h i r d e t é s

Budai Gyula "balliberális és Soros-ügyvédekről" beszélt

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Budai Gyula "balliberális és Soros-ügyvédekről" beszélt

2020. január 25. - 15:10

A Fidesz szerint nagyon fontos lenne, hogy a "balliberális körökhöz és a Soros-hálózathoz köthető ügyvédek" elárulják, "mennyit kaszáltak a börtönbizniszen" - mondta Budai Gyula kormánypárti országgyűlési képviselő szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.

Budai Gyula - Forrás: MTI

A fideszes politikus közölte: a börtönben ülő bűnözők és ügyvédeik eddig 12 ezer pert indítottak a magyar állam ellen és csaknem tízmilliárd forintot nyertek el, amelyből több milliárd forint "landolt" a "balliberális és Soros-ügyvédeknél", akik 15-20 százalék, de akár nagyobb sikerdíjakat is kaphattak.

A kifizetett kártérítések hetven százaléka ügyvédi letéti számlára került, az ügyvédek pedig összesen legalább kétmilliárd forintot, "fejenként akár több tízmillió forintot is kereshettek a börtönbizniszen" - mondta.

Budai Gyula hangsúlyozta, mindez "joggal sérti a magyar társadalom jelentős részének igazságérzetét", ugyanis elfogadhatatlan, hogy életellenes, erőszakos bűncselekmények miatt elítélt emberek milliárdokat kapjanak kártérítésként és az áldozatoknak, akik valóban sértettjei a bűncselekményeknek, sorba kell állniuk az őket megillető kártérítésért. (MTI)