h i r d e t é s

Az indiai cégek ezer új munkahelyet hoznak létre Magyarországon

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Az indiai cégek ezer új munkahelyet hoznak létre Magyarországon

2020. január 16. - 12:34

A kormány a következő két hónapban ezer olyan új, magyarországi munkahely létrehozását jelenti be, amelyeket a legmodernebb technológiát alkalmazó indiai cégek hoznak létre - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-vel telefonon nyilatkozva Mumbaiból.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Bagat Szing Kosjari kormányzó találkozója Mumbaiban 2020. január 15-én. MTI/Borsos Mátyás

India gazdasága a világon a hetedik legnagyobb, a nemzeti teljesítménynek a 16 százalékát Mumbaiban és környékén állítják elő.

Ebből a szempontból is különös jelentősége van annak, hogy a Mumbaiban, vagy a környékén működő indiai vállalatok - amelyek egyébként saját szektorukban a világ legnagyobbjai közé tartoznak - sorra hozzák beruházásaikat Magyarországra

- tette hozzá.

Az indiai cégek már eddig is nagyon fontos szerepet játszottak a magyar gazdaság dimenzióváltásában, hiszen a legmagasabb technológiai színvonalú autóipari, elektronikai, szolgáltató és a megújuló energiaforrások területén működő beruházásaikat hozták Magyarországra - mondta.

Körülbelül 40 jelentős indiai vállalat működik ma Magyarországon, amelyek valamivel több mint 10 ezer embernek adnak munkát

- emlékeztetett.

Kifejtette, tekintettel Európa legalacsonyabb szintű adóira, a rendkívül jól képzett és szorgalmas magyar munkaerőre, valamint Magyarország geostratégiai jelentőségére, most újabb ezer embernek munkát adó beruházásokról sikerült megállapodni mumbai, illetve e városkörnyéki autóipari, elektronikai és energetikai vállalatokkal, egyebek között olyan cégekkel, mint a Tata Sons, a Mahindra csoport és a Hinduja csoport. A munkahelyeket földrajzilag is jól elosztva hozzák létre Magyarországon, alapvetően a legmodernebb technológiával az autóiparban, szolgáltatóközponti tevékenységben és a megújuló energiaforrások hasznosításában.

A szóban forgó cégeknél tett látogatás mellett a külgazdasági és külügyminiszter Mumbaiban találkozott Bhagat Szingh Kosjarival, Mahárastra állam kormányzójával.

(MTI)