h i r d e t é s

Átadták a kétmillió forintból épült kerékpártárolót Zalaegerszegen

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Átadták a kétmillió forintból épült kerékpártárolót Zalaegerszegen

2019. május 17. - 16:41

Az intézmény két éve csatlakozott az eTwinning – Szívügyem a környezetem elnevezésű nemzetközi környezetvédelmi projekthez, és ehhez kapcsolódtak a szerdai diáknapi események is. Ennek részeként adták át a 2 millió forintos beruházással megépített, 36 kerékpárt befogadó fedett tárolót az intézmény előtti téren.

Vigh László, Zalaegerszeg országgyűlési képviselője - Forrás: MTI

Ekkor nyújtotta át Vigh László országgyűlési képviselő a hazai fenntarthatóság érdekében a Budapesti Gazdasági Egyetem, a Zalaegerszegi Tankerületi Központ és a Landorhegyi-iskola között megkötött keretmegállapodást is az intézmények vezetői­nek, dr. Gubán Miklós dékánnak, Kajári Attila igazgatónak és Mátai Ferenc igazgatónak. Utóbbi egy példányt a megállapodásból átnyújtott Balaicz Zoltán polgármesternek is, utalva arra, hogy az önkormányzat elkötelezett a környezetvédelem, a fenntarthatóság mellett.

A ZAOL cikkében megnézheti a 2 millió forintból készült kerékpártárolót is >>