h i r d e t é s

Brutális bírság kiszabására készül az EU

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Brutális bírság kiszabására készül az EU

2016. május 30. - 13:28
0 komment

Történetének eddigi legnagyobb összegű bírsága kiszabására készül az EU - írja a Napi.hu.

Fotó: Europress / Napi.hu

A kamiongyártó cégeknek azért kell bűnhődniük, mert kartelleztek, áraikat rögzítették és késleltették az új, környezetbarátabb kibocsátást eredményező technikák bevezetését - értesült a Financial Times.

Még idén, sőt akár már heteken belül is dönthet az EU történetének eddigi legnagyobb összegű versenyjogi bíráságnak kiszabásáról a legnagyobb kamiongyártó cégek ellen - értesült a brit pénzügyi napilap. A hírek szerint a DAF, a Daimler, a Scania, a MAN, a Volvo/Renault közül négy cég már összesen 2,6 millió dollárnak megfelelő összeget tett félre a várható bírságra.

Az EU versenyügyi biztosa, Margrethe Vestager még 2014-ben vádolta meg kartellezéssel a gyártókat. A Financial Times-hoz eljutott iratok szerint a cégek 1997 és 2011 közötti tevékenységét vizsgálta, s arra jutott, hogy számos esetben nem megengedett módon egyeztették eladási áraikat. Ráadásul az érintett gyártók folyamatosan egyeztettek az új, alacsonyabb károsanyag-kibocsátást eredményező technológiák bevezetési üteméről, s annak eladási árakra gyakorolt hatásairól. Ez utóbbi különösen kényes témának látszik a Volkswagen-csoport tavaly ősszel kirobbant károsanyag-kibocsátási botrányát követően. A MAN és a Scania egyébként szintén a VW-csoport tagja.

Vestagerék vizsgálatuk során hangsúlyozták, hogy az EU-ban jelenleg mintegy 600 ezer fuvarozási vállalat működik, ezek többsége kisebb vállalkozás, s a gyártók közötti bármilyen tisztességtelen ármegállapodásnak komoly kihatásai vannak az európai árszínvonalra, befolyásolja szinten minden termék eladási árát, a bútoroktól kezdve az élelmiszerekig.

A társaságok a vizsgálat során mindenben együttműködtek, azonban az egyikük már jelezte, hogy bármilyen számukra kedvezőtlen döntés ellen fellebbeznek. A várható hatalmas bírságra tekintettel a DAF már tartalékolt 945 millió dollárt, az Iveco 500 milliót, a Daimler 600 millió eurót, a Volvo pedig 3,7 milliárd svéd koronát. A kartellt az Európai Bizottságnak jelentő MAN a szabályok szerint várhatóan mentesül a bírság alól.

Egyedül a Scania nem tartalékolt egyelőre a bírságra, mivel éves jelentésük szerint nem tudták megbecsülni a vizsgálat várható költségeit. A beszámolóban ugyanakkor azt írták "nem zárható ki, hogy a bizottság büntetést fog kiszabni a társaságra".

A hat gyártónak közel teljes kontrollja van jelenleg a piacon, a bizottság szakértői még 2011-ben tartottak helyszíni vizsgálatot központjaikban. A lap által megkérdezett jogászok szerint az eddig félretett tartalékok nem biztos, hogy teljes egészében fedezik a bírságokat, amelyek összege globális forgalmuk akár 10 százalékát is elérheti. Ez alapján az együttes bírság elérhetné akár a 10,7 milliárd eurót is. Az ügyhöz közelálló egyik forrás szerint a gyártók folyamatosan egyeztetnek az Európai Bizottsággal a büntetési tétel nagyságáról, ketten közülük annak enyhítését kérték, mondván, ha kiszabják, akkor az a vállalatoknak komoly pénzügyi nehézségeket okozna. A forrás szerint a bírság nagysága kiemelkedően magas lesz.

A bírság csak a nehézségek kezdete lehet a kartellezésben bűnösnek talált cégek számára. Néhány fuvarozó ugyanis jelenleg azt mérlegeli, hogy pert indít a gyártók ellen a kartellezés miatt őket ért károk miatt.

 

napi.hu