h i r d e t é s

Átadták a Kelenföld és Százhalombatta között megújított vasúti pályát

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Átadták a Kelenföld és Százhalombatta között megújított vasúti pályát

2021. október 12. - 12:24

20,5 kilométert sikerült megújítani 53,8 milliárd forintból

Forrás: NIF Zrt.

Átadták a Kelenföld és Százhalombatta között megújított vasúti pályát kedden; a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában megvalósult 53,8 milliárd forintos fejlesztéssel egyebek közt lehetővé vált, hogy a vonatok óránként 120 kilométeres sebességgel közlekedjenek a 20,5 kilométer hosszú Pest megyei vonalszakaszon.

Az átadó ünnepségen Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára hangsúlyozta, a jövő közlekedési eszköze a tiszta, energiahatékony vasút, amelynek versenyelőnye leglátványosabban a nagyvárosok vonzáskörzetében mutatkozik meg, a MÁV-Start a legtöbb utasát a fővárosi agglomerációban szállítja, és innen származik bevételeinek legnagyobb hányada is. (MTI)