h i r d e t é s

A világ egyetlen úszó atomerőműve üzemkész

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

A világ egyetlen úszó atomerőműve üzemkész

2019. április 25. - 12:33

Az Akagyemik Lomonoszov úszó atomerőmű sikeres és komplex tesztsorozatot követően – beleértve a KLT-40 ikerreaktorok rendszereinek tesztelését is – üzemkész.

Forrás: atombiztos.blogstar.hu

2019. március 31-én az úszó atomerőmű 1-es és 2-es reaktora sikeresen elérte a 100%-os teljesítményszintet. A vizsgálatok megerősítették, hogy az úszó atomerőmű fő- és segédberendezései, valamint az automatikus folyamatvezérlő rendszerek stabilan működnek és készen állnak az üzembe helyezésre.

Andrej Petrov, a Roszenergoatom (a Roszatom energetikai divíziója) főigazgatójának szavai szerint e vizsgálatok eredményei alapján kapja meg az úszó atomerőmű a hatóságoktól az átvételi tanúsítványt, majd júliusban a működési engedélyt.

A tervek szerint az év végéig Pevekben (Csukcsföld, Oroszország) befejeződnek az úszó atomerőmű a part menti infrastruktúrához szükséges építési munkái, a hidraulikus építmények és egyéb épületek kivitelezése, valamint a villamos energia a helyi hálózatba és a város fűtési hálózatába való kapcsolását biztosító infrastruktúrának a kiépítése. A mérnöki munkák a terv szerint haladnak.

Az úszó atomerőművet várhatóan 2019 nyarán vontatják majd Pevekbe, a Csukcsföldi autonóm körzetbe, ahol a bilibinói atomerőművet és a csaunszki szénerőművet váltja majd fel. A tervek szerint 2019 decemberében csatlakozik rá a villamosenergia-hálózatra.

Háttér:

Az Akagyemik Lomonoszov úszó atomerőmű a 20870 projekt a kis teljesítményű mobil blokkok sorozatának legfontosabb projektje. Ez egy egyedülálló, a világ első kis teljesítményű mobil atomerőművi projektje. Az úszó atomerőmű az északi és távol-keleti területeken működik majd, és célja hogy energiával lássa el a távoli iparvállalatokat, a kikötőkben, illetve biztosítsa a nyílt tengeren lévő olaj- és gázplatformok energiaellátását. 

Az úszó atomerőmű tervezésének köszönhetően nagyon biztonságos, minden lehetséges veszélyre felkészítették. Képes ellenállni a cunaminak vagy egyéb természeti katasztrófáknak. Az úszó atomerőmű teljes mértékben megfelel a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség biztonsági követelményeinek és nem jelent veszélyt a környezetre. Az úszó atomerőműbe két KLT-40C típusú reaktort építettek be, amelyek 70 MW villamos energiát és 300 MW hőenergiát képesek előállítani normál üzemmódban, ami egy hozzávetőleg százezer lakosú város energiaellátását képes biztosítani. A blokkok ráadásul sziget üzemmódban is üzemelhetnek, és alkalmassá tehetők a tengervíz sótalanítására is.

A Roszatom már dolgozik az úszó atomerőművek második generációján, amelyet optimalizált úszó atomerőműveknek neveztek el (angol nevén Optimized Floating Power Units, OFPUs), ezek két RITM-200M reaktorral lesznek felszerelve, egyenként 50 MW kapacitással.