h i r d e t é s

Az MSZP és az LMP sem áll be Márki-Zay Péter mögé, pedig Karácsony visszalépett

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Az MSZP és az LMP sem áll be Márki-Zay Péter mögé, pedig Karácsony visszalépett

2021. október 09. - 05:56

Sem az MSZP, sem az LMP nem áll be Márki-Zay Péter mögé, pedig korábbi jelöltjük, Karácsony Gergely az ő javára lépett vissza. 

Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Két MSZP-s politikus nem kertel: ők nyíltan a DK jelöltje mögé álltak, a Momentum az MMM vezetőjét favorizálja.

Karácsony Gergely visszalépése borította az ellenzéki oldal erőinek korábbi koncepcióját.

Az LMP és az MSZP viszonylag gyorsan reagált, bár egyelőre annyit közöltek, hogy nevet nem mondanak, de majd az előválasztás nyertesét fogják támogatni.

Két szocialista politikus ugyanakkor nyíltan kiállt a szerintük támogatandó jelölt, Dobrev Klára mellett. Elsőként Szombathely MSZP-s polgármestere, Nemény András posztolt péntek este, hogy a DK miniszterelnök-jelöltjét, Dobrev Klárát támogatja az előválasztás második fordulójában. Minderre azután került sor, hogy tárgyalt az éppen Szombathelyen fórumozó Dobrev Klárával.

Nemény tagja az MSZP elnökségének, egyben a Vas megyei szervezet elnöke - emlékeztet a Telex.

Nemény András után nem sokkal Gőgös Zoltán is közölte, hogy Dobrev Klárát támogatja a második fordulóban.

A Jobbik vezetője nem tette egyértelművé, hogy ki mögé tervezi felsorakoztatni a pártját, de a Márki-Zay Péternek címzett pénteki kritikájával azért jelezte, hogy a főpolgármester visszalépése utáni helyzetben most nem az MMM jelöltje áll közelebb hozzá. (Infostart)