h i r d e t é s

Az MSZP-ben szőnyeg alá söpörhetők-e még a tanulságok?

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Az MSZP-ben szőnyeg alá söpörhetők-e még a tanulságok?

2020. február 23. - 15:50

Tóth Bertalan tegnap interjút adott a szegedi televíziónak. A beszélgetést majd kedden sugározzák, ám addig is közre adtak belőle egy alig több mint egyperces hangharapást. 

Tóth Bertalan - Forrás: szeged.hu

A szocialista pártelnök kimondta: „A két polgármester hátba szúrta ezt a közösséget.” Az óbudai és a pestszentlőrinci elöljáróra utalt, akik átléptek a DK-ba. Nem ők az elsők, akik elfordultak a pártjuktól. A helyzet pikantériája, hogy az MSZP elnökét vendégül látó szegedi polgármester, Botka László is közéjük tartozik, ő azonban egyelőre nem csatlakozott másik párthoz.

A két kerületi polgármester pártválasztásával magyarázható, hogy az amúgy ügyvédies körülírással fogalmazó Tóth Bertalan most egyértelműen fejtette az álláspontját. A hátba szúrásnak százéves legendája van. Az első világháború utolsó évében a német hadseregnek még voltak sikeres akciói, a császár és szövetségesei, például a magyar kormánypolitikusok mégis veszítettek. Két német főtiszt, Hindenburg és Ludendorff nevéhez fűződik a Dolchstoss (tőrdöfés) elmélet, amelyet a szótár orvtámadásnak fordít. A jobboldali publicisták áruló, hitszegő politikának nevezték, és a kommunisták, a liberális újságírók, a zsidók között keresték a tőrrel hadonászókat.

A hátba szúrás szívós metaforája fordulatot vett nálunk a rendszerváltás utáni nyilvánosságban. A bejegyzés után olvasható összeállításból kirajzolódik, hogy előszeretettel használják azok a pártvezetők, akik nem szívesen fordítanak hátat a párton belüli ellenfeleiknek vagy a koalíciós partnerüknek. Figyelemre méltó, hogy a hét idézet közül öt valamilyen formában - tettesként vagy áldozatként - érinti a Magyar Szocialista Pártot. Ezt tapintatból nem értelmezem, egyetlen mozzanatot mégis az olvasók figyelmébe ajánlok. Tóth Bertalan nemrégiben így jellemezte a pártját: „Én nem látom tragikusnak a helyzetet.” (ATV, 2020.02.04.) Eddigi törekvéseit pedig úgy foglalnám össze, hogy folytatni akarta a hagyományt, miszerint a szocialista vezetők 2010 óta egyetlen vereséggel sem néztek szembe. Mindig arra hivatkoztak, hogy mindjárt itt a következő választás, és ha levonják a tanulságokat, akkor bizony kifutnak az időből.

Igen ám, csakhogy a két polgármester pálfordulása olyan nagy visszhangot keltett a belső közvéleményben, hogy a március 14-én esedékes pártkongresszuson a szervezők nem söpörhetik szőnyeg alá a kínálkozó tanulságokat. A hátba szúrásnál már többet kéne mondani.  

Mondatok a tőrdöfésről

Ha a szocialista pártelnökség képes a saját emberét hátba döfni, akkor mire lehet képes másokkal szemben? (Árpási Zoltán békéscsabai újságíró Medgyessy Péter lemondatásáról, Békés Megyei Hírlap, 2004. augusztus 21.)

Félek, hogy Gyurcsányt hátba szúrják a szocialisták. (Békesi László közgazdász, a Horn-kormány pénzügyminisztere, 168 Óra, 2005. május 26.)

Volt szövetségesemmel ellentétben én képtelen vagyok bárkit is hátba szúrni. (Torgyán József kisgazda pártelnök, volt mezőgazdasági miniszter Orbán Viktorról, hvg.hu, 2008. február 20.)

Érdemes adni magunknak egy esélyt, hogy bebizonyítsuk: nem vagyunk olyan önsorsrontó párt, amely csak magával van elfoglalva, és azzal, hogy a mindenkori vezetést fúrja, hátba támadja. (Mesterházy Attila szocialista pártelnök, Népszava, 2010. július 16.)

Versengeni kell, nem hátba szúrni. (Gyurcsány Ferenc DK-s pártelnök, volt szocialista pártelnök, Népszabadság, 2014. május 22.)

Huszonkét bátor harcos titokban hátamba szúrta a kést. (Jakab Péter, a Jobbik újdonsült elnöke, Index.hu, 2020. február 17.)

A két polgármester hátba szúrta ezt a közösséget. (Tóth Bertalan szocialista pártelnök Kiss László III. és Szaniszló Sándor XVIII. kerületi elöljáró elpártolásáról, Szeged Televízió, 2020. február 21.)

medianaplo.blog.hu