h i r d e t é s

Állítólag 24 órája levelet írtak azzal a Gyurcsánnyal közösen…

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Állítólag 24 órája levelet írtak azzal a Gyurcsánnyal közösen…

2017. december 05. - 19:49

Tegnap este az ATV Egyenes beszéd című műsorában Harangozó Tamás ismertette, hogy elhalasztják a kongresszust, mert nincs mitől tartani, ugyanis Gyurcsány Ferenc pávatánca, folyamatos kiszivárogtatásai a tárgyalások végét nem hozta közelebb.

Forrás: index.hu

Minden normális elemző, választási szakember azt állítja, hogy közös lista nélkül, nincs győzelem. Ha nincs egy arc, egy program (konkrét személy, aki megtestesíti, egy miniszterelnök jelölt) akkor sem valószínű.

Teljesen szokatlanul megpróbálta Juhász Péter meghekkelni a beszélgetést. Már én éreztem magam rosszul attól, hogy mennyire zavaros ennek az embernek az agya. Állítólag 24 órája levelet írtak azzal a Gyurcsánnyal közösen, akivel nem hajlandó még egy színpadra sem felállni, nemhogy összefogni.

Ez a levél már "kikerült" a médiába, de még mindig nem kaptak rá választ. ?????

Sem ők, sem a DK nem akarnak közös listát.????

Nekik van 106 egyéni jelöltjük, fel is sorolta mind az egyet Nyíregyházán. Gondolom a másik Ő.

Be is tojt, amikor a Momentumos fiú, akivel létrehozzák az új pólust, bejelentette, hogy ő is indul abban a körzetben.???

Ők építik az új pólust, akiknek van három százaléknyi szavazója, de 15 kéne, ezért aztán Gyurcsánnyal levelet írnak.???

Mondott még valamit. Nekik van 106 egyéni jelöltjük és hajlandók innen átadni helyeket az MSZP-nek és a DK-nak.???

Ha rám hallgatna bárki, szerencsére ez nincs így, azt mondom, hogy ezekkel a magukat kellető, zavarosfejű emberekkel abba kéne hagyni az egyeztetéseket és beleállni egyedül, mert ennek a világon semmi értelme nincs.

http://index.hu/…/juhasz_peter_elo_adasban_rontott_ra_hara…/

Szerző: Rácz Zoltán