h i r d e t é s

Az ellenzék a bajok gyökerét a mai kormányfőben látja, pedig az 2006-ban keresendő!

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Az ellenzék a bajok gyökerét a mai kormányfőben látja, pedig az 2006-ban keresendő!

2020. május 26. - 11:24

Ne felejtsetek el pezsgőt bontani, kedves ellenzékiek, mivel nagy ünnep van, az ellenzéki lelkiismeret napja, ekkorra datáljuk az erkölcsi győzelmünk kezdetét. 

Ellenzéki képviselők a Himnuszt éneklik az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. december 12-én. - Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Magyarország lecsúszása kezdődött ezzel az „ünneppel”!

Ezen a napon mondta el két whisky között, fergeteges beszédét az akkori miniszterelnök.

Lezárta a hazudós kampányt és megnyitotta a kétségbeesett vesszőfutás időszakát. A beszéd elmondása és a médiában történt elhangzása között az MSZP – SZDSZ koalíció 750000 – 800000 támogatót veszített. A média attak már csak a történtek befejezése volt, és az agónia kezdete. A hatalmához és téveszméihez ragaszkodó miniszterelnök három évi vergődése felszámolta a mai ellenzék teljes erkölcsi rendszerét, amelyet az utódja, a gyalázatos 13. havi nyugdíj és fizetés megszüntetésével teljessé tett.

Az ellenzék a bajok gyökerét a mai kormányfőben látja, pedig az ok a volt miniszterelnökök politizálása, cinikus megközelítése a szegénységnek és az alsó-középosztály érdekeinek tömeges megsértése. Az akkori kormányfők cselekedeteinek következtében elveszítettük verbális tereinket, mint, haza, család, határon túli magyarság, nemzet, dicsőség, becsület, tisztesség, miközben egyetlen újat sem tudtak állítani a helyébe. A verbális terek elvesztésének következménye lett a fizikai terekből való kiszorulás, a rendezvényeket csak kordonok és palánkok között tudtak tartani, a hatalom makacs remegőkezes megtartása mellet!
Ez volt a maiak 2/3-ának bölcsője!

A két kormányfő megpróbált új identitást teremtő gondolatokat keletkeztetni, aminek az lett a következménye, hogy még az 56-hoz való viszony is megkérdőjeleződött, ami lehetővé tette a ma kormányzóknak, hogy erkölcsi alapot teremtsenek arra, hogy a rendszerváltás morális gyökereit tövestől kitépjék.

Az ellenzék máig nem tanult ebből a szörnyű folyamatból, a volt vezérek még mindig ott pojácáskodnak a hatalom, vagy a lehetőség morzsái körül, fanklubjuk viharzó tapsa közben a józan ész használata nélkül!

Amig nem lesz ébredés és megtisztulás, addig a mai miniszterelnök nyugodtan aludhat, hiszen a múlt erkölcsi romjai hatalomban tartják őt!

Ébresztő ellenzék!

Címkék: