h i r d e t é s

Alonso adócsalásba keveredett!

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Alonso adócsalásba keveredett!

2015. február 10. - 10:41
0 komment

Neves sportolók, köztük több Forma–1-es személyiség neve is szerepel azon a listán, mely botrányt robbantott ki Svájcban a HSBC nevű bank körül. Fernando Alonso neve is olvasható a listán.

Adócsalási botrány robbant ki a minap Svájcban, miután az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciuma (ICIJ) nyilvánosságra hozott egy listát, melyen fegyverkereskedők, bűnözők, diktátorok nevei mellett számos híresség, köztük színészek, modellek, sikeres sportolók is szerepelnek. Az említett csoport által készített tényfeltáró anyagból az derül ki, hogy a HSBC nemzetközi bank svájci kirendeltsége éveken át aktívan részt vett és segédkezett ügyfeleinek pénzmosási és adóelkerülési ügyekben.

E listán a jelenlegi Forma–1-es mezőnyből Fernando Alonso neve is olvasható, de megtaláljuk rajta a korábbi csapatfőnök Flavio Briatorét, valamint egykori renault-s versenyzőjét, Heikki Kovalainent, sőt még a MotoGP sztárját, Valentino Rossit is.

Alonso 2002 óta ügyfele a HSBC-nek, összesen négy bankszámla tartozott hozzá 2006-ban és 2007-ben, melyeken 42,3 millió dollár volt. 2006 és 2010 között lakhelyének Svájcot nevezte meg, aztán hazaköltözött Spanyolországba. A spanyol menedzsere megerősítette, hogy ügyfele 2001 óta több országban is adókötelessé vált, ám cáfolta, hogy bármilyen törvénytelenséget is elkövetett volna. Elmondása szerint „valamennyi országban bejelentette bankszámláit és befektetéseit”, és teljesítette adózási kötelezettségeit.

Hasonlóan nyilatkozott korábbi csapatfőnöke, Flavio Briatore ügyvédje is. Az olaszhoz a hírek szerint összesen 38 bankszámla köthető, melyeken 73 millió dollár volt. Az ügyvéd elmondta, mivel tíz évvel ezelőtti ügyekről van szó, nem tud róla pontos adatokat szolgáltatni, ám „minden szempontból legálisan jártunk el, különösen az adózási kötelezettség tekintetében.

 

sport365.hu