h i r d e t é s

Áder csak bujkál, mert Orbán titkára még nem küldte meg a beszédét!

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Áder csak bujkál, mert Orbán titkára még nem küldte meg a beszédét!

2020. március 23. - 07:30

Áder János köztársasági elnöknek! 

Áder János - Forrás: Dr. Varga-Damm Andrea Facebook oldala

Ha esetleg senki nem volt a közelében, aki elmondta volna, hogy Önnek most mi a dolga, hát én elmondom. Először is már egy hete beszédet kellett volna intéznie a néphez arról, hogy Ön az első vonalban segít Magyarország lakosságának.

Elmondhatta volna, hogy minden tekintélyét és kapcsolatát beveti arra, hogy a szükséges védőeszközök, valamint gyógyításra szolgáló eszközök készen álljanak minden beteg honfitársunk és az ellátó személyzet számára.

Majd másnap el kellett volna mennie a Szent László kórházba - természetesen nem 40 kísérő autó kíséretében -, és védőfelszerelésbe öltözve végigjárni azokat az osztályokat, akik a betegekkel foglalkoznak. Biztosítania kellett volna a személyzetet, a betegeket, hogy Ön mindent megtesz azért, hogy ezt a járványt mielőbb leküzdjük.

Utána pedig a kórház elől a közszolgálati televízióban kellett volna elmondania, mit tapasztalt bent. Aztán végig kellett volna már járnia a héten az összes kórházat, ahol ilyen betegek ellátására helyet alakítottak ki, s ugyanúgy biztosítania kellett volna őket arról, hogy mellettük áll, és minden segítséget megad. Ha esetleg objektív akadálya van annak, hogy elvégezze köztársasági elnöki feladatait - persze nem arra gondolok, hogy elvonult valamilyen biztonságosabb helyre vagy valahol horgászik -, akkor arról kell tudatnia a társadalmat.

Ön nem egy dísztárgy az ország vitrinében, hanem egy felelősséget vállalt elsőszámú vezető.
Önnek kellene ma a legnagyobb bátorságot tanúsítania.

Ha képtelen ezt a feladatát ellátni, most mondjon le!

Dr. Varga-Damm Andrea