h i r d e t é s

Annyit végre már tudni, hány magyar fertőződött meg legalább egy oltás után

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Annyit végre már tudni, hány magyar fertőződött meg legalább egy oltás után

2021. november 11. - 09:13

De ahhoz, hogy tisztuljon a kép, további adoatok lennének szükségesek.

A kép illusztráció! - Forrás: MTI/Varga György

A Nemzeti Népegészségügyi Központ az Átlátszó adatigénylésében szereplő kérdések közül egyre már válaszolt, így kiderült, hogyan alakul a legalább egyszer oltottak száma a regisztrált napi fertőzötteken belül.

Az adatokból az látszik, hogy a fertőzöttek közel fele rendelkezett legalább egy oltással, amikor elkapta a vírust. Ez azonban nem a leglényegesebb adat, hiszen azt eddig is tudtuk, hogy a rendkívül fertőző delta az oltottakat is elérheti.

Az viszont nem ismert, hogy a vírusos oltottak közül mennyien kerültek súlyosabb állapotba és kórházba, vagy esetleg haltak meg - ennek megelőzésében jó hatékonyságú ugyanis az oltás. Mindehhez persze azt is tudni kellene, hogy mennyi fertőződött kapott két vagy három oltást. A portál egyelőre vár az adatokra, az NNK-nak 90 napja van válaszolni a közérdekű adatigénylésekre és ez még nem telt le. (Infostart)