h i r d e t é s

A zavaros kommunikáció miatt nem tudni, mi a Fidesz álláspontja a globális klímaváltozásról

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

A zavaros kommunikáció miatt nem tudni, mi a Fidesz álláspontja a globális klímaváltozásról

2019. október 06. - 13:35

A Fidesz politikusai naponta bizonyítják be, hogy fogalmuk sincs arról, mi zajlik a világban. Fél szemmel azt lesik, mit mond a főnökük, a másikkal pedig a kezükben tartott utasításokat böngészik, melyek frissen érkeztek az agitációs és propagandaközpontból. Nem csoda tehát, hogy sületlenségeket mondanak a klímaváltozásról, hiszen maga a párt is tanácstalan olyankor, amikor kész tényeket kell meghazudtolniuk.

A kép illusztráció! - Forrás: MTI

Gulyás Gergely politikai teljesítményét látva sokan visszasírják elődjét, Lázár Jánost. A hódmezővásárhelyi politikusban legalább volt némi kreativitás, amikor fontos kérdésekről faggatták az újságírók, és nemegyszer kellett rögtönöznie a nagy plénum előtt. Gulyás azonban egy olyan robothoz hasonlít, melyet évekre előre beprogramoztak, így amikor aktuális kérdésekről faggatják, a pártközpont által hetekkel korábban kiadott mantrát hajtogatja akkor is, amikor ezzel nevetségessé válik.

Így történt ez akkor is, amikor az egyre nagyobb méreteket öltő klímaválság elleni harcra buzdítottak a világszerte a fiatalok. Amikor a kormányinfón az újságírók a magyar kormány álláspontjáról faggatták, a mozgalom világhírűvé vált svéd aktivistáját szegény beteg kislánynak nevezte, akit kihasználna a szívtelen liberálisok, zöldek és baloldaliak. Amikor rákérdeztek a médiamunkások arra, milyen betegségben szenved Greta Thumberg, rávágta, hogy Asperger-szindrómája van.

Nem tudjuk, hogy Gulyásnak van-e valamiféle világnézete, önálló véleménye a világ dolgairól, de az nagyon egyértelműnek tűnik, hogy mindig a főnöke felé emeli tekintetét, és – mint a katonaságnál – jól tudja, hogy mindig az utolsó parancs van érvényben. Tehát, amíg Orbán Viktor még nem csavar egyet a párt álláspontján klímaügyben, addig Gulyás szánalmasnak fogja nevezni mindazokat, akik kényszert éreznek magukban, hogy tegyenek valamit bolygónk pusztulása ellen.

Gulyásra azonban nem csupán a szeptember 27-i országos klímasztrájk több ezer részvevője, de párttársa, a szintén nagy mesemondó hírében álló Halász János is rácáfolt. Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője néhány nappal később ugyanis azt mondta, nagy előrelépés, hogy 2030-ra Magyarország 90 százalékkal csökkenti szénkibocsátást, és nem fogja szennyezni a környezetet azokkal a most még szennyező erőművekkel. Azt is hozzátette, hogy a globális klímasztrájk "Nagyon fontos ügyre hívja fel a figyelmet, azt hiszem, hogy ezzel nagyon komolyan kell foglalkoznunk. Nemcsak magunk miatt, hanem a Föld és a gyermekeink, valamint az ország jövője miatt"

Totális tehát a káosz a Fidesz kommunikációjában a klímaügy kapcsán, mivel a kérdésben szakértőnek számító köztársasági elnök is csak csetlik-botlik ebben a kérdésben. Áder János nagyon szépeket tud ugyanis mondani a Föld szennyezéséről, a számtalan területről, melyeken minden polgár képes lehetne tenni valamit a bolygó katasztrófája ellen, ám a Fideszhez hű elnök gyakran saját dugába dől, amikor például relativizálja Magyarország szerepét a környezetszennyezésben.

A zavar persze annak tudható be, hogy Orbán Viktornak a háta közepére az egész felhajtás a környezetünk pusztulása miatt, hiszen ez elvonja a választók figyelmét a számára sokkal nagyobb politikai hasznot hozó migrációs kérdésről. Azt meg végképp nem szeretné pártunk és államunk vezetője, hogy a klímakatasztrófa hatásaként értékeljék magyarok milliói a migráció felerősödését, hiszen, ha a globális felmelegedés lelassításával hatásosan lehet harcolni a menekültek rajzása ellen, akkor még saját táborán belül is sokan válhatnak elkötelezett környezetvédővé. Márpedig számára ez a mozgalom balos, liberális, és azok a zöldek állnak az élén, akik keményen támadják, mint az uniós értékek elleni harc egyik vezetőjét. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha összefüggést látsz aközött, hogy tegnap sok sört ittál, és ma sokat jársz vécére, akkor elég jól megragadtad a dolgok lényegét.”

Szegedi Kattintós