Székesfehérváron adott koncertet nemrégiben Bródy János, zenész és szövegíró. A legendás Szörényi-Bródy szerzőpáros számtalan népszerű, híres dalt alkotott, nevükhöz fűződik egyebek között az István a király című rockopera. 

Ki hinné, hogy Bródy János, akit a barátai csak Tininek szólítanak a napokban ünnepelte 69. születésnapját.

– Az örök Tini ma is tinédzsernek érzi magát?

– Hogyne, hiszen a tinédzser ma is bennem lakozik, csak egyre több már körülötte az évgyűrű…

– Jó buli, jó balhé volt, amikor megmutatták magukat a zenekarukkal az embereknek? Látta, remélte a mai jövőt?

– Attól függ, milyen messzire nézek vissza. A kezdetekben valószínűleg még csak kiegészítő hobbizenélés volt részemről e foglalkozás. De a hatvanas évek vége felé komollyá vált a dolog, 1969-ben lediplomáztam, de már tudtam, hogy zenész maradok, és nem mérnökként gazdagítom a társadalmilag hasznos emberek csoportját.

–Szövegíróként mi vezette a 60-as években arra, hogy ne arról írjon, amit a tömegízlés(telenség) megkívánt? Hiszen az ég tényleg kék, a fű valóban zöld volt a "forradalmi" hatvanas években is...

– Amikor az első dalokat megírtuk 1965 nyarán, akkor még nem volt nyilvánvaló, hogy szövegíró leszek. Új dalok és új szövegek kellettek, és valahogy úgy tűnt, a zenekarban nekem van a legtöbb tehetségem ahhoz, hogy a szavakat olyan sorrendbe rakjam, hogy énekelhető legyen, jó hangzása legyen, és még jelentsen is valamit.

– Az Illés zenakar a visítós, sikítós korszakban balhés társaságnak számított a beat magyar "úttörésekor"?

– Nem hiszem, hogy rosszabbak lettünk volna a nemzedékünk átlagánál. De természetesen a ránk irányuló figyelem miatt – amikor kicsit kiszédültünk a mindennapok normális keretei közül – több lett a balhé, és több a nyilvános konfliktus. Nem hiszem, hogy balhés srácok lettünk volna. Amit játszottunk, az más, az akkor radikális és új zenei hangzás volt, ami összefüggött az új magatartási formák megjelenésével. Ezt pedig a felnőtt, konzervatív társadalom nem mindig nézte jó szemmel.

– Bőven volt részük figyelő, mi több, megfigyelő tekintetekben. Ez perzselte a ""tini" lelkét, vagy csak közömbösen megrándította a vállát?

– Nem nagyon foglalkoztunk azzal, amiről később kiderült: komoly munkát jelentett a Belügyminisztérium operatív osztálya munkatársai számára. Kétségkívül sokan voltak körülöttünk olyanok, akik annak a feladatnak voltak a részesei, hogy az Illés zenekar szűnjön meg, bomoljon fel. Ez később megtörtént.

– Abban az időben a három T szentsége – támogat, tűr, tilt – miképpen jelentkezett az Illés esetében, minek mekkora szerepe volt a munkásságukban?

– Csúszkáltunk a T-betűk között. Voltak, akik támogattak: az Országos Rendező Iroda főnöke, aki felléptetett, a Hanglemezgyártó Vállalat vezetője, aki kiadta a lemezeinket. Ez azt jelentette, hogy hasznosak vagyunk a számukra, hasznos, ha koncertezünk, és lemezeket jelentetünk meg. Éppen ezért támogattak, de megpróbáltak korlátok közé szorítani. Tűrni tűrték a ténykedésünket, ám időnként átcsúsztunk a tilt kategóriába, hol ettől, hol attól tartották távol a zenekart. Volt egy év, amikor mindentől eltiltottak. Folyamatosan igyekeztek terelgetni bennünket, de nem voltunk hálás alanyai az idomítás szándékának.

Érthetetlen, miképp engedték az István, a király rock-operát színpadra, és lemezre. Mert annak minden egyes szava maga a lázadás, elég hivatkozni a nyitó dal mondandójára: "Mondd, te kit választanál"?"…

– A Mondd, te kit választanál az 1971-es fehér lemezről, a Human Rightsről való. Szándékosan nyitottuk ezzel az István, a királyt, ami 1983 őszén került bemutatásra, mert akkorra változtak kissé az idők, az érzékeny művészek sejtették, jelentős társadalmi változások következhetnek be. Egy pillanatig sem gondoltam azt, amit sokan mondtak, hogy az István, a király alapozta meg érzelmileg a rendszerváltást. Másképpen reagáltunk a közhangulat változására, és ez a rockopera hatására jobban érzékelhetővé vált. Ennyi.

– Reménykedtek, várták, hogy bekopogtathatnak a világhír kapuján londoni útjukon? Milyen volt fájó szívvel megtapasztalni, hogy kopogtatás helyett csak kopp lett...

– Mindenki szeretne bekopogni azon az ajtón, mert mindenki szeretne egy kicsit nagyobb hírnévre szert tenni, mint ahogy ez a mi 94 ezer négyzetkilométerünkön megtehető. A határon kívüli magyarok között valóban népszerűek vagyunk, de igazán nem az Illés, hanem a Fonográf együttessel sikerült némiképp a külföldi, nem magyar anyanyelvű közönséget meghódítani. Nem lettünk világhírűek, így csak magunknak mondogattuk, hogy világhírűekké váltunk – itthon, Közép-Európában.

– Néhányan azt gondolták, hogy Szörényinek Bródy a keresztneve… Az összeforrt két név a politika hatására szétvált. Mit érzett akkor? Túltették már magukat ezen?

– Túl vagyunk rajta, az István, a király folytatásának tekinthető Veled uram című rockoperát is már együtt jegyezzük. A válás idejében mind a ketten túlságosan belefeledkeztünk a politika dolgaiba. Sosem voltunk nagyon távol egymástól, de valóban más szemmel néztük, nézzük világot. Azt szoktam mondani, a közös műveink azért olyan izgalmasak, és sokoldalúak, mert sokféleképpen lehet értelmezni azokat.

– Tini megmaradt tininek, de megváltozott a ránehezedő évek súlya alatt?

– Belül nem érzek változást, a külsőm "fejlődése" meg jól látható. Szeretném hinni, hogy szabadnak születtem, szabadon is éltem, élek, és szabadon is halok meg…

Silye Sándor / feol.hu (Címlap: Bródy lelkében megmaradt tininek, de a „külső fejlődése” jól látható, pedig nem tűnik 69 évesnek)