h i r d e t é s

Az ÁSZ támogatja a költségvetési átcsoportosításokat a veszélyhelyzet kezelésére

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Az ÁSZ támogatja a költségvetési átcsoportosításokat a veszélyhelyzet kezelésére

2020. március 31. - 15:40

Az elmúlt időszakban hozott, a költségvetést érintő rendelkezések annak érdekében születtek, hogy a kormány minél nagyobb összeget tudjon védekezés céljából felhasználni a központi költségvetésből - hangsúlyozza az Állami Számvevőszék (ÁSZ) abban az elemzésben amire kedden hívta fel a figyelmet.

A 2020. évi költségvetési törvényjavaslat, miután Varga Mihály pénzügyminiszter átnyújtotta Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének az Országházban 2019. június 4-én - Forrás: MTI/Kovács Tamás

Mintegy 300 milliárd forintot lehet azonnal felhasználni a járvány kezelésével kapcsolatos legsürgősebb intézkedések finanszírozására, miután a veszélyhelyzet törvényi szabályozása felhatalmazza a kormányt, hogy a törvényi szabályoktól eltérő átcsoportosításokat is végrehajtson a költségvetésben. A múlt héten jelent meg az a kormányrendelet, amely szerint a 2020-as büdzsé végrehajtása során nem kell alkalmazni az általános tartalék és az Országvédelmi alap felhasználásnak ütemezésére vonatkozó korlátozást.

Normál esetben a központi költségvetés tartalékait az év során ütemezetten lehet csak felhasználni. Az első félévben az úgynevezett általános tartaléknak csak a 40 százalékát lehet felhasználni. Az Országvédelmi alap felszabadítására pedig két részletben kerülhet sor, a törvény értelmében az első 189 milliárd forintot 2020 március 31. után és abban az esetben lehetne felhasználni, ha a kormányzati szektor várható hiánya nem haladja meg a GDP 1 százalékát.

Az ÁSZ elemzésében kiemeli, hogy az idei költségvetésben megvolt az a lehetőség, hogy jelentős összegeket át lehessen csoportosítani, és ismét felhívta a figyelmet költségvetési tartalékok részletes középtávú tervezésének fontosságára, amely hozzájárulhat a költségvetési kockázatok jövőbeli kezeléséhez.
Az idei költségvetésben az Országvédelmi alapban 378 milliárd forint van, a rendkívüli kormányzati intézkedések fedezetéül szánt tartalékok keretösszege pedig 110 milliárd forint.

Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén elmondta, eddig 225 milliárd forintot költöttek védekezési felszerelésekre, felkészülésre, járványkórház építésére. (MTI)