Alföldi sok mindenről beszélt. Elmondta, hogy rengeteget dolgozott az elmúlt évadban, de ez nem fárasztja. Ahogyan fogalmazott: 

"Mind más. Épp a sokféleség az, ami nem untat, ezért nem is fáraszt. Inspirál az új közeg. Ezért sem értem--és nem akarok politizálni--az eszelős indulatot, amely itthon felparázslik minden szokatlan dologgal szemben. Hova tűnt az emberekből a kíváncsiság? "

Úgy véli az évek során ilyenek lettünk: 

"Itt kinyilatkozások vannak, amelyek nem tűrik az ellenvetést, sem a kérdést. Itt gyűlölködés tart össze kis és nagy közösségeket. Nálunk már olyanok is tépik egymást, akiknek azonos a hitük, a gondolkodásuk. A párbeszéd a kíváncsisággal kezdődik, a tisztelettel a másik iránt."

A sok szomorúságtól talán szentimentálisabb lett: 

"Nem telik el nap, hogy ne jutnának el hozzánk a hírekkel fájdalmas történetek, gyötrődések, harcok. Nézze csak azt a hajléktalant ott a padon, aki tavaly még könyveket olvasott, azóta fölemésztette az alkohol. Sokszor eltűnődök, hogy tíz-tizenöt éve még egyáltalán nem érintett meg mások valódi hite, most azonban nagyon erősen érzem. Mondhatnám azt is, hogy irigylem. Gondolok akár a pápára, akár a váci katolikus püspökre, az evangélikus püspökre és a számos névtelenre, akiket a valódi hitük indít arra, hogy támaszt nyújtsanak másoknak. Ilyenkor mégsem a hitet csodálom a másikban, hanem az embert, aki tud szeretni." 

Elmondta, ösztönösen választ darabot. Az érdekli, amiben élünk: 

"És miben élünk? A totális zűrzavarban, amelyben a harc arról is szól, ki a nagyobb hívő, ki a hitetlen, kinek a hite viszi előre a világot, kinek a hite rombolja le azt."(....) "A Hegedűs a háztetőn falujában, Anatevkában jól megférnek az oroszok és a zsidók, a vallásosak és a nem vallásosak. Ugratják, bosszantják ugyan egymást, ám nem fordulnak egymás ellen, míg felülről ki nem adják a parancsot, míg nem manipulálják őket."

A manipulációknak nehéz ellenállni, szerinte irgalomra lenne szükség: 

"Olyan mély sebeket ejtettünk már egymáson, hogy ebben az országban konkrétan irgalomra lenne szükség, ami persze nem felmentés. Legjobban azt utálom, hogy ez az egész, ami itt zajlik körülöttünk, velünk, engem is megváltoztat, és rühellem rajtakapni magam, hogy tudok gyűlölni és vadul kinyilatkoztatni párbeszéd helyett."

Alföldi hisz abban, hogy semmi sem írhatja felül az életet, a kapcsolatot a gyerekeinkkel, de azt sem, kikkel élünk együtt. Sem a hit, sem az ideológia, sem a politika, sem a tradíció. A szeretet az, amely mindent felülír. Hozzátette próbálja az embert megóvni magában, megőrizni, hogyan kell tisztességesnek maradni: 

"Az én falum gyerekkoromban teljesen olyan volt, mint a Hegedűs a háztetőn Anatevkája. Szegényeken segítettek, aki bajban volt, felkarolták, a falu bolondját nem bántották, az alkoholistákat hazakísérték, ha megtalálták az árokban. Az összetartozást az egymás iránti felelősség és tisztelet is működtette.”

Gondolatait a máról elmélkedve fejezte be: 

"Azt nem tudom, ma ez miként van vidéken, hagyták - e a közösségek ott is, hogy a politika elválasszon családokat, szomszédokat. Pedig a normális emberi viselkedés nem azon múlik, ki milyen Istenben hisz, milyen a világnézete. Valószínűleg az embert kell újraépíteni magunkban, hogy a másikban is meglássuk az embert."