h i r d e t é s

Balog: a kormány több eszközzel segíti az üldözött keresztényeket

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Balog: a kormány több eszközzel segíti az üldözött keresztényeket

2017. november 21. - 19:49

A kormány számos eszközzel segíti a közel-keleti üldözött keresztényeket - mondta az emberi erőforrások minisztere az Országgyűlés igazságügyi bizottsága előtti éves meghallgatásán kedden. Balog Zoltán az egyházi kérdések mellett beszámolt a civil szervezeteket érintő, valamint a társadalmi felzárkózási ügyek állásáról is.

Forrás: MTI Fotó: Máthé Zoltán

Balog Zoltán az üldözött keresztényeket segítő konkrét intézkedések között sorolta fel, hogy Magyarország finanszírozza az erbíli Szent József-kórház féléves gyógyszerszükségletét, támogatta egy teljes iraki falu újjáépítését, a Magyar Katolikus Egyház gyűjtésén felajánlott 80 millió forintot kiegészítették további 120 millió forinttal, hogy Erbílben iskola épülhessen, ösztöndíjprogramot indítottak üldözött keresztény fiataloknak, valamint létrehozták az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkárságot.

A magyar egyházakkal való együttműködéssel kapcsolatban elmondta, 2010 és 2016 között megduplázódott az egyházi iskolákba járó gyerekek száma, valamint nem csökkent a hit- és erkölcstan iránti érdeklődés sem, továbbra is körülbelül fele-fele arányban választják a diákok ezt az etikaórával szemben. 

A kormány emellett támogatja a Magyarországon 2020-ban megrendezendő Eucharisztikus Világkongresszus előkészületeit is

- tette hozzá.

A miniszter a felzárkózási eredmények közül kiemelte, hogy a jövedelmi szegénység a romák körében nagyobb arányban csökkent, mint a hasonlóan szegény nem roma társadalmi csoportok esetében, köszönhetően az oktatási és a közfoglalkoztatási programoknak.

A romák foglalkoztatottsága a 2011-es 26 százalékról, 2015-re 39 százalékra emelkedett, ami a legmagasabb arány az Európai Unióban

- közölte.

Hozzátette, hogy kétszeresére - néhány százról több mint ezerre - nőtt az egyetemen és főiskolán tanuló romák száma. Balog Zoltán kitért arra is, hogy a civil szervezetek támogatása évről évre nő, jövőre már 5,2 milliárd forint jut erre a célra, és egyszerűsítették a civil szervezetek bejegyzését is.

Vas Imre (Fidesz) a reformáció emlékévének eredményeiről kérdezte a minisztert. Balog Zoltán válaszában megemlítette, hogy Nyugat-Európában sehol nem állítanak szobrokat Luther Mártonnak és Kálvin Jánosnak, Budapesten azonban felépült Közép-Európa legnagyobb és legszebb reformációs emlékműve.

Apáti István (Jobbik) a közmunka hatékonyságát firtatta. Balog Zoltán egyetértett a képviselő arra vonatkozó felvetésével, hogy fontos a közfoglalkoztatásból a piaci foglalkoztatás irányába terelni a romákat. Megjegyezte ugyanakkor, ezen a téren nem áll olyan rosszul az ország, már csökkenteni kellett a keretszámokat, mert voltak olyan területek, ahol nem találtak embert közfoglalkoztatásra, mivel inkább piaci alapú munkát vállaltak.

Teleki László (MSZP) a roma kultúra helyzetéről érdeklődött. Balog Zoltán ezzel kapcsolatban kiemelte, Berlinben nemrég bemutatták az első roma musicalt, valamint megnyitottak egy kiállítást az 1956-os forradalom roma hőseiről is.

(MTI)