h i r d e t é s

Az írástudók forradalma?

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Az írástudók forradalma?

2021. október 19. - 09:53

Ilyenkor, jelentős, vagy annak minősíthető társadalmi események, mint az előválasztás előtt/alatt/után felizzanak a hivatásos magyarázók és váteszek agytekervényei: lehetőleg valami bombasztikus definícióval, jelzővel, levezetéssel szolgálni, hogy bevéshessék nevüket az örökkévalóságba!

Mint például Gazda Albert, aki 444-ben nem kevesebbet állít, mint, hogy a pesti liberális értelmiség forradalma juttatta Márki-Zayt az ellenzéki listavezető posztjára. (Márki-Zay Péter és az entellektüelek forradalma,)

Na, mármost!
Egy dolog, hogy a szerző semmivel nem támasztja alá ezt az állítását, mely a pesti liberális értelmiség totális félreismeréséből adódik!

A pesti liberális értelmiség talán nem támogatná Dobrevet egy, a pesti liberális értelmiségnek tetsző ellenféllel szemben, de az bizonyos, hogy nem támogatna egy populista népvezért csak azért, mert Karácsony mellé állt.
Azt az embert, aki szerint "a zsidókat, a fogyatékkal élőket és a fideszeseket is szeretettel fogjuk megölelni!"
(Megjegyzem, ez az egy mondat tökéletesen elégséges Márki.Zay politikusi és emberi portréjának megrajzolásához.)

Nem kívánok most belemenni abba, hogy maga Karácsony liberális-e, vagy sem!

Beszéljünk inkább a lényegről!
Kétségtelen, hogy vannak/voltak az osztálykorlátaikon felülemelkedni képes személyek a történelemben. Egalité Fülöp forradalmárnak állt, Marx, Engels, sok más polgár kommunistának.
Sőt olyasmi is előfordult, hogy baloldali értelmiségi végül Hitler bűvkörébe került, mint Karl Kraus.
De, hogy (ha csak nem az életüket féltve) testületileg egy program és eszme nélküli, demagóg népvezér szolgálatába szegődtek volna, arra nem volt példa.

Nem beszélve arról, hogy kissé túlértékeli a szerző a pesti liberális értelmiség befolyását, melyet az, ha volt is neki, régen elveszített a rengeteg ordító baklövés miatt, melyet az SZDSZ elkövetett. Meg a dolog természete szerint.
Az utódpártról (Liberális Párt), mely az MSZP-nek köszönheti, hogy egyáltalán jelen van a törvényhozásban, és vele/miatta (ha egyáltalán) a köztudatban, inkább ne is beszéljünk!

Megkockáztatom, bár erre csak egyes ismertebb liberális személyiségek nyilatkozatai utalnak, hogy a pesti liberális értelmiség a számára megfelelőnek tartott jelöltek hiányában leginkább távol maradt az előválasztástól!

Nézzük most meg, hogy egyáltalán valamiféle forradalom zajlott-e?
Véleményem szerint pusztán hatalmi harc bontakozott ki, vagy tört felszínre, mert megfelelő alkalom adódott a vad elejtésére az ellenzéken belül a DK túlsúlyának megfékezésére létrejött kényszer-nagykoalíció és a DK közt – az utóbbi látványos, mégis viszonylagos vereségével.

Viszonylagos, mert a képviselői helyekért majd a Fidesz jelöltjeivel tavasszal lefolytatott küzdelem eredménye fogja kijelölni az ellenzéki (tán jövendő kormány-)pártok erősorrendjét, nem pedig a listavezető személye.

Nem más zajlott itt és most, mint a féktelen demagógiával, fűvel-fával hirtelen a maguk oldalára állított, összerántott, imígyen Messiás-váró tömegpszichózis sodrába került (főként fővárosi) ellenzéki szavazók átvoksolása.

E hatást egyáltalán nem a pesti liberális értelmiség érte el, melyet ily módon egyszerűen összemosni a teljes fővárosi ellenzéki lakossággal dőreség, és mely pesti liberális értelmiség a számbeli és befolyásbeli súlyát tekintve erre nem is (volt, vagy lenne) képes!

Ne feledjük, hogy az SZDSZ rövid ideig tartó tömegbefolyása abban a pillanatban szertefoszlott, amikor felhagyott a rendszerváltás körül és szűken utána hangoztatott vad antikommunista lózungokkal.
Abban a percben elhagyták a hozzá emiatt csatlakozott szavazói, és a párt, a csúfos felbomlásig-bukásig azzá vált, amivé természete szerint válnia kellett: értelmiségi rétegpárttá! Melynek tömeghatása szikrányi sem volt.

(Egykori vezetői, prominens képviselői pedig egyetemi katedrákon, publikációkban, rádióműsorok vendégeként azóta is rendületlenül tanítják, magyarázzák azt, amit megvalósítani nem voltak képesek – de, ez egy másik kérdés.)

A szerző számára talán Konrád György és Szelényi Iván szűk fél évszázada (akkor szamizdatban) megjelent teóriája (Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz) szolgált inspiráló előzményként, mely elképzelés az akkori viszonyok közt is teljesen utópisztikusnak tűnt, annak ellenére, hogy a nyolcvanas évek elejétől a pártvezetésben feltűnt, és kezdett teret nyerni a (nem humán, és ez a lényeg, hanem) technokrata/közgazdász értelmiség (nem ugyanaz!), és nem látszott teljesen kilátástalannak, hogy egyszer befolyásoló túlsúlyra juthatnak.
Ez azonban nem polgári demokratikus rendszerben, hanem egy monolit államvezetési struktúrában ment volna végbe, és a két szituáció össze sem vethető. Másfelől az egészet elmosta a rendszerváltás.

Akár hatott a szerzőre ez az előzmény, akár nem, mindenesetre meggyőződésem, hogy az új ellenzéki vezír pajzsra emelése a pesti liberális értelmiség ellenében, de legalábbis távolmaradása mellett zajlott le.
Nem volt itt semmiféle entellektüelek által vezetett forradalom!

Nem is baj! Számomra iránytűül e kérdésben Julien Benda és Babits Mihály álláspontja mérvadó (Az írástudók árulása), akik a XX. század első két dekádjának fejleményeiből arra a meggyőződésre jutottak, hogy írástudó, maradj a kaptafánál, ne kérj részt a hatalom gyakorlásából!

A szerzők az első világháborút megelőző eseményekből jutottak e következtetésre, mikor is az európai értelmiség némi túlzással Jean Jaurés, Heinrich Mann az imént említett Karl Kraus, meg Jászi Oszkár kivételével egy emberként állt a nacionalista, háborúpárti kormányok szolgálatába, igaz megtették ezt a munkásvezetők is. (Még Thomas Mann is megtévedt egy pillanatra.)

Az azóta zajlott események a XX. században, napjaink populista világprogramjának szárnyalása pedig csak megerősíti azt a meggyőződésemet, hogy (túl most már az írástudókon) hataloméhes, vagy csak fontoskodó amatőröknek, jöttek bár akárhonnan, nincs, nem lehet helyük az államok vezetésében!

Ha volt is köztük néhány kivételes szerepet játszó személy (Robespierre, Napóleon, Lenin), azok mind forradalmi helyzetben jutottak/juttatták magukat hatalomra, a kártékony ellenpéldák pedig számosak, Hitlertől és Mussolinitól Trumpig.

Címkék: