h i r d e t é s

Az oroszok megvennék Amerikától a tüntetések miatt eltávolított szobrokat

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Az oroszok megvennék Amerikától a tüntetések miatt eltávolított szobrokat

2020. július 01. - 06:08

Vételi ajánlatot tett az orosz Art Russe alapítvány Theodore Roosevelt amerikai elnök New Yorkban és Alekszandr Baranov, az észak-amerikai orosz települések kormányzója Sitkában (Alaszka állam) eltávolításra ítélt szobrára – közölte kedden az Interfax hírügynökség.

Alexander Baranov volt az orosz-amerikai társaság első vezérigazgatója, és szoborát úgy állították fel, hogy tiszteletben tartsa a kereskedelem Sitka múltjában betöltött szerepét. - Fotó: Katherine Rose / KCAW

Rena Lavery, az Art Russe alapítvány igazgatója a New York-i és az alaszkai hatóságokhoz írt levelében hangsúlyozta, hogy "nagy történelmi jelentőséget tulajdonít mindkét, az Egyesült Államokban a faji megkülönböztetés elleni küzdelem címén veszélybe sodort emlékműnek, amelyeket szerinte meg kell őrizni."

Lavery szerint Roosevelt jelentős politikus volt, aki a két ország történelmének több szakaszában is kapcsolatba került Oroszországgal. Ő volt az, aki tető alá hozta az orosz-japán háborút 1905-ben lezáró portsmouthi szerződést.

A Baranov-emlékmű – mint arra az igazgató rámutatott – az Oroszország és az Egyesült Államok közötti, 19. század eleji kapcsolatok történetének jelentős szakaszát testesíti meg.

Az alapítvány ezért az orosz történelmi örökség jelentős darabjaként kész annak megvásárlására és megőrzésére.

A 2012-ben alapított Art Russe célja egyébként a 20. századi orosz és szovjet művészet külföldi megismertetése és előmozdítása.
A Theodore Rooseveltet lóháton, egy gyalogos fekete és egy észak-amerikai indián férfi társaságában ábrázoló szoborcsoport a New York-i természettudományi múzeum bejáratánál áll. Az intézet vezetése a kompozíciót rasszistának minősítve annak áthelyezése mellet döntött, amelyet Bill de Blasio polgármester időszerű, Donald Trump amerikai elnök pedig nevetséges döntésnek nevezett. Baranov ülő szobra az 1867-ig Novo-Arhangelszknek nevezett Sitka történelmi központjában található. Eltávolítását a városi tanács nyílt ülésén arra hivatkozva kezdeményezték aktivisták, hogy az emlékmű sértheti Alaszka őshonos lakosainak érzéseit. (MTI)