h i r d e t é s

Bajok lesznek: Egyre több kamionos nem tud dolgozni

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Bajok lesznek: Egyre több kamionos nem tud dolgozni

2017. július 28. - 08:54

Több ezer(!) sofőr jelenleg is várja, hogy megkapja sofőrkártyáját. Van, aki már 5 hete várja és azóta nem tud munkába állni.

A kép illusztráció! - Fotó: H. Szabó Sándor

A sofőrkártya érvényessége 5 év, 7700 forintba kerül és korábban 1 hét volt az ügyintézési idő. A szakmában bevett gyakorlat volt, hogy a szabadság alatt érdemes elintézni, így mire az véget ért, a hatósági díjas termék megérkezett.

Öt éve még így volt

- nyilatkozta lapunknak egy kamionsofőr.

Időközben az "Észszerűség, nemzeti érdek, jogszerűség" jegyében működő minisztérium 2017. január 1-től áttolta a Nemzeti Közlekedési Hatóság által ellátott feladatokat Budapest Főváros Kormányhivatalára. A jogutód nélküli megszűnés és azonnali beolvadás következményeként kialakult a káosz, úgy tűnik jogi- és technikai gondok is lehetnek.

A CIVILHETES-nek nyilatkozó sofőr nem tud dolgozni, ahhoz, hogy vezethessen, nélkülözhetetlen a sofőrkártya, amit a digitális tachográfba kell helyezni. Ezért most a hetei(!) azzal telnek, hogy felváltva telefonál a NKH Közúti Gépjárműközlekedési Hivatalnak vagy a kártyák nyomtatását végző Pénzjegynyomda Zrt.-nek. A hivatalt egyre nehezebb elérni, szemben a Pénzjegynyomda Zrt.-vel ahol segítőkészek az ügyben. A nyomda egyik munkatársa a sofőr érdeklődésére elmondta, nem érkeznek adatok a hivatal felől, így nincs mit kinyomtatni.

Lapunk úgy tudja, hogy közel 3000 teherautósofőr várja egyelőre hiába a postát, hogy átvehesse a meghosszabított és érvényes kártyáját. Egyelőre nincs felelőse a problémának, a sofőrök és a szállítmányozási cégek esetleges veszteségeinek megtérítéséről, kárpótlásról nincs információnk.

Kerestük az ügyben a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületét (MKFE), hogy ők mit tapasztalnak a sofőr kártyák megújításával kapcsolatban, illetve megkerestük a Pénzjegynyomda Zrt.-t is a kérdéseinkkel.

A cikk megjelenéséig még nem érkeztek válaszok, amint többet tudunk, frissítjük.