h i r d e t é s


A véleményem az én véleményem-e?

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

A véleményem az én véleményem-e?

2018. február 12. - 17:30

 

A lengyel író és költő Adam Bernard Mickiewicz szavaival:
itt most leveszik ugyan a lábadról a béklyót, de rárakják a lelkedre!

Ébren tartó gondolatok a nagy magyar forgatagban azoknak, „akik ébren vannak és ébren is szeretnének maradni”!

A média által „gyártott” közvélemény, egyéni „tudat”, álláspont egy megosztott világ boldogtalan tudatát tükrözi vissza, amely világban „az, ami van”, nem felel meg annak, sőt tagadja „azt, ami lehet”. Vagy mindazt, amit az emberek egyenként és csoportosan is „szeretnének”.

 

Hogy ezt világosabbá tegyük: egy bizonyos beszéd, egy újságcikk vagy akár egy magánközlés is egy bizonyos egyéntől származik, aki egy specifikus társadalom valamely különös (foglalkozási, lakóhelyi, politikai, szellemi) csoportjának (felhatalmazott vagy fel nem hatalmazott) szószólója.

Ennek a csoportnak megvannak a maga értékei, célkitűzései, gondolkodási és viselkedési kódexei, amelyek, helyeseltként vagy ellenzettként, különböző fokú tudatossággal és szabatossággal bekerülnek az egyéni közlésbe.

Ezzel a közlés egy egyénfölötti jelentés-rendszert „tesz az egyének véleményévé”, amely az egyéni közléstől különböző és azzal mégis összeolvadó egységet alkot. Így lesz a mások, közösségek véleménye az én véleményem is!

E nélkül nem is beszélhetnénk egyedi, nyelvi, kulturális sajátosságokról, mert a közösségi kultúrák különbözősége adja meg az egyén nyelvi, viselkedési, szellemi egységét. Mint például a népi kultúra valamennyi jelensége!

Ez az egyénfölötti, de személyesnek tartott rendszer viszont része egy átfogó, mindenütt jelenlevő jelentésszférának, amit az a társadalmi rendszer fejlesztett ki, és amelyen belül, és amelyből kiindulva a közlés történik.

Ha egy ember elméjéről beszélek, akkor nemcsak gondolati folyamataira utalok, amint azok kifejezésmódjában, nyelvében, viselkedésében stb. megnyilvánulnak, és nem is csak képességeire, mint tapasztaltakra vagy a tapasztalatból következtetettekre.

Arra is gondolok, amit nem fejez ki, amire nincs közösségi megerősítettsége, diszpozíciója, ami azonban nem kevésbé jelen van, és messzemenően meghatározza viselkedését, megértését, fogalmainak kialakulását és hatókörét.

Azok a specifikus „környezeti” erők, amelyek gondolkodását eleve arra késztetik, hogy spontán módon elutasítson bizonyos adatokat, feltételeket és viszonyokat, „negatív módon vannak jelen”.

Hiányuk realitás: pozitív, nem tudatos, de aktív tényező, amely magyarázza az egyén aktuális gondolati folyamatait, szavainak és viselkedésének jelentését, nem gondolhatja, nem teheti, amit szeretne, de nem érti és nincs közösségi megerősítése.

Vajon amit eddig az olyan általános fogalmak nehezen megragadható valóságtartalmáról mondottunk, mint például „elme” és „tudat”, alkalmazható-e más fogalmakra is?

Például ilyen absztrakt, alig vagy egyáltalán nem érthető, de használt és fontos fogalmakra, mint szépség, igazságosság, boldogság, testvériség, szolidaritás, és ezek ellentéteire?

Ezeknek az élő és nehezen értelmezhető, a köznyelvre főként lefordíthatatlan általános fogalmaknak a gondolkodás csomópontjaiként való továbbélése egy megosztott világ boldogtalan tudatát tükrözi vissza, amely világban „az, ami van”, nem felel meg annak, sőt tagadja „azt, ami lehet”. Úgy látszik, hogy az általános és annak különös esetei közötti megszüntethetetlen különbség a potencialilás és az aktualitás, az egyetlen tapasztalt világ két dimenziója között fennálló leküzdhetetlen különbség elsődleges tapasztalatában gyökerezik.

Az általános fogalom egy gyakran nem egzakt módon értelmezhető eszmevilágban ragadja meg a valóságban megvalósított és ugyanakkor akadályozott lehetőségeket.

Címkék: 

 

h i r d e t é s

betöltés..