h i r d e t é s

Az ősz kezdete óta huszonöten fagytak meg Magyarországon

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Az ősz kezdete óta huszonöten fagytak meg Magyarországon

2015. december 21. - 08:11
0 komment

Az ősz kezdete óta december közepéig huszonöten fagytak meg Magyarországon – olvasható a Magyar Szociális Fórum – Szociális Kerekasztal honlapján.

„Novemberben a tavalyi kétszeresére emelkedett a fagyhalálban elhunytak száma, december első felében viszont lényegesen csökkent a múlt év azonos időszakához képest” – írja az Mszfszk.hu. Az orgánum a csökkenést azzal indokolja, hogy „a novemberi drasztikus növekedés hatására az emberek jobban odafigyelnek bajba jutott társaikra, és a korábbinál többen segítenek rajtuk”.

A huszonötből tizenegyen kihűltek a szabad ég alatt, heten otthon, szintén heten pedig kórházba szállítás közben vagy már a kórházban haltak meg – olvasható a portálon. A megfagyott ember közül három volt nő. A huszonötök legfiatalabbika harminchárom éves volt, míg a legidősebb hetvenhét.

A Magyar Szociális Fórum arra hívja föl a figyelmet, „hogy egy forró teával, egy tányér meleg levessel, zsíros kenyérrel, egy meleg fürdővel életet lehet menteni”. A szervezet egyúttal közli a vészhelyzet esetén hívható telefonszámokat is: 104, 107, 112, (06-1-)338 41 86.

 

budapestbeacon.com