Pályafutásom elején a főszerkesztőm egy budapesti gyermekotthonba küldött azzal, hogy készítsek riportot. Az igazgatónő végigvezetett az intézményen. Benyitottunk az egyik terembe, ahol csupa pici gyerek volt. Egy szőke, göndör fürtű, kék szemű, három év körüli kislány, amint észrevett, odarohant hozzám. Átölelte a lábam és fölnézett rám. Nagy, kék szeme könnyben úszott és azt kérdezte: ugye te vagy az én anyukám?! Belém kapaszkodott, erősen magához szorított. Elmondhatatlan, mit éreztem. A gondozónő fejtette le rólam, magához ölelte és elvitte, vigasztalta. Bennem meg rögzült egy szívszorító emlék, amit a mai napig nem tudok elfelejteni. Máig előttem van a két, könnyben úszó kék szem…

Talán érthető, hogy egyáltalán nem voltam boldog, amikor évek múltán, azt kérte a főnököm, hogy tudósítsak a Fóti Gyermekváros születésnapi ünnepségéről. (Az intézmény 1957-ben jött létre az állami gondoskodásba kerülő gyermekek gondozására, nevelésére. Alapító igazgatója dr. Barna Lajos volt, aki 25 éven át,1957. október elsejétől 1983. augusztus 31-ig állt az intézmény élén.) A komplexitás keretében óvodák, kollégiumok, általános- és középiskola, könyvtár, mozi- és színházterem, gyermekkórház, központi konyha, mosoda, strand és sok minden más biztosította a többségében családjukból önhibájukon kívüli okokból kikerült gyermekeknek a teljes körű ellátást, gondozást. Az olykor ezer gyerek és háromszáz dolgozó – pedagógus, tanár, gondozó, takarító, fűtő, kertész – befogadására tucatnyi épületet húztak fel. Az évtizedek során épült házak övezték a meséket idéző Károlyi kastélyt a hatalmas – mint megtudtam –, negyven hektáros parkban.

Ami igaz, az igaz! Megérkeztem és a látvány, amely fogadott, teljesen lenyűgözött. Egy valódi városba, egy óriási gyermekbirodalomba csöppentem.

Dr. Barna Lajos mosolygósan, érezhető szeretettel fogadott. Nem volt egyszerű végigsétálni a szépen gondozott kerten, az igazgatói iroda felé, mert újabb és újabb gyerekcsapat rohant hozzánk. A kicsik és nagyobbak nem győzték ölelgetni Lajos bácsit. aki mindegyiküket a nevén szólította, valamennyiüktől személyre szólóan érdeklődött. Hihetetlen volt! Minden gyerekről tudta, mi a gondja, az öröme. A szó nemes értelmében ő volt egy nagy család feje, kicsinyek és nagyobbak apukája.

Beszélgetésünk minden eleme ezt a meggyőződésemet erősítette. Nem ismerte azt a szót, hogy munkaidő. Feleségével együtt bent lakott a gyermekvárosban. Az apróbbak és nagyobbak éjjel-nappal, bármikor megkereshették. Az ajtó mindig nyitva állt. Ma már lassan senki sem emlékszik annak a zseniális szovjet pedagógusnak a nevére, akihez hasonlítva, úgy neveztem őt el magamban, hogy a magyar Makarenko.

Az ünnepségen – amiért tulajdonképpen odamentem – ért a következő kellemes meglepetés. A vendégek között nemcsak mindenféle megyei, városi korifeusok voltak, hanem rengeteg, intézeten kívüli felnőtt, meg kisgyermekes házaspár is. Ők a gyermekváros egykori lakói voltak, akik természetesen ki nem hagytak volna egy igazi családi ünnepséget. A műsor után körülfogták Lajos bácsit, akit valamennyiük sorsának alakulása érdekelt, aki fölmérte, értékelte, mennyit fejlődtek az „unokák” azóta, hogy nem találkozott velük.

És én, aki a fóti látogatás előtt nagy ívben kikerültem minden olyan intézményt, ahol elhagyott, árva, vagy beteg gyerekekkel foglalkoztak, rendszeres vendége lettem a gyermekvárosnak, és gyakran visszatérő beszélgetőpartnere a Barna házaspárnak. Minden találkozásunk valódi energiát, feltöltődést adó élmény volt. Máig őrzök egy levelet, amit nekem írt Barna Lajos. (Jól eltettem, azért nem találom…)

Barna Lajos maga volt (és az ma is!) a gyermekváros. Történhet bármi, emléke kitörölhetetlen, elpusztíthatatlan. Hívhatják a helyet fóti Károlyi István Gyermekközpontnak, azoknak, akik ismerték Barna Lajost, meg a sok ezer valamikori „gyerekének” Fóti Gyermekvárosként megmaradó, amelynek közelében áll az intézmény alapítójának és első igazgatójának emlékműve.

A 2004 novemberében avatott emlékmű – Illyés Antal alkotása – egy több mint másfél méter magas, egy méter széles és ugyancsak egy méter mély mészkő tömbből készült. A nyers tömb igazából csak egy kis, téglalap alakú helyen megmunkált, ahol a 2003-ban elhunyt dr. Barna Lajos portréja látható, alatta a következő szöveggel: dr. Barna Lajos alapító igazgató.

Azt hiszem, jobb is, hogy Lajos bácsi nem láthatja, ami napjainkban történik az ő életműve körül. A fótiak és a gyermekváros egykori lakói szerintem soha nem bocsátják meg, hogy egykori otthonukra Mészáros Lőrinc pályázik (a hírek szerint, szálloda lesz a Károlyi kastélyból), és ezért egymást testvérként szerető gyerekeket elszakítanak egymástól és az ország különböző településein helyezik el őket.

Nem véletlen, hogy egyre-másra érkeznek a hírek arról, hogy az új helyre költöztetett gyerekek kezelhetetlenekké váltak. Szél Bernadett, független parlamenti képviselő magáénak érezve a kitelepített gyerekek ügyét, határozati javaslatot terjesztett be a a parlament népjóléti bizottságának. Az ülésről „természetesen” a bizottsági többségben lévő fideszesek távol maradtak, így azt a határozatképtelenség miatt nem lehetett megtartani.

Szél Bernadett javaslata azt tartalmazta, hogy a kormány azonnali hatállyal állítsa le a fóti Károlyi István Gyermekközpontban gondozott speciális szükségletű gyermekek gondozási helyének megváltoztatására irányuló eljárásokat. Helyezze hatályon kívül a 2016-ban elfogadott, a fóti ellátások új helyszíneken történő megszervezéséről szóló, nem nyilvános kormányhatározatot, és biztosítsa a gyermekközpont megfelelő működéséhez szükséges forrásokat, valamint állítson fel egy állandó Gyermekvédelmi Egyeztető Fórumot a gyermekvédelmi intézmények átszervezésével, valamint a gyermekotthoni férőhelyek kiváltásával kapcsolatos döntések átláthatóvá tétele, szakmai megalapozása és a folyamatok monitorozása érdekében.

Szél Bernadett szerint botrányos, hogy a Fideszt annyira hidegen hagyja a gyermekvédelem ügye, hogy még az arról szóló bizottsági ülésen sem jelennek meg a képviselőik.

Korózs Lajos, a népjóléti bizottság szocialista elnöke szerint a fideszes képviselők ezzel csak azt érték el, hogy újra a bizottság napirendjére kerül majd a javaslat, „így újból beszélünk majd róla”. Ám a zsúfolt program, meg az őszi és téli szünet okán, elképzelhető, hogy ezt már csak a 2020 februárjában kezdődő tavaszi ülésszakban fogják csak elővenni.

Így hát időszerű is, hogy ismét felhívjuk olvasóink figyelmét a gyermekváros ügyére.

Dr. Barna Lajos egykori gyönyörű, kemény munkával töltött évtizedek során megvalósult álma eltöröltetik. Az intézményben gondozott, még ott élő gyerekek és a dolgozók három éve (mióta a kormány ezt a költöztetést, átalakítást kitalálta) bizonytalanságban élnek. Az eddig boldog gyerekek életét megkeserítik, az évtizedek óta az intézmény területén lévő lakásokban élő pedagógusoknak pedig el kell költözniük – ám nincs hova…

Elkeserítő… Egyedül abban bízhatunk, hogy az egykor a Fóti Gyermekvárosban nevelkedett mai felnőttek megőrzik dr. Barna Lajos emlékét, akinek nevelési elvei remélhetőleg tovább élnek, s ezeket – hiába települnek be és dőzsölnek majd a Károlyi kastélyban – semmiféle Mészáros vagy más oligarcha nem tudja eltörölni!

Szerző: Körmendi Zsuzsa/hirklikk.hu