h i r d e t é s

Biden felhívta Putyint

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Biden felhívta Putyint

2021. április 14. - 07:40

Joe Biden amerikai elnök felhívta Vlagyimir Putyint és egy harmadik országban, az elkövetkező hónapok során megtartandó találkozót javasolt neki – közölte kedden a Fehér Ház.

Forrás: BBC

Mint az amerikai elnöki hivatal írta: a beszélgetés során Joe Biden hangsúlyozta az Egyesült Államok elkötelezettségét Ukrajna területi integritása mellett, és aggodalmának adott hangot a jelentős orosz haderőösszevonás miatt a Krím-félszigeten és Ukrajna határán. Az amerikai elnök azt is világossá tette, hogy az Egyesült Államok határozottan fel fog lépni nemzeti érdekeinek védelmében, reagálva az orosz lépésekre, mint például a kibertámadások vagy a választási beavatkozás.

A Kreml azt közölte, hogy Putyin elnök kifejtette amerikai partnerének az ukrajnai politikai rendezés orosz megközelítését. Az orosz államfői hivatal által kiadott tájékoztatás szerint Biden az általa kezdeményezett telefonbeszélgetés során a kapcsolatok normalizálásának szándékáról tett említést. A felek emellett tárgyaltak az iráni nukleáris megállapodás kilátásairól, az afganisztáni rendezésről és a klímaváltozásról. A Kreml megerősítette, hogy Biden találkozót javasolt Putyinnak.

A két vezető másodszor beszélt telefonon az amerikai elnök beiktatása és először azóta, hogy Biden szűk egy hónappal ezelőtt egy televíziós interjú során – egyetértve a riporterrel – lelketlen gyilkosnak nevezte az orosz államfőt, és azt ígérte, Putyin meg fog fizetni azért, hogy Donald Trump előző amerikai elnök javára próbálta billenteni a 2020-as elnökválasztást.

Közben az amerikai elnök szeptember 11-éig akarja kivonni az amerikai csapatokat Afganisztánból – írta a The Washington Post című lap és a Reuters hírügynökség kedden bennfentes forrásokra hivatkozva, akik szerint Antony Blinken külügyminiszter és Lloyd Austin védelmi miniszter szerdán tájékoztatja a döntéséről a NATO-szövetségeseket Brüsszelben, az elnök pedig a nyilvánosság előtt tesz bejelentést erről. Megjegyzik ugyanakkor, hogy a csapatkivonás bizonyos biztonsági és emberi jogi garanciák alapján mehet végbe. Ez alapján tehát biztosnak tűnik, hogy aligha tartható az amerikai katonák távozásának a tálibokkal a Trump idején kötött dohai egyezményben szereplő, május 1-jei határideje. (24.hu)