h i r d e t é s

Bencsik János szerint az ellenzék vesztette el a választást, nem a Fidesz nyerte meg

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Bencsik János szerint az ellenzék vesztette el a választást, nem a Fidesz nyerte meg

2022. április 18. - 06:49

A korábbi jobbikos politikus azt is mondta, hogy Márki-Zay Páterrel és Gyurcsány Ferenccel nem lehet választást nyerni.

A Jobbik korábbi országgyűlési képviselőjét, a Polgári Válasz néven pártot alapító Bencsik Jánost meglepte a Fidesz ilyen nagy arányú győzelme, de úgy véli, hogy az emberek nagy része nem úgy gondolja, hogy Orbán annyira rossz, hogy nála már minden jobb. 

Bencsik János elmondta a Mandinernek, hogy meglepő volt számára az, hogy még a megyeszékhelyeken sem rúgott labdába az ellenzék, ezért inkább azt kell mondani, hogy az ellenzék vesztette el a választást, nem a Fidesz nyerte meg. 

A megszokott politikai rend támogatásának okai közé sorolható a koronavírus-járvány, a gazdasági válság és a szomszédban dúló háború is, és hiába látták többen, hogy jó lenne váltani, azt is felismerték, hogy nincs mire. 

Az ellenzéki pártok arra építették a kampányukat, hogy Orbán annyira rossz, hogy nála már minden jobb. Az emberek többsége pedig láthatóan nem ezt érzi és nem ezt gondolja, ez április 3-án világossá vált. Gyurcsány Ferenccel és Jakab Péterrel nem lehet kormányt váltani, de a kétharmadban Márki-Zay Péter utolsó hetekben adott nyilatkozatainak is megvolt szerepe

– jelentette ki. 

Szerinte „üvegplafont húzott az ellenzék fölé“, hogy Gyurcsány még mindig része az ellenzéki koalíciónak, ez pedig jó a Fidesznek, hiszen amíg ott van, nem lesznek sikeresek, ezért a jelenlegi kormánypárt mindent meg is tesz azért, hogy a korábbi miniszterelnök látható helyen maradjon. 


Nem véletlen, hogy az ő démonizálására építették a kampányukat, ahogy az sem, hogy nem sikerült őt 12 év alatt elszámoltatni. A magyar politika dinamikáját 2010 óta Orbán és Gyurcsány kölcsönös gyűlölete határozza meg, és ez is tartja életben őket

– emelte ki. 

A Jobbikról az a véleménye, hogy a felelősségük ebben a kudarcban kimagasló, „és nemcsak azért, mert egyetlen körzetet sem tudtak megnyerni, hanem mert a legfontosabb dolgot mulasztották el: olyan jobboldali ellenzéki szavazókat szállítani az összefogásnak, akiket a többi párt nem tud megszólítani“

Kiemelte, hogy a Jobbik nem tudta elvégezni a házi feladatát, amely az lett volna, hogy ne csatlakozzon még egy párt, amelyen osztozniuk kell a baloldali szavazóknak, hanem megszólítsanak egy másik bázist, ezzel növelve a számokat, azonban úgy véli, a Jobbik valójában nem is akarta elvégezni ezt a feladatot. 

A Jakab-féle politika lényege ugyanis a kezdetektől fogva nem a jobboldali ellenzéki bázis erősítése, hanem a baloldaliakra való rárepülés volt, az egész kommunikációt erre építették fel. Ezt persze a tagsággal elfelejtették közölni, Jakab maga még 2020 elején is, amikor elindult a Jobbik elnökének, azzal kampányolt házon belül, hogy »nincs jobb és baloldal, mindenkit képviselünk«

– fejtette ki. 

Hozzátette, hogy a „lemondás még csak fel sem merült egyik ellenzéki pártelnök részéről, ami egészen abszurd“, majd feltette a kérdést, hogy ez „miben más, mint Orbán Viktor rendszere, amely tévedhetetlennek hiszi magát, és soha, semmiért nem kér bocsánatot?“ (liner.hu)