h i r d e t é s

"Az új pap nem szereti a fákat Csurgón"

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

"Az új pap nem szereti a fákat Csurgón"

2020. február 20. - 13:57

Több természetszerető csurgói lakó emelte fel a szavát az ellen, hogy nemrég letaroltak egy szép fasort és több másik fát a dél-dunántúli város egyik temploma, a római katolikus Jézus Szíve templom parkos kertjében. - számolt be a "kertészkedésről" az Index

Index olvasói fotó

Megdöbbentek a helyiek a látványtól - de nem igazán tehetnek semmit, mert a templomkert az egyház tulajdonában van.

Az Indexnek levelet író helybéliek közül többen úgy gondolják, hogy „az új pap nem szereti a fákat”. Az első kivágott fa egy évszázados tölgy volt a parókia közelében, most a templom körüli fasor, cédrusok, hársfák váltak áldozattá.

Az Index megkeresésére az illetékes plébános, Göndics János azt mondta, hogy tulajdonképpen csak pár „túlméretes tuját” vágtak ki, mert megújul a templomkert. Továbbá azokat a nagy hársfákat, amik a tuják kivágása miatt a főkertész szerint veszélyessé váltak mellettük álló Mókuskert Óvodára. Azt mondta, a tuják kivágása miatt túl nagy légnyomás érte volna a hársakat, ezért akár az óvodára is dőlhettek volna. 

Az önkormányzat az Index megkeresése után a város hivatalos Facebook-oldalán reagált az ügyre. Azt írták, a templomkertben lévő munkálatokról a tulajdonos képviselője Göndics János esperes jogosult rendelkezni.