h i r d e t é s

Az elveszett magánpénztári forintok nem találnak vissza a gazdáikhoz

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Az elveszett magánpénztári forintok nem találnak vissza a gazdáikhoz

2018. január 10. - 06:06

Többféle értelmezést lehet olvasni a sajtóban és a politikusoktól arról, hogy mit is jelent a volt magánnyugdíj-pénztári tagok vagyonáról tett jegybankelnöki állásfoglalás. - írja az mfor.hu

MTI Fotó: Kovács Tamás

Mert bár mindenkinek van névleges számlája – különben nem is lehetne megállapítani a nyugdíjjogosultságot – azon nem konkrét felhalmozásokat tartanak nyilván, csak a nyugdíj kiszámításához szükséges járulékalapot. Tehát nem úgy kell elképzelni, mint egy bankszámlát, ahol a számlatulajdonos tényleges megtakarításait tartják nyilván.

Azonban még ennél is rosszabb a helyzet, mert a túlzottan optimista várakozásokkal szemben a nyugdíjba vonuláskor sem számítják majd be a jellemzően pár százezer forinttól a több millió forintig terjedő felhalmozásokat. Pedig több elemzés is ezt olvasta ki Matolcsy levezetéséből. Ezen értelmezés szerint az állam ugyan csak statisztikailag tartja nyilván a magánpénztárakból az államhoz került vagyont, de a nyugdíjba vonuláskor majd ezt is figyelembe veszik valahogy. Ezt pedig Matolcsynak arra a mondatára alapozzák, amely szerint a statisztikából folyamatosan vezetik ki ezt a – jelenleg 2826 milliárd forintos – tételt, ahogy ez a 2,8 millió főből álló egykori pénztári tagság nyugdíjba vonul.

Csakhogy a dolog másképpen áll. Nem arról van szó, hogy ezek az „elveszett” forintok majdan visszatalálnak a gazdáikhoz. Hanem arról, hogy a pénztári vagyon nem más, mint az állami tb-rendszer elválaszthatatlan része - a kormány logikája szerint. Vagyis amikor eljön az ideje a nyugdíj folyósításának, akkor ezt az összeget nem tényleges értékén számítják be, hanem a nyugdíjat megalapozó járulékalapban veszik figyelembe, a nyugdíjkalkulációs modellnek megfelelően. A kifizetéseknek pedig az akkor rendelkezésre álló, a felosztó-kirovó rendszernek megfelelő, a járulékfizetők által befizetett pénzek jelentik majd a fedezetét.

Ez nem is történhet másként, merthogy az átvett közel 3000 milliárdos vagyon ma már abban a formájában nem áll rendelkezésre. Az Államadósság Kezelő Központ nyilvántartása szerint 2015 elején már egy huncut fillér nem volt a vagyon kezelésére szolgáló alapban. Az eszközérték nulla volt más három évvel ezelőtt is. A pénz egy része elment adósságtörlesztésre, a másik része pedig különböző befektetésekbe került, volt, amit pedig furcsa körülmények között magánkézre adtak.

 

Szerző: Baka F. Zoltán / mfor.hu