h i r d e t é s

Balog Zoltán: A foglalkoztatáspolitika nem tévesztendő össze a menekültpolitikával

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Balog Zoltán: A foglalkoztatáspolitika nem tévesztendő össze a menekültpolitikával

2015. október 17. - 10:01
0 komment

Aki a menekültekben a holnap munkaerejét látja, az összetéveszti a foglalkoztatáspolitikát a menekültpolitikával - jelentette ki Balog Zoltán a kormányzó Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Baden-Württemberg tartománybeli rendezvényén péntek este Bad Saulgauban.

A miniszter egy CDU rendezvényen járt.

Az emberi erőforrások minisztere a tartomány Württemberg-Hohenzollern nevű közigazgatási egységében működő CDU-szervezetek kongresszusán főelőadóként elmondott beszédében a schwäbische.de hírportál beszámolója szerint hangsúlyozta: a magyar kormány a szerb határon felépített kerítéssel már jóval ezelőtt megkezdte az Európai Unió külső határának védelmét. "Most, hónapokkal később mindenki erről (a határvédelem szükségességéről) beszél" - fogalmazott.

Balog Zoltán beszédében kiemelte Németország és Magyarország közös nyugati, zsidó-keresztény gyökereit, és arra is kitért: a világ egyre sokszínűbb, éppen ezért van szükség a saját identitás erősítésére és a saját értékek megőrzésére.

A konferenciát követően az emberi erőforrások minisztere az MTI-nek telefonon nyilatkozva hangsúlyozta: ne keverjük össze egyes európai országoknak azt az igényét, hogy öregedő társadalmukat bevándorlással akarják megfiatalítani, a hiányzó munkaerőt bevándorlókkal akarják pótolni, azzal a kérdéssel (amely a valóságos menekültkérdés), miszerint valaki üldözés, életveszély miatt hagyja el országát. 

"Nem jókedvünkből építettük az ideiglenes határzárat, azért kényszerültünk erre, mert a görög-török határ nincs megvédve" - mondta Balog Zoltán.  A határzár persze nem a legjobb megoldás, de csak így sikerült elkerülnünk a humanitárius katasztrófát - jelentette ki, hozzátéve, hogy várjuk a legjobb megoldást, amely a görög-török határ védelme lenne.  

A miniszter megállapította: miközben Magyarország törvényi kötelezettségének megfelelően védte a határokat, minden menekültnek megadta - a civilek segítségével - azt az ellátást, amit a nemzetközi és a magyar törvények előírnak. 
Az emberi erőforrások miniszterét Thomas Bareiss kereszténydemokrata német parlamenti képviselő hívta meg a kongresszusra.

Thomas Bareiss pénteken az MTI-nek azt mondta, Magyarország és Németország közös kihívások előtt áll, amelyekkel csak közösen lehet megbirkózni. A "menekültkérdést csak európai szinten lehet tisztázni", de ehhez Európa népei jelenleg "túl keveset beszélnek egymással", ezért is fontos, hogy a magyar álláspont megjelenik a CDU tanácskozásán - húzta alá a Bundestag képviselője.

 

MTI / magyarhirlap.hu (Címlap: Forrás: MTI)