h i r d e t é s

Átvizsgálhatja a Legfelsőbb Bíróság Trump pénzügyeit

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Átvizsgálhatja a Legfelsőbb Bíróság Trump pénzügyeit

2020. július 10. - 06:19

A manhattani főügyész betekintést nyerhet Trump elnök pénzügyi adataiba és adóvisszatértéseibe – így döntött a Legfelsőbb Bíróság.

Donald Trump - Forrás: pxfuel.com

Az elnök és jogi hadserege korábban mindent megtett annak érdekében, hogy eltitkolja pénzügyeit az állami nyomozóhatóság elől – jelenti a CBS News.

Cyrus Vance Jr., az egykori, azonos nevű külügyminiszter fia a határozat alapján kivizsgálhatja az elnök üzleti ügyei mellett azt a két kifizetést is, amelyet két, az elnökkel kapcsolatban állt nő kapott szolgáltatásaikért Trump elnök megválasztása előtt.

Kétszáz éve elődeink úgy határoztak, hogy egyetlen állampolgár, még az elnök sem állhat a jog felett” – mondta John Roberts, főbíró az ítélet indoklásakor.

A döntés alapján Vance 2011-ig visszamenőleg átvizsgálhatja Trump elnöknek a Mazars könyvvizsgálónál vezetett könyvelését. Trump és ügyvédei eddig ezt azzal az érveléssel utasították el, hogy az elnök „abszolút immunitást” élvez bűnügyi eljárás esetén mindaddig, amíg hivatalban van.

Hatalmas győzelem nemzetünk igazságszolgáltatási rendszerében” – így kommentálta a Legfelsőbb Bíróság ítéletét Cyrus Vance Jr.

Noha az ítélettel lehetővé vált, hogy az ügyész betekintést nyerjen Trump könyvelési adataiba, azok vélhetően a közeljövőben nem kerülnek nyilvánosságra.

Az elnök „politikai boszorkányüldözésnek” nevezte a határozatot, és azt üzente, hogy a Mueller-ügy után harcba száll a politikailag korrupt New York városával is.

Rájár a rúd Trumpra

A elnökválasztás évében több keserű pillanattal szembesült Donald Trump.

A közvéleménykutatások szerint vesztésre áll Joe Bidennal szemben. Ez persze megfordulhat.

A napokban két olyan könyv jelent, illetve jelenik meg, amely igencsak aláássa tekintélyét: John Bolton emlékiratai, illetve unokahúgának egyáltalán nem hízelgő családi portréja.

Korábban a szenátusi republikánus többség jóvoltából felmentették az impeachment alól, amely során a hatalommal való visszaéléssel, illetve az igazságszolgáltatás akadályozásával vádolták. (Euronews)