h i r d e t é s

Ahol a homoszexualitás bűn, a papi pedofília pedig „jelentéktelen”

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Ahol a homoszexualitás bűn, a papi pedofília pedig „jelentéktelen”

2019. április 07. - 08:41

Tizenhét éve annak, hogy a Boston Globe Spotlight rovata leleplezte a papi pedofíliát Bostonban. Ez pedig világméretű lavinát indított el. Mint kiderült, a gyerekeket molesztáló papokat igen komoly, nem ritkán az érsekségig nyúló rendszer fedezi. A botrány globális problémává vált. Miközben a katolikus egyházat világszerte szembesítette titkával a dolog, Magyarország valahogy kimaradt ebből a szórásból.

Mi lehet ennek az oka? Ami még zavaróbb, ugyan miért áll ellen következetesen a magyar érsekség a Vatikán ez ügyben megfogalmazott egyértelmű iránymutatásának? A probléma azonban elvétve sem szokott megszűnni csak azért, mert az illetékesek nem vesznek róla tudomást. Pedig az esetek nagyon is valóságosak, mi több, számuk évről évre meredeken emelkedik.

Rövid összegzést tett közzé nemrégiben a 444 portál. Idő hiányában kénytelenek vagyunk ebből következtetni.

  • Ferenc pápa a kiskorúak ellen szexuális visszaélést elkövető papokat a Sátán eszközének nevezte, és figyelmeztetett: ez világméretű jelenség.
  • A magyar püspöki konferencia elnöke a helyszínen hallgatta a drámai beszédet, majd kijelentette: Magyarországon nem jellemző az ilyesmi.
  • Ilyen mondatok azért hangozhatnak el, mert nem gyűjtötte össze senki a már nyilvánosságra került hazai eseteket, a püspökök pedig hallgattak az egyházmegyéjük adatairól. Eddig.

Egy budapesti templom plébánosa ellen a katolikus egyház fiatalkorú molesztálása miatt indított vizsgálatot 2015-ben, és annak lezárultáig a püspöke felmentette minden tisztsége alól. /444/

Ezek után a hívek ahelyett, hogy szembenéztek volna a skandalummal, amit a plébános tevékenysége okozott, nemhogy elfordultak volna tőle, ünnepségsorozattal búcsúztatták el. Ezzel lényegében egyértelmű bűnpártolást követtek el.

Most pedig Veres András püspök hozakodott elő egy meglehetősen bizarr és semmiképpen sem helytálló kijelentéssel a Népszavának adott interjújában.

Arra a kérdésre, hogy hány magyarországi egyházi személy ellen indult eljárás szexuális visszaélés miatt – akár katolikus, akár világi bíróságon – 2012 óta, Veres nem tudott válaszolni.

- Pontosan nem tudom megmondani. Nem kaptunk rá felkérést, hogy készítsünk összesített statisztikát, és nem is érzem szükségét ennek, mert minden egyházmegye és minden szerzetesrend maga jár el a saját ügyeiben. Nekem tizenegynéhány ilyen esetről van tudomásom - mondta a püspök, aki szerint ő személy szerint nem ismeri az eseteket.

Veres szerint a kiskorúak zaklatása és szexuális molesztálása legkevésbé egyházi ügy. Alapvetően világi jelenségről van szó. Az egyházi személyek által elkövetett bűncselekmények aránya 0,4-0,5 százalék körül mozog.

A püspök ezután egy nagyon furcsa érveléssel vezette le, hogy Magyarországgal szemben Nyugaton miért derül fény olyan sok zaklatási ügyre az egyházban:

- Azok az országok, ahol sok visszaélésre derült fény, nem elég gyerek- és családbarátok?

- Meglátásom szerint liberálisabbak nálunk.

- Mi a helyzet a döntően katolikus Spanyolországgal? Vagy Írországgal?

- A nyugati társadalmak jelentős részére érvényes a liberális szellemiség. A „liberálist” nem politikai kategóriaként használom, hanem az emberek felfogását meghatározó kifejezésként. Magyarországon egyébként van még egy ok, amiért a múltban kevesebb visszaélés történhetett. A kommunizmus idején a politikai rendőrség szigorúan fellépett a kiskorúak elleni bűncselekményekkel kapcsolatban, még az egyházi közösségekben is. /168 óra/

Ez annak a körülménynek ismeretében, hogy itthon az egész pedofil-ügy kirobbanása óta nem történt érdemi nyomozás, meglehetősen kétes kijelentés. Hozzá kell tennünk azt is, hogy a korábbi rendszerek nem éppen arról voltak ismertek, hogy a gyermekek ellen elkövetett bűncselekményeket komolyan vették volna. Igazság szerint másod-, de inkább harmadrendű, értéktelen állampolgárokként kezelték őket. Ami érdekes módon a mai rezsimre is igaz.

Jelenleg ugyanis csak felesleges pénzkidobás szintjén állnak azon állampolgárok, akikről nem még nem lehet legombolni adót.

Furcsa kérdés, hogy miért kezelik kvázi bűncselekményként – egyelőre még nem hatósági szinteken – a homoszexualitást, míg a pedofília (ami a törvény betűje szerint valóban bűncselekmény) lényegében olyan tabu, amiről mindenki tud, de senki, különösen a rendőrség nem akar odanézni.

Végső soron Veres Andrásnak, mint a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökének, tudnia kéne, hogy a nyugati liberális államokban minden eset kapcsán komoly nyomozást folytatnak le és abba nincs helye beleszólásnak sem püspöki, sem kormányzati szinteken.