Aki maga vagy a vállalkozása számára képet szeretne kapni a tényleges helyzetről és a valószínűsíthető jövőről, értékelések zavarba ejtő szóródásával szembesül. Ez a külső véleményekre is igaz, amelyeket belpolitikai szempontok nem befolyásolnak: olvasható olyan banki elemzés, amely Argentína után Magyarországot nevezi meg a legsebezhetőbb gazdaságként, másfelől még hitelkockázati felértékelést is láthattunk az idén. Nem a nézetkülönbségek feloldása szándékával, hanem a jobb értelmezhetőség érdekében tekintek rá az alábbiakban a viszonyítási keret ügyére, egyben exponálva hazánk peremvidéki helyzetének következményeit. - írja

Bod Péter Ákos a Portfolio.hu-n

A gazdaságról szóló diskurzusra mindig jellemző, hogy az elérhető adatokat sokan sokféleképpen értékelik, a folyamatban levő változások lehetséges kimenetét ki-ki másként ítéli meg. A kormány és médiája szívesen szól az eredményekről, a jó hírekről és ígéretes távlatokról. Az ellenzékben levők viszont rendre megkontrázzák a propagandisztikus állításokat, igyekeznek felhívni a figyelmet a hatalmon levők által elhallgatott hibákra, gyengeségekre. Hasonló egyébként a független elemzők, sajtóorgánumok hozzáállása is, hiszen nem feladatuk a hivatalos sikerpropagandában való részvétel. A kormánypolitikusoknak ezért is szokott kellemetlen lenni a független elemzői értékelés, legyen hazai vagy külső, mert az a pozitív folyamatok hangsúlyozása helyett a kockázatokkal, az aggodalomra okot adó fejleményekkel foglalkozik.

Abban tehát, hogy a helyzet megítélésében eltérnek a nézetek, nincs semmi különös, ez több-kevésbé máshol is így van. Ugyanakkor nálunk már jó ideje a gazdasági tényadatok is túlpolitizálódtak. Ennek erős vizuális megjelenítését hozta néhány éve a „tudta-e” médiakampány, amelyben a kormány néhány kiválasztott makrogazdasági adatot felhasználva bombázta a nagyközönséget „az ország jobban teljesít” üzenettel, azt sugalmazva, hogy a kormány is jól és egyre jobban teljesít. De a minisztériumok közleményei, parlamenti és szaknyilvánossági beszámolói is mindinkább összehangolt propaganda-nyelvezeten szólnak a gazdasági ügyekről, emellett gyakran ellenzéki gáncsoskodásként vagy – külső értékelés esetén – hazánkkal szembeni elfogultságként állítják be a negatív jelenségek, romló adatok felemlítését, ahelyett, hogy az aggodalomra okot adó üggyel foglalkoznának.

Szinte szórakoztató a nemzetközi hitelminősítő intézmények országkockázati döntéseinek kormányzati kommentálási gyakorlata: a rating romlása mögé a hitelminősítők tájékozatlanságát, netán ellenséges beállítottságát vizionálják, felminősítési döntés esetén pedig „már ők is belátták a kormány sikereit” fordulattal élnek. Egyáltalán nem szórakoztató azonban a szakmailag függetlennek tételezett nemzeti intézmények kommunikációs elhajlása: az MNB vagy a statisztikai szolgálat közleményein gyakran érezhető a kormánypolitika számára kedvező diskurzust erősítő, alátámasztó adatértelmezés. A megfelelő bázisév, bázishónap kiválasztásával, a módszertan célirányos módosításával és sok más egyéb módon ÚGY IS BEMUTATHATÓ A HELYZET, HOGY KIDOMBORODJANAK A KEDVEZŐ FOLYAMATOK, ÉS KEVESEBB FÉNY ESSEN ARRA, AHOL GONDOK VANNAK. EZZEL AZ A FŐ BAJ, HOGY HA A PÁRTOSSÁG ÁRNYA VETÜL EGY INTÉZMÉNY MŰKÖDÉSÉRE, CSÖKKEN A HITELESSÉGE, ÉS EZ KÜLÖNÖSEN AKKOR VÁLIK KOMOLLYÁ, AMIKOR A GAZDASÁGI FOLYAMATOKBAN TÉNYLEG NEHEZEN ÉRTELMEZHETŐ VÁLTOZÁSOK, ÚJ JELENSÉGEK ÁLLNAK ELŐ.

Ma ez a helyzet. Részben a hirtelen világgazdasági irányváltások, egymást gyorsan követő, nagy kilengéses folyamat-változások miatt eleve jobban szóródhatnak a világ állapotával és a magyar viszonyokkal foglalkozó vélemények. A politikai klíma felizzása most még inkább növeli a nézetek eltéréseit. A kormányoldal szerint a magyar válságkezelés vitán felül sikeres, az ország állapota stabil, sok fontos vonatkozásban másoknál jobban állunk – „Magyarország jobban teljesít”. Az optimista helyzetértékelés mellé adatokat is rendelnek: az idénre várható mintegy hét százalékos gazdasági növekedést, az igen csekély munkanélküliségi rátát, a beruházási folyamat élénkségét jelző indikátorokat. Másfelől viszont mindezzel szembeállíthatók a nemzetgazdasági egyensúlyi helyzet jelentős romlásának mutatói: a rendkívül nagy államháztartási hiány, a nagy és gyorsuló infláció, újabban már a folyó fizetési mérlegnek a deficitbe fordulása.

A sokféle hazai előrejelzést félretéve nézzünk rá a Nemzetközi Valutaalap (IMF) legutóbbi, 2021. októberi világgazdasági kitekintésében található prognózisra, amely sok szempontból is figyelemreméltó.

A magyar adatokra pillantva megtalálhatjuk, amit a hazai hivatalos értékelések is hangsúlyoznak: gazdaságunkra 2021-ben az IMF kalkulációja szerint kiemelkedő növekedési ütemet vár, mértéke jelentősen meghaladja a fejlett európai országok illetve azon belül az eurózóna erre az évre várt növekedési dinamikáját. Az év/év jellegű mutatóknál természetesen igen lényeges a bázisév alakulása; a magyar gazdaság idénre prognosztizált 7,6 százalékos gazdasági növekedésnek a viszonyítási alapja a 2020-as esztendő 5 százalékos csökkenése, amely egybeesik a fejlett Európa tavasszal elszenvedett zsugorodásával, és kisebb, mint amekkora a tavalyi euróövezeti átlag volt. A rákövetkező – 2022-es és 2023-as – két esztendőre várt magyar növekedési ütem sem mondható rossznak: meghaladja a fejlett Európa várt átlagát.

Mindebből lehetne a magyar gazdaság válságálló képességére, és közvetve a kormányzati válságkezelés sikerére is következtetni. Második ránézésre azonban egyéb összefüggések is kirajzolódnak az adatokból. Ha a válságkezelést a krízis alatti és közvetlenül azutáni output-változás mértéke minősítené, ami egyébként túlzó leegyszerűsítés, a magyar eset akkor sem mutatkozna különösebben példásnak. A 2020-as öt százalékos magyar GDP-csökkenés egyáltalán nem kevés, ehhez elég összevetni a hozzánk hasonló fejlettségű és előéletű volt tervgazdaságok adataival: hozzájuk mérten sajnálatosan nagy arányban zsugorodott a magyar gazdaság a Covid-válság kitörése évében. A fejlett európai országok közé sorolt öt euróövezeti új tagországot és az ugyancsak fejlettnek minősített cseh gazdaságot nézve csak az utóbbi szenvedett el a mienknél nagyobb visszaesést tavaly. A három dél-keleti tagország és Lengyelország is kisebb GDP-csökkenéssel zárta a tavalyi évet.

A 2020-as járvány tehát igen komoly visszaesést okozott nálunk, a rendkívüli nagymértékű államháztartási hiánnyal járó krízis-kezelés ellenére. Így a 2021-re prognosztizált „nagy visszapattanás” sem állítható be vitán felüli sikernek, különösen ha azzal is tisztában vagyunk, hogy idén is a tavalyihoz mérhetőan súlyos eladósodást vállal az államháztartás. A peremvidéki gazdaságok nagy többsége a fejlett európai országokra jellemző mértéknél kisebb visszaesést regisztrált, és legtöbbjük a fejlett országok átlagánál valamivel gyorsabb növekedés várományosa az IMF számításai szerint. Az új EU-tagok körében tehát a Valutaalap által prognosztizált magyar dinamika nem számít élenjárónak.

Az IMF előrejelzése csupán egy a számos növekedési prognózis közül. A magyar kormány is közzétette a maga idénre várható számait, amelyekben a növekedési ütemre – a legutóbbi gazdasági és járványügyi adatokra tekintettel – a fentinél szerényebb adat szerepet. Ám itteni témánkhoz érdemes még egyszer visszatérni a Valutaalap világgazdasági kitekintésére, mégpedig az országok csoportba sorolására.

A fejlett Európa kategóriában található az összes valutaövezeti új tagország, benne az egy főre jutó GDP mércéje szerint nálunk jelentősen tehetősebb Észtország, Szlovénia. Ám ott van az a Szlovákia, amely ugyan jóval a magyar nemzeti jövedelmi szint alól indult Csehszlovákia szétválásakor, de – számítási módszertől függő módon – vagy már megelőzött minket, vagy csak árnyalattal áll mögöttünk. A fejlett ország státuszának eszerint nem kizárólag az egy főre jutó GDP az ismérve, hanem van intézményi vonatkozása is: az EU belső körének számító euróövezeti tagság öt új tagállamot foglal magába. Fejlettként hozzájuk társul Csehország, amely nem tagja az eurózónának, de anyagilag jóval meghaladja a magyar szintet.

Európa térképe az IMF Regional Outlook kiadványában

Itt erős vizualitással látszik az európai kontinens mostani megosztottsága a nemzetközi pénzügyi intézmény szempontjai szerint: van egyfelől az euróövezet mint gazdasági erőközpont, vannak egyéb fejlett európai országok Svájctól Nagy-Britannián át Csehországig, és harmadikként ott vannak az "emerging" országok, köztük a magyar gazdaság. A klasszifikáció egyaránt figyelembe veszi a jövedelemszintet és az intézményi viszonyokat, ezek alapján Magyarország négy déli-keleti szomszédja (Szerbia, Horvátország, Románia, Ukrajna) társaságában a feltörekvő, azaz még nem fejlett piacgazdaságok csoportjába tartozik.

Ez csupán egyetlen osztályozás. Ám más módszertani alapon, egyéb mércék szerint is az európai peremvidékhez sorolják a magyar gazdaságot. A nagy hitelminősítő intézményeknél a magyar besorolás egyaránt BBB/Baa2, amióta a Moody’s szeptember 24-én a magyar állam adósosztályzatát némi meglepetésre Baa3-ról Baa2-re minősítette, és a korábbi pozitív helyett a stabil kilátás megjegyzést fűzte az új besorolás mellé. Ebben a kategóriában található velünk együtt Kazahsztán, Uruguay, Portugália, Kolumbia, Panama. Besorolásunk messze elmarad a többi visegrádi állam hitelminősítésétől, mivel azok az A kategória különböző szintjén találhatók.

Erre még mindig mondható, hogy csupán szakmai vélemény, igaz, nemzetközileg elfogadott módszertan alapján, de mégis csak egyetlen értékelés a sok között, és mivel középtávú kitekintésű az országkockázati besorolás, hipotetikus elemeket és így tévedési lehetőségeket bőven tartalmaz. Ami valóban így van. De minden gazdasági szereplő minden üzleti művelete tartalmaz feltételezéseket a jövőre nézve. A pénztulajdonosok is állandóan latolgatják egy-egy eszközosztály, adott üzleti partner kockázatosságát. A nagy hitelminősítők általi országkockázati besorolás ugyan csak egy információs elem, de bizonyos hatást kifejt. Mindenesetre érdemes rátekinteni az állampapír-hozamokra és azok rövid időn belüli alakulására az MNB közleménye alapján.

Referencia-hozamok Magyarországon, Lengyelországban, Olaszországban és Németországban

Ha például a tízéves lejáratú államkötvények hozamszintjét tekintjük, jól látható, hogy milyen óriási különbség van a német állampapír (Bund) hozama és a lengyel, magyar hozamszint között. A német államkincstár jelenleg is negatív kamat mellett finanszírozza az európai összevetésben közepesnek számító (a GDP 80 százaléka körüli) államadósságát.

HASONLÓ ARÁNYÚ A MAGYAR ÁLLAMADÓSSÁG IS, DE ANNAK A KAMATSZINTJE JÓVAL MAGASABB, EZEN A LEJÁRATON IMMÁR 4 SZÁZALÉK.

Az is figyelemre méltó, hogy az utóbbi hetekben turbulensebbé váló nemzetközi pénzügyi viszonyok közepette a magyar (és még látványosabban a lengyel) hozamszint érzékelhetően megemelkedett. Mindkét országban a rövidebb lejáratoknál a jegybanki finanszírozás drágulásának a hatása is benne van az emelkedésben, a hosszabb lejáratok viszont a tőkepiaci állapotok és várakozások hatásait tükrözik. Nem tanulság nélküli az olasz hozamgörbe tanulmányozása sem: bár az olasz állam kockázati besorolása nem jobb, mint a magyar, az eurózóna-tagság viszonyai között a tízéves lejáratú állampapírjához nem négy, hanem egy százalék hozam társul; az újabb turbulenciák nem látszanak érinteni az olasz hosszú hozamokat. Igen, Olaszország minden gondja ellenére magország gazdasági vonatkozásokban, Magyarország pedig peremhelyzetű.

A periféria nemcsak jövedelmi, pénzügyi vonatkozás, mivel társadalmi szerkezet, értékrend és intézményi rend is áll mögötte. Az uniós tagság elnyeréséhez elvileg csaknem azonos intézményekre volt szükség, azonban az integrációs folyamat sok évtizedes története megmutatta, hogy még formailag azonos intézményi keretek között is nagyban eltérő működési módok és hatékonyságok találhatók. Csupán illusztrációként elég a korrupciós viszonyokat meglehetősen jól leíró, nagy adatháttérre támaszkodó CPI-indexre rátekinteni, hogy láthassuk az EU-tagországok közötti jelentős és elég tartósan fennálló különbségeket. A magyar pontszám (Románia, Bulgária társaságában) globális összevetésben nem kirívóan rossz, a 69. helyezésre elég, de az EU-ban a lista legvégét jelenti.

Ismét csak egy olyan mérce, amelyet lehet vitatni (főként az előnytelen pontszámot kapók részéről), de a nagy, érdemi különbségek mögött ténybeli eltérés, és nem módszertani pontatlanság található. A balti országok, Szlovénia kedvezőbb pontszáma és európai helyezése egybevág sok más adattal, megfigyeléssel, evidenciával. Ugyanezen evidenciák alapján viszont azt is ki kell mondanunk, hogy helyzetünk eltér ezektől a sikeresebben modernizálódó volt tervgazdaságokétól; európai peremhelyzeti besorolásunkat nem lehet külső elfogultságra, módszertani gyengeségre vagy ismerethiányra hivatkozva elutasítani.

Forrás: Transparency International

De mi is a következménye, és van-e egyáltalán annak, hogy a befektetők, elemzők, véleményformálók mentális térképén melyik országcsoportban találtatik Magyarország? Igen, és nem is kevés. Már akkor is lenne következménye az emerging-minősítésnek, ha kemény tényadatokra támaszkodna a magyar sikerességbe vetett hazai meggyőződés. Ezt bizony láthatjuk a finanszírozási feltételeken, és sűrűn megtapasztaljuk a forint árfolyammozgásain, az ide belépni szándékozó nagytőke által elvárt többletgaranciák és állami támogatások kiterjedt gyakorlatán. Ám a tényadatok többsége – ha elszakadunk a hatalmi körök által PR-célokra kiválasztott szelektív mutatóktól – azt a realitást tükrözik, amelyet az IMF térképe elénk tár.

A MUNKATERMELÉKENYSÉG, A HUMÁN TŐKE, AZ INTÉZMÉNYEK HATÉKONYSÁGA, AZ INFRASTRUKTURÁLIS HELYZET, ÉS – IGEN – A MAKROGAZDASÁGI EGYENSÚLYI ÉS TELJESÍTMÉNYI MUTATÓK AZ EURÓPAI PEREMVIDÉKRE HELYEZIK A MAI MAGYAR GAZDASÁGOT.

Vannak országok, amelyek képletesen szólva észak-nyugatra húzódtak a rendszerváltozást követő három évtizedben, mások némi ingamozgást végezve inkább dél-kelet felé mozdultak el mostanra. Az olvasóra bízhatjuk, hogy Magyarországra melyik leírást tartja igaznak.

Végül a gyakorlati következményekről, igen röviden. Ha egy gazdaság feltörekvő, emerging jellegű, a kormányzatának és minden szereplőjének a hasonló helyzetűekhez kell hozzámérnie a helyzetét és döntéseit, mint ahogy a külvilág is így teszi. Nem állítható tehát teljes nyugalommal, hogy a magyar államadósság GDP-arányos mértéke megfelel az uniós átlagnak, és lám kisebb, mint Olaszországé vagy Belgiumé. Nekünk a BBB-besorolású csoporthoz kell viszonyítanunk, ahhoz pedig túl magas.

A jegybanki kamatpolitikát illetően is félrevezető az euróövezeti kamatfeltételekre való hivatkozás, mert az európai központi bank besorolása AAA, a magyaré meg nem az. Igaz, voltak évek, amikor az MNB folyamatos kamatlábmérséklése különösebb gondot nem okozott, eltekintve a forint gyengülési hajlamától, amelyet a hatóságok a gyenge valuta feltételezett gazdaságélénkítő hatására tekintettel egyáltalán nem bántak. De a magországok és a peremvidékiek pénzügyi folyamatainak hasonlósága leginkább a jó szelek, enyhe időjárás esetén tart ki.

AMINT MEGFORDULNAK A SZELEK, VESZÉLYEBBÉ VÁLIK AZ IDŐ, A VÉDELMET KERESŐ PÉNZEK A BIZTOS KIKÖTŐK FELÉ TARTANAK, A KISEBB BÁRKÁKAT DOBÁLNI KEZDIK A HULLÁMOK.

Márpedig már a 2019-es évben is sokasodtak a hosszú-hosszú üzleti ciklus lezárulásának jelei, az akkor várt piaci korrekció lényegében azért nem következett be, mert a Covid-válság felülírta a helyzetet. Azonban a vírus-okozta csaknem szimmetrikus sokkot követően most ismét szétnyílnak a gazdasági pályák, és mi nem az európai fősodorban vagyunk.

Peremhelyzetünkből az adódik, hogy a külvilág által észlelt és objektíve is fennálló nagyobb sérülékenységünk miatt óvatosabb gazdaságpolitikát kellene, kellett volna követnünk. Amint Surányi György itt nemrég kimutatta, a monetáris politika rég megkésett a reagálásával, és a kiigazítás még mindig nem elégséges, valamint nem is meggyőző. Hogy miért nem, milyen kalkulációs és helyzetmegítélési körülmények között születik (vagy marad el) egy gazdaságpolitikai döntés, az részletes, konkrét elemzést kíván. Ám már önmagában az döntést befolyásoló tényező, ha a hatalmi kör és maga a társadalom nincs tisztában azzal, hol a helye a térképen. Pontosabban: az elmúlt idők során merre tolódott el relatív gazdasági ereje és működési rendje szerint az európai fejlettség és modernitás képzeletbeli térképén. A peremvidéken némileg másként működik minden intézkedés, másként is kell kalibrálni azokat. Ezekről az igazságokról bizonyosan kapunk némi ízelítőt a mostani viharveszélyes időkben.

Bod Péter Ákos, Budapesti Corvinus Egyetem / Portfolio.hu