h i r d e t é s

Borkai Zsolt nem nyilatkozott a felesége vagyonáról

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Borkai Zsolt nem nyilatkozott a felesége vagyonáról

2019. október 18. - 08:28

Nem erőlteti meg magát Borkai Zsolt, hogy a róla kialakult kép változzon.

Forrás: borsod24.com

hvg.hu kért betekintést a polgármester vagyonnyilatkozatába, ugyanis Győr vezetője nem teszi azt közé az interneten, sőt, a hivatal csak az aktuális változatot őrzi, a korábbiakat visszaadja Borkainak, így lehetetlen nyomonkövetni abban a változást.

A hvg.hu végül csütörtökön láthatta Borkai Zsolt 2018-ra vonatkozó, idén januárban leadott vagyonnyilatkozatát. Ami azzal indít, hogy a házastárshoz, illetve a vele közös háztartásban élőhöz Borkai nem írt be senkit.

Felesége, és két gyermeke is látványosan kiállt mellette a botrány után. 

A vagyonnyilatkozatban szerepel: hét ingatlan, amiből négy győri, és három sokorópátkai szántó. Nagy értékű ingóságról nem számolt be. 15 millió forint készpénzről viszont igen, ezt állítása szerint 2017-ben örökölte. 10,5 milliós tartozása van egy bank felé. A vagyonnyilatkozata szerint gazdasági társaságban nincs érdekeltsége. (borsod24.com)