h i r d e t é s

Brutális béremelés jön a közszférában - mutatjuk a számokat

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Brutális béremelés jön a közszférában - mutatjuk a számokat

2016. május 24. - 14:30
0 komment

Az előmenetelhez kapcsolódóan és sávosan emelkedik a jövőben az állami tisztviselők illetménye - írja a Napi.hu.

Fotó: Europress / Napi.hu

Jogállásukat és előmenetelük szabályait is megváltoztatta a törvényhozás kedden.

Az állami tisztviselőkről szóló jogszabályt 140 igen vokssal, 36 nem ellenében szavazta meg az Országgyűlés a fővárosi és megyei kormányhivatalok állami tisztviselői és ügyintézői szolgálati jogviszonyának szabályozására.

A változtatás értelmében az állami tisztviselők fizetése nem alapilletményből, valamint kiegészítésekből és pótlékokból áll, amelytől "eltéríthették" a munkavállalót, hanem az előmeneteli fokozatokhoz tartozó sáv alsó és felső határa között állapítják meg azt.

Az érettségizett általános ügyintézők a legalacsonyabb előmeneteli fokozatban, állami fogalmazóként 160-200 ezer forint közötti illetményre, míg felsőfokú végzettségű társaik 180-300 ezer forintra számíthatnak. Az ugyanott legmagasabb előmeneteli fokozatnak számító állami vezető főtanácsosok diploma nélkül 250-400 ezer forintot, az egyetemet, főiskolát végzettek 350-500 ezer forintot kapnak. A kiemelt ügyintézők illetményének meghatározásánál nem számít az iskolai végzettség, a legkisebb fokozatba tartozó állami szakértők 300-400 ezer forintra, a legmagasabb előmenetelt elérő szakértő főtanácsosok 360-500 ezer forintra számíthatnak. Vezetői munkakörben az osztályvezetők 420-700 ezer forintot, a főosztályvezetők 530-800 ezer forintot kapnak. Az állami ügykezelők bérezése 145-300 ezer forint között változik, négy előmeneteli fokozatban.

Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár korábban azt mondta: átlagosan 30 százalékos béremelés valósul meg.

Változik az állami tisztviselők előmeneteli rendszere is: egy általános és egy kiemelt ügyintézői osztályba, azon belül pedig több fokozatba lehetnének besorolhatók. Az első előmeneteli fokozatban minden ügyintézőnek három évet kell eltöltenie, majd a következőben nyolcat, míg a negyedik eléréséhez összesen huszonöt év állami szolgálati jogviszonyra lesz szükség. A kinevezett állami tisztviselőknek két éven belül közigazgatási szakképzettséget kell szerezniük, a vezetői munkakörbe kinevezett állami tisztviselőknek pedig öt éven belül kormányzati szakképzettséget. Állami tisztviselőknek 2017. július 1. után vagy már a belépéskor rendelkeznie kell a közigazgatási tanulmányok szakirányú továbbképzés nyújtotta végzettséggel, amelyet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervez, vagy két éven belül le kell tennie ezt a vizsgát.

A jogszabály július 1-jén lép hatályba, de egyes rendelkezései csak 2017 januárjában.

 

napi.hu