h i r d e t é s

Balog: Szakértelem helyett ima kell

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Balog: Szakértelem helyett ima kell

2017. augusztus 07. - 17:50

Debrecenben megszervezték a Magyar Baptisták Világtalálkozóját (MABAVIT). Az MTI pedig arról tudósít, hogy Balog Zoltán, az Emmi felkent minisztere fellépett ezen. Ezen akár meg is lepődhetnénk. - írja az endresy.blogspot.hu.

Forrás: MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Azonban, miután az első meglepetéseken túltesszük magunkat, megpróbálhatjuk megőrizni a komolyságunkat az általa mondottak kapcsán is. Hátha sikerül.

Az első meglepődést azért érezhetjük, mert a baptisták és reformátusok között nem mondható történelminek a jó viszony. De Luther kora már rég volt, és hazánkban nem is oly régi a református és baptista egyház közti hittanóra-hasznosítási együttműködés.

Ami kétségtelenül az egyházi szembenállás erózióját mutatja.

Amiért nem kár, és akár üdvözülhetőnek is tekinthetjük.

Ugyanakkor egy erősen hierarchizált, személyi kultuszba hajló kormány minisztereként tevékenykedő református lelkész fellépése az alulról szerveződő közösségi elveket valló hit világtalálkozóján még tekinthető meglepőnek.

Mármint akkor, ha mindkét oldalon megtartják a saját normarendszerüket.

De ettől még a baptisták tekinthetik célszerűnek a jó viszony fenntartását a kormányzati erőkkel általában, illetve az oktatásügyi pénzek felett diszponáló miniszterrel is. Az egyre kevésbé szekularizált állam minisztere pedig szintén elmehet, és lehajolhat azért a pár szavazatért. Közeledvén a választásokhoz.

Így Balog Zoltán vendégszereplése akár értelmet is nyerhet.

Ami még nem véd meg attól, hogy furcsán nézzünk ki a fejünkből akkor, ha néhány általa mondottat olvassunk az MTI interpretációjában. Leginkább azért, mert pár ponton eléggé elszólás-szaga van a közleménynek. Így például megemlékezik arról, amikor

a kommunista Magyarországon evangelizálhatott Billy Graham a tahi táborban.

Amiből részben az következik, hogy a kádárizmusról legfeljebb hallomásból visszamaradt ködös képei vannak a miniszternek. Azt ugyanis a leninizmus iránt hivatalból fogékony Kádár János sem említette, hogy Magyarországon kommunizmus lett volna.

A komcsizás azóta van terjedőben. Különösen olyan kormány-, és Fidesz-tagok részéről, akik nem egy esetben igencsak érdekeltek voltak az MSZMP-ben.

Akár csak olyan mértékben is, hogy az életben nem tanulhattak volna tovább a nyolc általánosnál, ha a szülők egyike-másika nem pártfunkcionárius.

Ugyanakkor Balog kijelentésének másik fele is érdekes.

Mert akkor ezek szerint mégsem voltak olyan nagyon elnyomva az egyházak, és kiközösítve az Istenben hívők, mint amennyire azt a Rétvári-osztályú figurák hirdetni szeretnék.

Noha az is lehet, hogy Balog felszólalása óta már gőzerővel dolgozik a habonyi boszorkánykonyha Billy Graham kommunista ügynökként, illetve Soros-bérencként való azonosításán.

De nem kevésbé az őszinteség hangja szólhatott a miniszterből akkor, amikor olyanokat mondott, hogy bár

sok mindent nem jól csinálunk, de akik imádkoznak, arra kérik a mindenható Istent, a megváltót, hogy igazítsa ki, adjon jó tanácsokat, hogy jó irányba menjenek a dolgok.

Mert ezzel a napnál világosabban jelzi a nagyközönség felé, hogy a kormányzati szakértelem fabatkát sem ér.

Annyira nem, hogy az országon a kormány már nem, legfeljebb az ima, és az ennek nyomán megvalósuló isteni csoda segíthet. Amitől Balog azt várja, hogy

a nemzet ügye jó irányba menjen.

Mert a kormányának áldástalan tevékenysége, a jelek szerint már a miniszter szerint is, csak út a szakadékba.

Ugyanakkor a világi viszonyokra nézve is világos beszéd. Világosan jelezve, hogy a jelenlegi Orbán-kormány semmi szín alatt át nem adja a hatalmat.

Isten meg segítse ki őket, ha akarja.

Balog vendégszereplése a MABAVIT-on tehát csak megerősíti azt a korábbi véleményt, hogy az ellenzék tulajdonképpen hálás lehet azoknak a Fidesz-közeli megszólalóknak, akik IQ-tesztekkel inkompatibilisen kapnak mikrofont.

Az egykori rezsibiztos, Kósa, Balog és még néhányuk megszólalása sokszor leleplezőbb, mint az ellenzék, egyébként elég vérszegény, aktivizmusa.

Szerző: Andrew_s/endresy.blogspot.hu