h i r d e t é s

Az "asszonyságból" ellenség lett

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Az "asszonyságból" ellenség lett

2021. április 29. - 07:47

Több fideszes politikus is megszólalt azzal kapcsolatban, hogy Karikó Katalin kritizálni merészelte a "táblázatot".

Palkovics azt mondta, hogy a szakértőknek értelmezniük kellene a kormány táblázatát, nem pedig riogatniuk vele, Deutsch pedig úgy véleményezte a dolgot, hogy "Ha statisztikákat közlünk, az a baj, ha nem közlünk statisztikákat, akkor az a baj".

A szakértőknek értelmezniük kellene a kormány vasárnap közzétett, a vakcinák hatékonyságával foglalkozó táblázatot, nem pedig riogatni vele az embereket – mondta Palkovics László a Telexnek.

"Elég bajunk van a vírushelyzettel, ahogy hogy mondjuk ilyenfajta statisztikákat ne kritizáljunk, azok jó statisztikák" – közölte az innovációs és technológiai miniszter.

A portálnak Novák Katalin azt nyilatkozta, hogy számára a táblázat azt mutatja, hogy minden vakcina jó, amit Magyarországon adnak, és Gulyás Gergely is azt mondta, hogy minden Magyarországon elérhető oltóanyag jó és védettséget biztosít. A Miniszterelnökséget vezető miniszter egyébként korábban azt mondta, hogy a kínai vakcinák jobbak, mint a nyugatiak, de az ezer sebből vérző táblázatból épp az derülne ki, hogy a kínai vakcinák kevésbé hatékonyak, mint az összes többi.

Kásler Miklós szóban nem reagált a Telexnek, írásban kérte a kérdéseket, Varga Mihály pedig a táblázat értékelése helyett a magyarországi átoltottságot dicsérte a portálnak. Deutsch Tamás szerint a kormány nem tud megfelelni az ellenzéki sajtó igényeinek.

"Ha statisztikákat közlünk az a baj, hanem közlünk statisztikákat akkor az a baj" – mondta a párt EP-képviselője.

A kormány vasárnap publikálta a vakcinák hatékonyságával foglalkozó táblázatot, a közzététel előtt két nappal, április 23-án az orosz Szputnyik V vakcinát forgalmazó Russian Direct Investment Fund a Twitteren egy hasonló szerkezetű és tartalmú táblázatot posztolt – ezt Rácz András Oroszország-szakértő vette észre, aki a Facebookon be is mutatta mindkettőt. 

A magyar táblázat a Szputnyik V-vakcinát dicséri, nem meglepő, hogy az orosz gyártó is gyakran idézi. A Szputnyik V Twitter-oldalán április 25-én megosztották a magyar kormány táblázatát.

Az orosz gyártó április 28-án pedig, ismét magyarországi statisztikákkal kampányolt, közölve, hogy "azok az országok, amelyek nemcsak nyugati, hanem orosz és kínai vakcinákat is beszereznek, jobb eredményeket érnek el a járvány elleni küzdelemben".

De mi is a gond a kormány táblázatával? A vasárnap közzétett adatokból többek között az olvasható ki, hogy százezer Pfizer-vakcinával oltott közül 32-en hunytak el, míg a kínai Sinopharm-oltóanyag esetében ugyanez a szám 16-ra jön ki. Világos, hogy az adatsor ebben a formában sem a vakcinák hatékonyságának igazolására, sem az oltóanyagok hatékonyságának összehasonlítására nem alkalmas. Ha komolyan vennénk a táblázat számait, akkor például Magyarországon kétszázhuszonötször annyian halnak meg az oltottak közül koronavírusban, mint az Egyesült Államokban, ami nyilvánvalóan nonszensz.

A táblázat megjelenése után Karikó Katalin biokémikus, a szintetikus mRNS-alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója is reagált: szerinte nem pontos, lényeges információk hiányoznak belőle. Félrevezetőnek nevezte, hogy nem tüntetik fel benne a beoltottak és az elhunytak életkorát. Kemenesi Gábor virológus szerint a kormány táblázata szakmai szemmel nem értelmezhető.

Hétfőn a Magyar Orvosi Kamara elnöksége nyílt levélben fejtette ki, hogy milyen módszertani hibákkal van tele a táblázat.

Szél Bernadett független országgyűlési képviselő szerint a táblázat félrevezető, és alkalmas arra, hogy elbizonytalanítsa az embereket, aláássa a nyugati vakcinákkal szembeni bizalmat. Feljelentést tett rémhírterjesztés miatt. (hvg.hu)