h i r d e t é s

A vallásos ember nem feltétlenül erkölcsösebb az ateistánál

Olvasási idő
8perc
Eddig olvastam

A vallásos ember nem feltétlenül erkölcsösebb az ateistánál

2018. november 08. - 07:34

 

Nincs pozitív összefüggés világméretekben a vallásosság mértéke és az erkölcsösség között. Számos afrikai és ázsiai országban a lakosság közel 100%-a vallásosnak mondja magát (feltételezhetően gyakorolja a vallását) - azonban ezek kivétel nélkül elmaradott, szegény országok. 

Forrás: pxhere.com

A legkevésbé vallásosak között olyanok vannak mint Kína (7%), Észak-Ázsia valamint Észak-Európa (20-30%), Anglia, Ausztrália, Németország (30-34%), a 20-as listán összesen 15 gazdag, fejlett országot látunk.

bűnözési ráta úgy tűnik, hogy nem negatív, hanem inkább enyhén pozitív összefüggésben van a vallásosság mértékével, hiszen a legkevésbé vallásos országok többnyire éppen azok, ahol a bűnözés is alacsony szintű. (Skandinávia, Kína, Japán, Ausztrália és még Közép-Kelet Európa is ide tartozik, ahol az emberek többségéről elmondható, hogy szintén nem vallásos.) A fejlett országok között az USA toronymagasan a legvallásosabb (56%), - viszont a bűnözés terén is az élmezőnybe tartozik. Oroszország bűnügyi statisztikái is hírhedten rosszak, holott a lakosság 70%-a vallásos. Megjegyzem, a vallásosság mindkét országban nagyrészt a kereszténység különféle irányzatait takarja.

Ebből nyilvánvalóan azt a következtetés vonható le, hogy a vallás, - függetlenül attól, hogy melyik vallásról is van szó,- tömegméretekben nem képes visszaszorítani az emberek közötti agressziót, ezért feltételezhető, hogy a legtöbb ember nem is az etikai tanításai miatt gyakorolja. Ha így lenne, akkor a sok ezer éves világvallások gyakorlása jobbá tenné az embereket, azonban ilyen következtetéseket nem nagyon tudunk levonni. Sokkal valószínűbb, hogy a legtöbb ember számára a vallás nem a magas szintű erkölcsi normák követéséről, nem a jó tettek általi üdvözülésről szól, hanem valami másról.

Azt is eszembe juttatja, amit régen egy katolikus pap mondott, hogy kétféle faluban volt lelkipásztor, az egyik falu nem volt különösebben vallásos, de nem nagyon történtek bűnesetek, a másik viszont mélyen vallásos volt, de a búcsúkon mindig volt valami balhé, bicskáztak rendesen. A vallás gyakorlása egyesek számára felmentést is adhat a rossz tetteikkel szemben, hogy "majd meggyónom", "jó keresztény ember vagyok", stb. A legtöbben ismerünk olyanokat, akik a rendesen járnak vasárnaponként templomba, de meglehetősen képmutató módon teszik ezt, mert ugyanolyan aljas, szemét emberek maradtak.

Azt hiszem nem túlzás azt mondani, hogy a legtöbb esetben a vallás nem annyira az etikáról szól vagy az egyébként is "megfoghatatlan és kifürkészhetetlen" Istenben való hitről - van ott fenn a magasban, de mi közöm hozzá? Igyekeznünk kell jónak lenni, csúszni-mászni előtte, hátha akkor nem bánt, sőt segít is a sorsunk alakulásában? Ez éppen hogy etikailag sántít. A primitív vallásosság egy gonosz, büntető istenről szól, akinek nem lehet a szándékát kifürkészni - valójában egy képmutató, a vallásosság eredeti szellemével ellentétes magatartást indukál. (A pszichológusok kimutatták, hogy sokak számára a kisgyerekkori apa képe az, amilyennek megismerték, aki mintául szolgál ahhoz, amilyennek Istent elképzelik. A kisgyerek tudatába nagyon erősen bevésődhet egy folyton távollévő, kiszámíthatatlan, agresszív apa képe, - akinek kedveskedni kell, ki kell engesztelni ha dühös.)

Ha a vallásosság primitív szintje nem az etikai normák alázatos követéséről, hanem egy elképzelt nem túlságosan jóindulatú "fő hatalom" befolyásolási, megvesztegetési kísérletéről szól, akkor mi lehet a lényegi pozitív tartalma? A tömegvallások lényegileg közösségről, közösségi életről szólnak. A közösség az, amely látható és megfogható, bizonyos feltételekkel elfogadja az embert, lényegében védelmet biztosít számára, feloldódhatom benne és (a nehezen elképzelhető túlvilággal szemben) legalább megőriz minket a jó emlékezetében. A közösség az, amely kézzelfoghatóvá, átélhetővé teszi, azaz mintegy "lemodellezi" a vallási tanításokat.

Nem véletlen az, hogy a legtöbb tömegvallás a saját közösségeinek tagjaival szemben elfogadó csak, viszont kifejezetten agresszív más csoportokkal szemben. Szerepe a kulturális evolúcióban teljesen világos, amikor a közösségünk tagjaival szemben az agressziót a minimálisra korlátozza és olyan ideológiai alapot biztosít, ami segíti nagy tömegek együttműködését közös célok (pl. nagy építkezések) érdekében. Másrészt viszont lehatárolni igyekszik az adott közösséget más csoportosulásokkal szemben, és nem riad vissza az agresszív, hatalmi megnyilvánulásoktól sem. Habár minden jelentős vallásban megtalálható az a fajta olyan humánus, empatikus tanítás, amelyek lényege, hogy ne kívánd másnak azt, amit nem szeretnéd ha veled tennének, ez a tanítás más közösségek tagjaival szemben gyakran felfüggesztődik. Az Újszövetség szeretet-istene ilyenkor elfelejtődik és előkerül az Ószövetség szigorú, büntető istene.

A kereszténységre és az iszlámra is jellemző, hogy Isten mellett kell legyen Gonosz is, aki minden baj forrása (hiszen a világban oly sok a szenvedés, aminek Isten nem lehet az oka, hiszen ő jó.) Mi viszont nem lehetünk a Gonosz, hiszen mi jók vagyunk, ergó csak más közösségek tagjai: eretnekek, más vallást gyakorlók (pl. zsidók) vagy épp migránsok, ők csak gonosz emberek lehetnek, akik miatt a világ olyan rossz, amilyennek látjuk.

A vallásosság primitív szintje egy viszonylag régi, kevésbé fejlett tudatszintet képvisel, amely csak adott közösségeken belül volt képes csökkenteni az agressziót, másokkal szemben alapvetően bizalmatlan maradt. Ha megnézzük az emberi bizalom világtérképét, ennek magas szintje eléggé jól korrelál az alacsony szintű vallásossággal: tehát például a skandinávok általában megbíznak egymásban, a vallásosnak mondható törökök és irániak viszont sokkal kevésbé. (Az USA e tekintetben kivételnek mondható.) Az állampolgári bizalom szintje pedig éppen az, ami nagyon jó összefüggést mutat a gazdaság fejlettségével és fejlődésének sebességével. Ahol nincs magas szintű üzleti bizalom ott minden nehézkesen halad, nagy a bürokrácia, a pozíciók betöltésénél az számít, hogy ki kinek az ismerőse nem pedig az alkalmasság. A tömegvallások pedig láthatóan nem járulnak hozzá megfelelő mértékben az általános bizalom légkörének javításához.

Az emberiség evolúciós fejlődésében hatalmas ugrás volt, hogy az emberek elkezdtek bízni egymásban. Még a felvilágosodás olyan nagy gondolkodói mint Immanuel Kant is azt hitték, hogy a primitív vallásosságra szükség van, mert a mennyei büntetéstől való félelem az a fő tényező, ami segít kordában tartani a tömegeket. Az akkori nagy gondolkodók is többnyire szobatudósok voltak és nem gondoltak rá, hogy jó lenne gyakorlati próbáknak is alávetni azt, amit leírnak.

Az egymásba vetett bizalom sikerességére a matematikai játékelméletek adnak magyarázatot. Mérő László egyik könyvében leírja, hogy egyszerű számítógépes algoritmusokat szerkesztettek és teszteltek egymással szemben a hosszú távú sikeresség szempontjából. Sok tranzakció után az az algoritmus gyűjtötte be a legtöbb zsetont, amely alapvetően bizalomra épült és csak akkor vágott vissza, ha a másik visszaélt ezzel. Az történt, hogy az utóbbi évszázadokban egyes közösségek valahogyan felismerték, hogy mennyivel jobb az általános bizalom légkörében élni, és nem lakatolják le a biciklit akkor sem, ha hébe-hóba ellopnak egyet. (Nem kell szögesdrót kerítést építeni a ház köré, vad házőrző kutyákat tartani, mindent folyton kulcsra zárni.)

A gyanakodás és ravaszkodás helyett az agyi kapacitásunkat kreatívabb módon is lehet használni, az etikus életvitel egyszerűen jobban megéri hosszabb távon. Olyan elv is megjelenhet emögött, hogy a vallástalan ember jobban elfogadja a tudomány szigorúbb logikáját és nem korlátozzák különféle vallásos dogmák, jobban elhiszi hogy a sorsa a saját kezében van és képes lehet a folytonos önfejlesztésére. Nem kell a nyájszellemhez igazodnia, hanem szabadabban kibontakoztathatja kreatív képességeit.

Sajnos nálunk a politika visszafordítani igyekszik az idő kerekét: a primitív vallásosság harcias szellemét hozza vissza és az általános bizalmatlanság légkörét terjeszti...

Belátható, hogy valójában nem is az ateizmus az, amely a vallás szellemiségével szöges ellentétben áll. Hiszen az ateista csak azt a fajta istenképet tagadja, amit megismert - mindenféle Istent nem képes tagadni, hiszen a legtöbben nem ismerték meg nálunk például a buddhizmust (amely t.képp nem is beszél semmilyen istenről, mégis vallás). Tehát az ateista a vallásossághoz kötődő, általa megismert gyakorlatokat és még inkább az érzelmeket, vagy a vallást képviselő személyeket (az ő mentalitásukat) utasítja el. Nem kell, hogy azt gondolja, hogy a vallások lényegét képező felebaráti szeretetet ne lenne alapvetően fontos az együttélésünkben, egyszerűen csak nem hiszi el azt az istenképet, amit tanítanak neki.

Az igazán vallástalan ember nem is az ateista, sokkal inkább az önző és materiális értékeket valló típus - függetlenül attól, hogy esetleg képmutatóan gyakorolja a vallást. Tehát aki törtető, csak a pénzt hajtja, csak az élet élvezeteinek él, és eltéveszti szem elől a spirituális elveket, "eladja a lelkét" különféle célok szolgálatára, - ez az, ami a vallásosság alapértékeivel szöges ellentétben áll.

A vallásosságot a leírtak ellenére az emberi kultúra egyik alapvető részének tartom, aminek egyik oka a közösségképző vonása. Ezen túlmenően sokat segíthet a nélkülözőkön, súlyos betegeken, az elesetteken, a névtelen alkoholistákon stb. Megakadályozhatja azt, hogy az emberek különféle tudatmódosító szerekhez nyúljanak. Rengeteg egyéb pozitívumot írhatnánk még a vallás kulturális hatásairól, emellett a vallás rendszeres és mélyen átélt (!) gyakorlásának nyilvánvalóan számtalan pozitív hozadéka van. Én magam is úgy gondolom, hogy a vallások gyakorlása egy máshogyan nehezen pótolható lelki igényünket fejezi ki.

Az ateista ember valójában ugyanolyan vallásos lehet a lelke mélyén mint a vallását gyakorló, amennyiben erős pozitív értéktudata van. Ha hisz abban, hogy végső soron az emberi jóság, szeretet, gondoskodás és hasonló magas szintű értékek azok amelyek igazán számítanak és élete során ezeket a magas szintű erkölcsi elveket igyekszik őszintén követni, akkor végeredményben ő is vallásos, sőt mondhatni, hogy tisztábban vallásos mint a vallási dogmákat mereven követő egyének. Hiszen aki vallásos ember, ő úgy hiszi hogy ezeknek a korszakokon és politikai rendszereken átívelő, legmagasabb szintű értékeinknek a végső forrása nem lehet más mint Isten maga.

Forrás: IDEO-LOGIÁK


 

h i r d e t é s

h i r d e t é s

betöltés..