h i r d e t é s

"Az oktatást jobban szétverték, mint a 2006-os tüntetéseket"

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

"Az oktatást jobban szétverték, mint a 2006-os tüntetéseket"

2016. november 25. - 11:28
0 komment

Mint ismert, néhány hete félbeszakították egy gimnazista felszólalását a megyei diákparlament két héttel ezelőtti, kaposvári ülésén a városházán.

Fotó: HVG.hu

Bradánovics Bendegúz azóta Balog Zoltán emberi erőforrás-miniszter jelenlétében is megismételte kritikáját – csütörtökön pedig az ATV A nap hírében szólalt meg.

A Munkácsy gimnázium diákönkormányzatának elnökét az Országos Diákparlament szakmai előkészítő bizottságának tagja állította meg az oktatáspolitikát élesen kritizáló beszéde közben személyeskedésre hivatkozva – a negyedikes gimnazista később ismét szót kapott, ám előtte kihúzatták mondanivalójából a „sértéseket”.

Már a Bradánovics Bendegúz előtti felszólalók közül több is sérelmezte, hogy az előző, vagyis három éve összeült országos diákparlament óta semmi sem változott érdemben. Többen a heti öt kötelező testnevelést is kritizálták. Több kritikus felszólalás után kapott szót a diákönkormányzati elnök: „Személy szerint élből elutasítom, és rettentően sajnálatosnak tartom, hogy a jelenlegi rendszer valamiféle erőforrásnak tekinti a diákokat. A tanulók nem valami kibányászható barnakőszén, bauxit, nem valami önkényesen felhasználható erőforrás. Egy fejlett és jól működő oktatásban szükség van egy különálló oktatásügyi minisztériumra, nem pedig egy működésképtelen, haldokló államtitkárságra. Jelen helyzetben úgy tűnik, hogy dilettánsok hasráütésszerűen, a diákokkal és tanárokkal konzultációt megtagadva irányítják és változtatgatják az oktatási rendszert” – mondta. Bradánovics a minap még erősebben fogalmazott, amikor személyesen Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének a Parlament Kulturális Bizottságának ülésén azt mondta, az oktatást jobban szétverték, mint a 2006-os tüntetést.

atv.hu