Amikor Allah (SWT) létrehoz egy rendszert, akkor higgyük el, hogy ezt a rendszer csak Ő képes működtetni. Amikor ebbe a rendszerbe az ember belenyúl, azért teszi, hogy Istent kikapcsolja és saját kézbe vegye a működtetést. Ekkor összeomlik a rendszer. Erre számos példa van. Ha a diktátor meghal és nincs, aki a diktatúrát utána működtetni tudja, politikaii változás következik be. Ha a papság túlzásba viszi a misztériumok előállítását, az egyház hiteltelenné válik. Ha az emberiség csak használja és beszennyezi azt a világot, amit nem maga hozott létre, akkor az emberiség kipusztul.
Az ember dolga nem az, hogy felülírja a teremtést, majd Isten helyébe lépjen, hanem ismerje fel a rendszer törvényeit és illeszkedjen azokba. Uralkodni könnyű, de végzetes. Illeszkedni nehéz, fáradságos, de megéri, mert túlélővé tesz. Ugyanakkor az illeszkedés ráébreszt arra is, hogy nem mások vannak értem, hanem én vagyok másokért. Ha ez a tudat megjelenik, akkor képes vagyok önmagam alakítására. Ha pedig tudom magam alakítani, akkor alkalmazkodásra vagyok képes. És ezen a ponton illeszkedni tudok. A megváltozás nem fejezi ki a valóságot. Elfordulni önmagamtól, aki voltam és új fejezetet nyitni. Talán ez közelebb áll az adaptációhoz és illeszkedéshez.
Az illeszkedés nem képmutatás. Ugyanis a képmutatás kifejezetten saját egóm érdekében történik.
Az illeszkedés pedig Isten teremtéséhez való idomulást jelent.
Ha értjük az illeszkedés, ráhagyatkozás lényegét, egyszeriben megvilágosodik, hogy hol élünk, milyen politikai, vallási, hovatartozási környezetben. És rájövünk arra, hogy nem tudunk változtatni semmin. Csak magunkon. De ne abba illeszkedjünk be, ami természetellenes. A beilleszkedés öröme akkor tölt el, ha lelkünk, tudatunk abba adaptálódhat, aminek értékrendje egybeesik belső programozottságunkéval. Kezdjük el felfedezést és az illeszkedést ezekbe a rendszerekbe.