h i r d e t é s

Ami Orbánnak és Putyinnak sikerült, Trumpnak nem

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Ami Orbánnak és Putyinnak sikerült, Trumpnak nem

2021. január 05. - 12:47

A New York Times arra hívja fel cikkében a figyelmet, hogy a leköszönő – választási vereségét elismerni nem hajlandó – Donald Trump a békés hatalomátadás 220 éves köbe vésett elvét törte meg.

Donald Trump és Orbán Viktor - Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A lap szerint Trump azon „erős emberek” közé állt be, akik választáson megszerzett hatalmukat arra használták fel, hogy különböző manipulációval még több hatalomhoz jussanak. Amerika azonban a jelek szerint más országokkal ellentétben védettebb az örökre szóló hatalom igényével szemben. A Financial Times beszámolója szerint nemcsak vakcinajelöltek közt, de az egyes országok beoltottságában is verseny bontakozik ki.

Donald Trump azon hajthatatlan erőfeszítései, hogy megváltoztassa az általa elveszített választás eredményét, nemzedékek óta az amerikai demokrácia legsúlyosabb próbatétele – olyan, amely nem a rendszert ledönteni szándékozó, kívülről jövő forradalmárok műve, hanem azé a vezetőé, akinek az a megbízatása, hogy védje ezt a demokráciát – írja a New York Times.

A cikk felidézi: azóta, hogy John Adams 220 esztendővel ezelőtt, választási veresége nyomán átadta a Fehér Házat riválisának, és ezzel megalapozta a hatalom békés átadásának kőbe vésett elvét, eddig még soha nem akadt elnök, aki ragaszkodott volna a hatalomhoz, elutasította volna az elektori testület döntését, felrúgva a választók akaratát. Trump tegnap a Twitteren tagadta, hogy magatartásával a demokrácia ellen cselekszik, és idézte az ő pártjára állt Ron Johnson wisconsini republikánus szenátort, aki szerint a cél éppenséggel a demokratikus folyamat megvédése. Trump erőfeszítése azonban – olvasható a New York Timesban – ismerős azok számára, akik az önkényuralmi rezsimeket tanulmányozzák szerte a világban, Vlagyimir Putyin elnök Oroszországától Orbán Viktor miniszterelnök Magyarországáig.

Peter Baker, a lap fehér házi főtudósítója idéz egy Ruth Ben-Ghiat nevű szerzőt, aki az „Erős emberek Mussolinitől a jelenkorig” című művében azt írja: ezek a mostani vezetők választás révén kerülnek hatalomra, és aztán úgy manipulálják a választásokat, hogy hivatalban maradhassanak, egészen addig, amíg elég hatalmat nem szereznek ahhoz, hogy a törvényhozó testületektől kikényszerítsék örök időkre szóló uralmukat, idézőjel: „ahogy Putyin és Orbán cselekedett” – idézet vége.

Trump mostani megnyilvánulásait illetően a cikk emlékeztet arra, hogy 2018-ban megjelent Steven Levitsky és Daniel Ziblatt könyve, A demokráciák halála, és akkor többen úgy vélték, hogy a szerzők túloznak, amikor azt állítják, hogy az Egyesült Államok is autokráciába süllyedhet. Ziblatt, aki harvardi professzor, most azt mondta: „nem eléggé fújtuk meg a riadót”. (Klubrádió)