h i r d e t é s

Arról dönt az MSZP, hogy már most odaadja-e a 2022-es választást is a Fidesznek

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Arról dönt az MSZP, hogy már most odaadja-e a 2022-es választást is a Fidesznek

2018. június 13. - 18:17

Az MSZP létezésének akkor van értelme, ha tud ajánlatot tenni a választóknak. Egyébként be lehet zárni a boltot. 

Mesterházy Attila és Tóth Bertalan - Forrás: magyarnarancs.hu

Az MSZP szombati tisztújító kongresszusára 3 elnökjelölt maradt állva. Ami voltaképpen kettő: nincs olyan esélylatolgatás, amelyik nem azt mondaná, hogy a verseny

  • Mesterházy Attila volt pártelnök
  • és Tóth Bertalan frakcióvezető között dőlne el.

(A párt kampányarca, Kunhalmi Ágnes minden bizonnyal visszalép az elnökjelöltségtől  választmány vezetéséért cserébe.)

A háttérben persze megy szervezkedés, a kongresszusi küldöttek győzködése, a helyezkedés az alelnöki posztokért, meg az elnökségi tagságokért. A küzdelem nem meglepő módon arról szól, hogy ki milyen pozícióban lesz, amikor dönteni kell a következő listáról, az országgyűlésiről éppúgy, mint az európai parlamentiről. Mandátumokról szól ez a harc, és ezzel együtt sok pénzről persze, de van egy nagyobb tétje is:

mi lesz az MSZP, sőt, az egész ellenzék jövője.

A jelöltek mögött ugyanis két stratégia versenyez egymással.

Az egyik az MSZP jelenlegi elitjéé, akik - Puch Lászlótól Molnár Zsolton át Ujhelyi Istvánig -  az amúgy jobb sorsra érdemes Tóth Bertalan mögé bújnak. Eszerint az MSZP már nem lesz soha váltópárt, nem tud annyi szavazót összegyűjteni, hogy a Fidesz vetélytársa legyen. Nem lehet nyerni, a Fideszt nem lehet megverni, a legtöbb, amit elérhetnek, az a jelenlegi pozíciók (és vele az anyagi lehetőségek, a brüsszeli mandátumok) őrzése.

Ezért nem kell közösködni az ellenzékkel, az MSZP önállóságát mindenképpen meg kell őrizni.

Ennél kevés jobb dolgot tehetnének a Fidesszel, akinek így 2022-ben is egy megosztott, feldarabolt, fragmentált ellenzékkel kell majd szembenéznie. Biztos a siker, csak annyi dolguk van, hogy fenntartsák a megosztottságot.

A másik stratégia a Mesterházyé, aki még mindig nem tett le arról, hogy egyszer miniszterelnök legyen, az MSZP meg vezető kormánypárt. Ez nem feltétlenül fog sikerülni, de Mesterházy javára szóljon, hogy legalább megpróbálja.

A biológiai óra ugyanis ketyeg. 

A szocialistáknak még van 500-600 ezer szavazójuk (nem lehet tudni, hogy az április 681 ezres listás eredményhez mennyit tett hozzá a Párbeszéd, a Liberálisok vagy személyesen Karácsony Gergely népszerűsége), de ez nem tart örökké. Ma már nem csak a 40, hanem az 50 év alattiak körében sem létezik az MSZP, ugyanúgy, ahogy vidéken sem (vagy csak alig: mindössze Csongrádban szereztek többet 10 százaléknál áprilisban).

A szavazók szépen lassan elfogynak, már nem csak a matek, hanem a biológia is az MSZP, illetve a jelenlegi pártelit stratégiája ellen dolgozik. Ez maga a politikai halál, egyre gyorsuló agóniával. A maradék szocialista szavazók száma egyszercsak a kritikus érték alá csökken, ahol majd úgy döntenek, érdekeiket és értékeiket jobban képviselő majd egy másik ellenzéki párt (Gyurcsány, LMP, Jobbik, Momentum, mindegy).

De addig talán majd lesz még 1 parlamenti frakció , jó esetben 5-8 képviselővel. A teljes különállást, legfeljebb helyi egyezkedést előíró Puch-stratégia szerint a teljes megsemmisülésig még ki lehet szedni az MSZP-ből némi pénzt, amit Hatvanpusztán megígérnek, és állami hirdetések útján leesik a Népszavának. Cserébe lehet támogatni a Fidesz 1-1 törvényét (lásd: plakáttörvény 1 éve), ha szükséges (most éppen nem).

Továbbá vannak még elosztható brüsszeli mandátumok, lehet mutyizni a fővárosban, és menetelni a biztos halálba, de hát a halál úgyis mindenkit utolér, nem tehetünk semmit.

Ennél Mesterházy mindenképpen jobb esélyeket kínál: új szavazókat kell szerezni, főként a Jobbiktól visszacsábítani az egykori MSZP-seket. Aztán megerősödve az élére lehet állni egy ellenzéki együttműködésnek.  Garancia nincs a sikerre, de azért ez jobb opciónak tűnik (az MSZP és az ellenzéki szavazók számára is), mint beletörődve várni az elkerülhetetlen véget. Az MSZP létezésének akkor van értelme, ha tud ajánlatot tenni a választóknak. Egyébként be lehet zárni a boltot.

A cápa vagy úszik, vagy megfullad.

Mert az is igaz, hogy a magyarországi ellenzéki szavazótábor még a közmunkások utaztatása ellenére is meghaladta a Fideszét, annyi kellene csak, hogy hogy valaki összefogja őket.

  • Erre tett kísérletet Vona, de ezt szélsőjobbról indulva nem lehetett megcsinálni.
  • Ugyanezt próbálta meg Botka, de azt meg Schiffer és Molnár Zsolt közösen akadályozta meg.

Most Mesterházynak lehet még egy esélye. Arról döntenek a szocialisták szombaton, hogy ezt megadják-e neki. Meg persze saját maguknak.

Vagy jó nekik az (egyre inkább elfogyó) lábvíz, ahol azért még mindig leeshet valami a mutyiból.

 

Forrás: b1.blog.hu