A modern egészségügyben a kórház veszélyes hely, ahol a lehető legrövidebb ideig szabad tartózkodni, egyágyas vagy legfeljebb kétágyas szobában, és fokozottan kell ügyelni arra, hogy az egészségügyi személyzet ne fertőzhesse meg egyik beteget a másiktól. Az adatokat a világ sok pontján intézményi szinten is nyilvánosságra hozzák, így ösztönözve a kórházakat a helyzet javítására. Mert az fokozott odafigyeléssel, takarítással, kézfertőtlenítéssel, elkülönítéssel javítható. Nem kell magyarázni, miről van szó, az MRSA nevű húsevő baktériumról mindenki hallott, az utóbbi években pedig sok család kénytelen megtanulni a toxintermelő CDI baktérium nevét is.- írja a Figyelő

Nálunk viszont még az országos fertőzési adatok is nehezen hozzáférhetők, arról pedig szó sem eshetett eddig, hogy a közvélemény megismerhesse, mely kórházakban különösen súlyos a helyzet. (Vagy gyanúsan jó, mert nem jelentik megfelelő számban a fertőzéseket.)

Ebben hoz fordulatot a TASZ mostani pernyerése, a bíróság döntése alapján a kormánynak ki kell adnia az intézményekre lebontott adatokat, mégpedig 15 napon belül. Ez azért is fontos, mert a nagy dolgok kis kövekből épülnek; lehet persze látványberuházásokkal is egészségpolitizálni, de egy beteg túlélése legalább ennyire múlik azon, van-e kézfertőtlenítő, szappan, WC-papír az osztályon, vagy tisztítható állapotú-e a padló, esetleg a csempék ezer darabra széttöredezettek-e. Merthogy ilyen is van, nemcsak kiglancolt uniós kórházak. 

Az ítélet segíthet abban is, hogy a betegek és hozzátartozóik tudatában legyenek, mekkora veszélyt hordoznak a kórházi fertőzések, nemcsak nálunk, de a világon mindenütt. 

Az odafigyelésre azért is szükség lenne, mert Magyarországon 2014 és 2016 között 3998-ról 4830-ra nőtt a kórházi fertőzések száma. Tízezer kibocsátott betegre vetítve pedig 19,4 százalékról 23,4-re nőtt, ami igen jelentős emelkedés.

Főként ha figyelembe vesszük, hogy a tisztiorvosi szolgálat jelentése szerint a fertőzések előfordulási aránya intézményenként tízezer betegre vetítve 0,53 és 206,33 között szórt, vagyis vannak olyan helyek, ahol minden ötvenedik beteg érintett. (Érdemes figyelni arra, hogy a kórházi fertőzések százszázalékosan nem védhetők ki még a csúcskórházakban sem, vagyis ahol túl alacsony az érték, az legalább olyan ijesztő, mint ahol túl magas, mert ott nem a valós számot tüntetik fel.)

A közel ötezer fertőzött közül 1481 halt meg, ami drámai adat, de csak 174 halálesetnél szerepel az országos kimutatásban, hogy maga a fertőzés volt a halál oka, vagy legalábbis közrejátszott ebben. A baktériumok jellemzője, hogy az egyik beteg ellenáll nekik, a másik viszont megfertőződik, ez utóbbiak 76 százaléka hatvan év feletti.

A helyzetet jól érzékelteti egy új veszedelem, a CDI (Clostridium difficile) kórházi baktérium, amelyet külön kezelnek a normál kórházi fertőzésektől, erre utal például, hogy 2016-ban önmagában 5740 beteg fertőződött meg, több mint a többi regisztrált kórokozóból összesen. A fertőzött személyből pedig 1545 halt meg, vagyis az érintettek 27 százaléka. Az adatokat csak 2012 óta kell jelenteni, mivel egy korábban is létező szelídebb lefolyású fertőzést okozó kórokozó „vadult meg” és vált antibiotikummal is nehezen kezelhető toxintermelővé. Az igazsághoz tartozik, hogy a másfélezer halálesetből mindössze 175 esetben mutatták ki hogy a baktérium volt a halál oka, vagy hozzájárul mindehhez.

A TASZ pernyertessége azonban ráirányíthatja majd a figyelmet egyes intézményekre, ahol túl magas a fertőzések aránya (vagy éppen túl alacsony, mert elhallgatják, nem veszik komolyan az eseteket). Fontos hangsúlyozni, hogy mindez a helyzet javítását szolgálhatja, nem a bűnbakkeresést.

A fertőzések jó részéért nem az ott dolgozók, hanem a fenntartó a felelős, mert például a nyomott nővérbérek miatt túl kevés a szakszemélyzet (ez magyarázza a húgyúti fertőzések kimagaslóan magas arányát). Vagy kevés a pénz a múködtetésre, ezért a higiénén takarékoskodnak, például nem jut elég alkoholos kézfertőtlenítő mindenhova.

figyelo.hu