h i r d e t é s

Az orvosok után már a betegek is külföldre mennének

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Az orvosok után már a betegek is külföldre mennének

2016. március 06. - 14:44
0 komment

Évente kétezer egészségügyi dolgozó, köztük közel ezer orvos hagyja el Magyarországot, és fogadtatja el a diplomáját vagy képesítését külföldön - írja a cigpannonia.hu.

ekor-lap.hu

Az elvándorlás miatt hazánkban arányaiban kevesebb idő jut a betegfelvételre és a diagnózis felállítására, mint Nyugat-Európában. A legújabb tendencia, hogy már a betegek is követnék az orvosokat: egyre többen keresik a külföldi orvosi kezelés lehetőségét és az azt lehetővé tevő egészségbiztosításokat - állapította meg a CIG Pannónia hazai és nemzetközi statisztikákat feldolgozó elemzése.

Az orvosképzés tekintetében a világ vezető országai közé tartozunk, hazánkban  minden  százezer lakosra jut 15 diplomát szerző doktor, míg ez a szám például Svédországban  épphogy eléri a 10 főt 1.  A praktizáló orvosok tekintetében más a helyzet: míg Svédországban 4, hazánkban csupán 3 orvos jut ezer lakosra 2, így a magyar doktoroknak közel másfélszer több pácienst kell ellátniuk, mint a nyugati kollégáiknak. Ezt az ellentmondást a magyar orvosok és egészségügyi dolgozók kivándorlása magyarázza, ami 2010 és 2014 között összességében 10000 egészségügyi dolgozót, köztük 5000 orvost érintett – ennyien mentek külföldre dolgozni. A legnépszerűbb célországok az Egyesült Királyság és Németország fej fej mellett, amit Ausztria és Svédország következő 3.

Forrás: Az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ 2014-es HR beszámolója alapján

1. ábra A magyar egészségügyi dolgozók kivándorlásának évek szerinti megoszlása

Forrás: Az OECD Health at a Glance 2015 jelentése alapján

2. ábra Az országokban elérhető CT berendezések száma

A szakemberek számának csökkenése mellett a kevés rendelkezésre álló diagnosztikai eszköz okozza a legnagyobb nehézséget. Világviszonylatban hazánkban az egyik legkisebb az egy főre jutó CT berendezések száma - egymillió lakosra mindössze 8 készülék jut - miközben az európai országok közül a legjobban teljesítő Izlandon ez a szám eléri a 40-et 4.

Ezen problémákat elkerülendő már nem csak az egészségügyi dolgozók veszik más országok felé az irányt, egyre több beteg is számol a külföldi gyógykezelés lehetőségével és az ezt lehetővé tevő biztosításokkal, mint a CIG Pannónia által kínált Best Doctors Egészségbiztosítás.

Azok tehát, akik nem szeretnék, hogy az államhatárok szabjanak gátat a gyógyulásuknak, saját maguk is finanszírozhatják gyógykezelésüket, és köthetnek külföldön érvényesíthető egészségbiztosítást. A három kontinensen és 70 országban jelen levő Best Doctors nemzetközi egészségügyi szolgáltató hálózata mintegy 53 ezer orvos-specialistából áll. Így világszerte több mint 30 millió biztosítottnak nyílik lehetősége arra, hogy állapotukról a szakterület legjobbjainak tartott specialistáitól kérjenek másodlagos szakorvosi véleményt, megbetegedésük esetén pedig a szakmájukban legelismertebb orvosok kezeljék őket. A külföldön végzett gyógykezelések fele Németországban történik, amit Spanyolország és az Egyesült Államok követnek. A szolgáltatás keretében leggyakoribb a rákos megbetegedések felülvizsgálata és kezelése, amit az idegsebészeti beavatkozások követnek. Az elmúlt évek statisztikái jól mutatják, hogy az elsődleges diagnózis gyakran téves volt, és az esetek közel harmadában a nemzetközi szakértő gárda eltérő kezelést is javasolt, ami ezeknél a megbetegedéseknél életmentő lehet.

Forrás: a Best Doctors statisztikai adatai alapján

3. ábra Az elsődleges diagnózis és a kezelés felülvizsgálata

Az öt legveszélyesebb betegség illetve műtéti beavatkozás – a rákos megbetegedések, a by-pass műtét, a szívbillentyűcsere, az idegsebészeti műtét és az élődonoros szerv- és szövetátültetés – esetén a biztosító fedezi a gyógyuláshoz szükséges kiadásokat a legmegfelelőbbnek tartott egészségügyi intézményben, legyen az bárhol a világon. A Best Doctors szolgáltatás keretében elvégzett kezelések átlagára igesebészeti beavatkozásoknál 70 000 euró, súlyosabb rákos megbetegedések kezelésénél pedig 170 000 euró is lehet. A külföldi gyógykezelés azonban ma már nem csak a gazdagok kiváltsága, hiszen kiegészítő biztosításként megkötve a Best Doctors Egészségbiztosítás mindössze évi 73 850 forintért cserébe esetenként 1 millió euró (egy biztosítottra a biztosítás teljes időtartama alatt legfeljebb 2 millió euró) értékig nyújt fedezetet a külföldi orvosi kezelésre.

„Egy betegség hazai viszonylatban is komoly lelki és anyagi terhet ró a páciensre, nem beszélve arról, hogy sok esetben a gyógyulás sokkal eredményesebb lehet külföldön. Svédországban például arányaiban 50%-kal több beteg gyógyul meg rákos megbetegedésből, mint Magyarországon  5. Egy-egy súlyos betegség esetében különösen fontos a másodlagos orvosi szakvélemény kikérése, ezt az is bizonyítja, hogy az eddigi tapasztalatok alapján a Best Doctors-hoz forduló minden 6. beteg az elsőtől eltérő diagnózist kapott, az átvizsgált esetek 29%-ában pedig a korábbitól eltérő kezelést is javasoltak 6. ” – mondta el Sallai Linda, a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. termék- és üzletfejlesztési igazgatója.

 1 OECD Health at a Glance 2015
 2 OECD Health at a Glance 2015
 3 Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ
 4  OECD Health at a Glance 2015
 5 EHCI 2014
 6 Forrás: Best Doctors statisztikák

 

cigpannonia.hu