h i r d e t é s

Az ügyészség a fideszes Varga Gábor céghálózatában is nyomoz

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Az ügyészség a fideszes Varga Gábor céghálózatában is nyomoz

2017. november 13. - 20:04

Az LMP szerint Polt Péter legfőbb ügyész olyan tartalmú választ adott egy parlamenti írásbeli kérdésükre, amelyből kiderül, hogy a fideszes Simonka György mellett egy másik kormánypárti parlamenti képviselő, Varga Gábor céghálózata ügyében is tart a nyomozás.   

Forrás: 24.hu

Hadházy Ákos, az ellenzéki párt társelnöke csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a két politikus családi céghálózataiban elképesztő azonosságok, összefonódások vannak, ami szerinte egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a parlamenti képviselők 

segítenek egymásnak a lopásban.

Kiemelte, a Simonka Györgyhöz és Varga Gáborhoz köthető cégek egymástól több száz kilométerre működnek, azok mégis több esetben mintha tükörképei lennének egymásnak, illetve akár kereszttulajdonlással is összeérnek. 

Az LMP politikusa szerint a két kormánypárti képviselő tucatnyi társaságot és alapítványt hozott létre nagyrészt családtagjaikon keresztül, amelyekkel százmillió forintos nagyságrendben hívtak le uniós pénzeket.

Hadházy Ákos szerint többször előfordult, hogy az egyik ilyen cég a hálózat egy másik tagját támogatta szabálytalan végzett közbeszerzésekkel. Emellett a projektek hasznossága is minimum megkérdőjelezhető

- tette hozzá az ellenzéki politikus, aki példaként említette, hogy szerinte két Varga Gáborhoz köthető kft. is felvett 40-40 millió forint támogatást ugyanarra a bikácsi nyúltelepre.

(MTI)