h i r d e t é s

Az Országgyűlés rendkívüli ülése határozatképtelen lett

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Az Országgyűlés rendkívüli ülése határozatképtelen lett

2022. augusztus 09. - 11:58

Sem a Fidesz, sem a kormány nem ment el, így a levezető elnök berekesztette az eseményt.

Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Pontosan ugyanolyan forgatókönyv szerint zajlott az Országgyűlés rendkívüli ülése, mint amikor az elmúlt években az ellenzék összegyűjtötte a kellő számú szignókat.

A hatpárti együttműködés többek közt a kata-törvény módosításáról és a megélhetési válságról szeretett volna tanácskozni. A Fidesz korábban jelezte, nem vesz részt az eseményen. A Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményében azt írta, a baloldal a háborús válság időszakában sem támogatta a magyar családok védelmét szolgáló intézkedéseket.

A bevezetésétől kezdve támadták a rezsicsökkentést, és a kampány alatt azt is egyértelművé tették, hogy eltörölnék. A kata-adónem bevezetését meg sem szavazták. Ilyen előzmények után hiteltelennek tartjuk a rendkívüli üléssel kapcsolatos kezdeményezésüket, ezért a kormány képviselői nem vesznek részt rajta – fogalmaztak. Így az ellenzéki képviselők az üres kormánypárti padsoroknak mondták el napirend előtti felszólalásaikat. Utóbbi motívum szinte mindegyik párt képviselőjének mondandójában előbukkant. A felszólalások sorát Kanász-Nagy Máté kezdte. Azt hangoztatta, bőven lenne miről vitatkozni, hiszen az energiaválság és a klímaválság kellős közepén vagyunk. Megjegyezte, a Fidesz kormányon kívül talán nincs még egy olyan kabinet szerte az Európai Unióban, amely a klímaválság, az aszály, a vízhiány kellős közepén erdőirtásba kezdene. Egyúttal a mindenki számára egységes klímabérlet bevezetését szorgalmazta. A Párbeszéd képviselője, Berki Sándor arról beszélt, egyszerre zúdulnak ránk az elmúlt évek hibáinak következményei. „A háborús infláció, Brüsszel öngyilkos szankciós politikája, meg a többi habonyi szóvirág”, csak arra szolgál, hogy elfedje, Orbán Viktor és a Fidesz összes igazán komoly stratégiai döntése hibás volt, most ezeknek a hibáknak fizettetik meg bennünk az árát a vágtató inflációval, az ellátási bizonytalansággal, a forint végzetes meggyengülésével és a magyar politikai vezetés további súlyos következményekkel fenyegető teljes hitelvesztésével.

A meglehetősen egyhangú ülésbe a Mi Hazánk Mozgalom elnök-frakcióvezetőjének felszólalása hozott némi pezsgést. Toroczkai László azt mondta, olyannyira óriási bajban van Magyarország, hogy most már a parlamenti pártoknak valóban el kellene kezdeni dolgozni a bajok rendbetételén. Kritizálta a Fideszt is, amiért új bojkottálják az ülést, mint az „óvodások”. A rendkívüli ülést bohózatnak nevezte, majd ezt követően a többi párthoz fordulva azt mondta, hogy az MSZP és a DK „elődpártja” miatt nőtt magasra az államadósság 1972 és 1990 között. A többi képviselő folyamatosan bekiabálva reagált az elhangzottakra. Kitért arra, hogy a Fidesz és a baloldal váltógazdasága miatt jutott ide az ország.

Az utána következő MSZP-s Kunhalmi Ágnes rögtön oda is bökött, mondván, a Fidesz nincs itt, de szatelitpártja viszont igen. Kijelentette, a fideszes és a KDNP-s képviselők a választás alatt nem mondtak igazat. Azt mondták, hogy a rezsicsökkentést ők megőrzik, az ellenzék majd megszünteti. Azt mondták, nem lesz adóemelés, a kata megváltoztatása mégis adóemelést jelent. Évekig a rezsicsökkentés címén drágábban adták a magyar családoknak a gázt, mint amekkora a világpiaci ár - sorolta. Megjegyezte, a gáznál pedig azért szükségtelen az áremelés, mert Szijjártó Péter és Orbán Viktor azt mondták, hogy a Gazprom szerződés biztosítja, hogy ne kelljen emelni a lakossági gáz árát, függetleníteni tudjuk magunkat a világpiaci ingadozásoktól. „Kérdezem én, minek járt Orbán Viktor az elmúlt 12 évben Putyin nyakára, ha nem tudta ezt elintézni?”

Mondandóját azzal zárta, hogy az MSZP szerint a magyar családok energiabiztonságát és tartós, megfizethető, olcsó rezsijét az otthonok, lakóépületek szigetelése, a nyílászárók azonnali cseréje jelentené. A Momentum frakcióvezetője pedig azt mondta, egyedülálló a „káoszkormányzás” amit a Fidesz csinál. Gelencsér Ferenc kijelentette, a Fidesz ugyan folyamatosan a magyar családok védelméről beszél, azonban ellene cselekszenek. „Előbb-utóbb minden magyar rájön, hogy a többszörösére nőtt energia és élelmiszer árakkal valójában a rossz kormányzás és a Fidesz-kampány hazugságainak árát fizetik meg és emlékezni fognak arra, hogy a kormány semmit sem tett értük” - hangoztatta. A Jobbik képviselője. Z. Kárpát Dániel gyomorforgatónak nevezte, hogy a kormány a családok válságán nyerészkedik, másképp szólva, extraprofitot szed be. Megmagyarázhatatlannak nevezte, hogy egész Európában a bébiétel, a pelenka, a gyerekruha itt adózik a legbrutálisabban, miközben nálunk sokkal szerencsésebb gazdasági helyzetben lévő európai országokban például a gyerekruha után nem kell áfát fizetni. Utolsóként a DK frakcióvezetőhelyettese beszélt. Arató Gergely ugyancsak kifogásolta a kormánypárti képviselők hiányát. 

Persze, gondolom, nehéz ilyenkor otthagyni az adriai jachtokat, különösen, ha elromlik a motorcsónak az uniós pénzből kipofozott vadászházat, a tengert, a külföldi nyaralást, de most az országnak szüksége lenne a vezetőire. Mert miközben ők nyaralnak, közben a magyar polgárok nagy része rettegve várja az őszt, a brutális rezsiszámlákat, az újabb áremeléseket, a elszabaduló forint árfolyamot, rémülten nézi a megszorításokat és adóemeléseket

- fogalmazott.

Úgy véli, Magyarországnak nincsen felelős kormánya, de van felelős ellenzéke, ezért is kezdeményezték a rendkívüli ülést. 

A napirend előtti hozzászólások végén a levezető elnök, Latorcai János megállapította, hogy nincs meg a kellő létszám a napirend elfogadásához, így az ülést nem sokkal háromnegyed kettő előtt berekesztette. (Népszava)