h i r d e t é s

A tömegbe hajtott egy autós egy németországi farsangi felvonuláson

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A tömegbe hajtott egy autós egy németországi farsangi felvonuláson

2020. február 24. - 16:33

Belehajtott egy autós a tömegbe hétfőn egy farsangi felvonuláson a németországi Volkmarsenben, többen megsebesültek - közölte a területileg illetékes észak-hesseni rendőrkapitányság.

Forrás: Daily Mail

A közlemény szerint a gépkocsi vezetőjét a helyszínen elfogták.

A Hessen tartományi közszolgálati médiatársaság (Hessischer Rundfunk - HR) jelentése szerint legkevesebb 13 ember sebesült meg, köztük gyerekek.

Egy ezüst színű kombi Mercedes hajtott a kisvárosban összegyűlt emberek közé, akik a farsangi időszak legfontosabb napjaként számon tartott húshagyó kedd előtti hétfő (Rosenmontag) alkalmából tartottak felvonulást.

Az autó nagyjából 30 métert tett meg az emberek között, vezetője - egy 20 és 30 év közötti férfi - még gázt is adott, amikor közéjük hajtott.
A rendőrség és a mentők nagy erőkkel vonultak a helyszínre.
Az eset háttere ismeretlen - áll a HR jelentésében.

A Frankfurter Rundschau című lap a hírportálján szemtanúkra hivatkozva azt írta, hogy az autós a felvonulást néző emberek közé hajtott, méghozzá szándékosan, a rendezvény miatti lezárásokat megkerülve és teljes gázzal. Úgy tűnt, mintha gyermekeket szemelt volna ki áldozatnak.

Volkmarsen Németország nyugati részén fekszik, Kassel és Göttingen térségében. A kisvárosban nagyjából hétezren laknak. A hétfői felvonulásra 1500 embert vártak a szervezők. (MTI)

Frissítés (2020. február 24. 18:39)

Szándékos volt a németországi Volkmarsenben hétfőn egy farsangi felvonuláson történt tömeges gázolás - közölte egy rendőrségi szóvivő a helyszínen.

Tájékoztatása szerint a gázolásnak több tucat, rendőrségi források szerint harminc sebesültje van, köztük gyermekek. Legkevesebb heten súlyos állapotban vannak, közülük néhányan életveszélyben. Halálos áldozata nincs a történteknek.

A gázoló egy 29 éves férfi, környékbeli, német állampolgár, a helyszínen elfogták.
Szándékosan hajtott a tömegbe. Pontos indítéka még nem ismert. Egyelőre nincsenek arra utaló jelek, hogy tette merénylet, vagyis politikai vagy vallási indíttatású bűncselekmény.

A Hessen tartományi közszolgálati médiatársaság (Hessischer Rundfunk - HR) jelentése szerint a rendőrségi szóvivő helyszíni nyilatkozatával nagyjából egy időben a tartományi belügyminisztérium közölte: még nem lehet kizárni, hogy merénylet történt. A gázoló nagy sebességgel hajtott a tömegbe. Egyelőre nincs kihallgatható állapotban. A nyomozás vezetését a frankfurti központú tartományi főügyészség átvette a helyi szervektől - közölte a minisztérium.

A férfi egy ezüst színű kombi Mercedes autóval hajtott a Volkmarsenben összegyűlt emberek közé, akik a farsangi időszak legfontosabb napjaként számon tartott húshagyó kedd előtti hétfő (Rosenmontag) alkalmából tartott felvonulást nézték a település központjában. Szemtanúk beszámolói alapján nagyjából 30 métert tett meg az emberek között, és még gázt is adott, amikor közéjük hajtott.

A rendőrség és a mentők nagy erőkkel vonultak a helyszínre.
A Bild című lapnak egy szemtanú elmondta, hogy a gázolás után többen megpróbáltak rátámadni a sofőrre, a rendőröknek kellett megvédeniük a feldühödött emberek haragjától.

A Frankfurter Rundschau című lap szintén szemtanúk beszámolóira támaszkodva azt írta, hogy az autós a rendezvény miatti lezárásokat megkerülve, és teljes gázzal hajtott a felvonulás nézői közé. Úgy tűnt, mintha gyermekeket szemelt volna ki áldozatnak.
A volkmarseni eset nyomán elővigyázatosságból valamennyi Hessen tartományi farsangi felvonulást megszakították.

Volkmarsen Németország nyugati részén fekszik, Kassel és Göttingen térségében. A kisvárosban nagyjából hétezren laknak. A hétfői felvonulásra 1500 embert vártak a szervezők. (MTI)