h i r d e t é s

Budapest júniusban is színes programokkal vár mindenkit

Olvasási idő
10perc
Eddig olvastam
a- a+

Budapest júniusban is színes programokkal vár mindenkit

2019. május 20. - 13:25

Jó böngészést!

Budapest XIII. Kerületi Fischer Annie Zeneiskola AMI Fúvószenekara nagy tömeg adott koncertet a Szent István parkban. Fotó: Sáfár Tibor Forrás: lokal.hu

2019. június

Jelmagyarázat: M – minden korosztály számára, F – felnőtteknek, D - diákoknak,

GY – gyerekeknek, CS – családoknak, NY – nyugdíjasoknak

 

M

június 2., vasárnap 19.00

„Komolyzenét könnyedén” - Nyáresti koncertek a Szent István parkban

Budapest XIII. Kerületi Fischer Annie Zeneiskola AMI Fúvószenekara

Hagyományainkhoz híven nyitóestünkön a Budapest XIII. Kerületi Fischer Annie Zeneiskola AMI Fúvószenekara lép a közönség elé. A 2000-ben „Budapestért” díjat kapott Hollán Ernő utcai Zeneiskolában több mint 900 gyermek tanul különböző tanszakokon. Az iskola növendékeit a pedagógusok zenei műveltségük megalapozása mellett öntevékeny amatőr zenélésre és szakirányú továbbtanulásra készítik fel. A zenekar tagjai kizárólag a Zeneiskola volt és jelenlegi növendékei.

17.30 órától a gyermekeknek kézműves foglalkozás

18.30 órától hangszerismereti foglalkozás

Vezényel: Kovács Marianna művészeti vezető - a zenekar alapító vezetője

A részvétel díjtalan!

Helyszín: Budapest XIII. kerület, Szent István park

F
június 5., szerda 17.00

Civil Kerekasztal – a civil szervezetek képviselőinek összejövetele

A részvétel díjtalan!

Információ: Szalkai Lajos, +36 30 453 4264, [email protected]  

Helyszín: Angyalföldi József Attila Művelődési Központ

 

D, F, NY

június 5., szerda 17.00

Angyalföld Retro előadás

Előadás sorozat az elmúlt évtizedekben megszületett művészeti és kulturális értékekről, amit Angyalföld adott a fővárosnak és az országnak. Sorozatunkban, mely 3 részből tevődik össze, próbálunk átfogó keresztmetszetet nyújtani az elmúlt évtizedek művészeti munkáiból. Érintve és bemutatva, ismertetve a gyöngyszemeket, az irányzatokat, és a kimagasló alkotókat.

Barangolva a kabarétól, a komoly- és könnyűzenén át eljutva az építészettel karöltve a színházig és a festészettől a szobrászművészetig. A második rész a 1960-90-es évek kulturális életével folytatódik. Néhány filmrészlet, melyet itt forgattak a kerületben, híres emberek, akikre máig büszke Angyalföld. Nosztalgiázzunk ebben a 120 percben! 

 

A részvétel díjtalan!

Információ: Simon Zsuzsa +36 30 453 3693, [email protected]

Helyszín: Angyalföldi József Attila Művelődési Központ

 

 

 

M
június 6., csütörtök 15.00-19.00

Lakóközösségi Napok

A sátrakban és a szabadtéren óriásnagyító, Camera obscura, ördöglakat, elkapóka és más „furfangos játék” várja a kilátogatókat, de a kisebbek a gyűrűs pecát, a karikadobást és a kézicsocsót is kipróbálhatják. Az óvodások sátrában bábtanulásra hívjuk a gyerekeket, szülőket Brumm- Brumm Brunóval és Kori bácsi bábjaival. Az ingyenes egészségügyi szolgáltatások kínálata: vérnyomás, vércukor, koleszterinszint mérés, elsősegélynyújtással kapcsolatos bemutató, hallás-és látásélesség vizsgálat, ízületi problémák kezelése, preventív jellegű egészséges életmód tanácsadás, egészséges ételek, turmixok készítése, kóstolása. A sportot kedvelők mini trambulin, foci, darts, kerékpárszimulátor között választhatnak, a teljesítési színt eléréséért ajándéktárgyakra beváltható tallért kapnak. A Zöld Pont és a Gondos Gazdi is kitelepül játékokkal, tanácsadással, versenyekkel.  A színpadi program közös tornával indul, könnyűzenei és musical egyveleggel, zumbával, revü műsorral folytatódik, a délutánt a "All Comes Back" - Jambalaya Light Duo élőzenei műsora zárja.

A programok a SKult13 és a Szociális és Köznevelési Osztály (XIII. Kerületi Szociális Szolgáltató Központ és a Prevenciós Központ) közös szervezésében valósulnak meg.

A részvétel díjtalan!

Információ: Szalkai Lajos +36 30 453 4264, [email protected]

Helyszín: Vizafogó sétány (Budapest XIII. kerület, Vizafogó sétány - Párkány u.40-38. terület)

 

D, F, NY

június 13. csütörtök 16.00-17.30

SÉTÁLJ VELÜNK!

Idén ünnepli 70. születésnapját az Angyalföldi József Attila Művelődési Központ.

Helytörténeti séta az OTI telep és a József Attila tér környékén.

A részvétel díjtalan!

Információ: Simon Zsuzsa +36 30 453 3693, [email protected]

Helyszín: Angyalföldi József Attila Művelődési Központ

Találkozó helyszín: XIII. kerület, József Attila tér 4.

D, F, NY

június 14., péntek 17.00-18.30

Baranyi Ferenc: Operandevú

Zenélő Dante, Operák Dante-művekből

Baranyi Ferenc, kerületünk díszpolgára kitűnő költő, ugyanolyan remek író, és ami itt kiemelten fontos: műfordító. Érdekes és mindig szórakoztatóan elmesélt dolgokat tudunk meg az alkotók életviteléről, serénységéről vagy lustaságáról, magánéleti válságairól – de arról is, hogy ezek az események hogyan befolyásolták a művek keletkezését, hogyan nyilvánul meg a szövegben és a zenében az érzelem, a szenvedély vagy a szenvedés.

A belépés díjtalan!

Információ: Kósa Gergely+36 70 492 0985, [email protected]

Helyszín: Újlipótvárosi Klub-Galéria

 

D, F, NY

június 14., péntek 18.00

AUFeszt II.

Idén hetedik éve kerül rendezzük meg az Angyalföldi Utcazenei Fesztivál koncertsorozatot. A XIII. kerület több helyszínére, szabadtéri örömzenélésre várjuk a főleg pályakezdő együtteseket, zenészeket, énekeseket, májustól szeptemberig, havonta egy-egy péntek estén. Műfaji megkötés nélkül részt vehet együttesével, vagy akár szólóban, aki szeretné megmutatni tehetségét, zenéjét, a könnyűtől a komolyzenéig.

Az első koncerten fellépnek: a Bluebells Band, a The Healer, és a HellóPisti

Legyen az utca a zenészeké, a zene mindenkié egy-egy estén!

A részvétel díjtalan!

Helyszín: Országbíró sétány

 

M, CS
Mozgásban a kultúra!
június 15., szombat 15.00-19.00
Legyél te is Ninja!

Szeretettel várjuk minden kedves látogatónkat, a Mozgásban a kultúra! idei évi első programján, mely a kicsiknek és a nagyoknak is egyaránt érdekfeszítő lehet.

A rendezvény fő eleme közel 20 akadályból álló egységes akadálypálya, mely különböző nehézségi részekből áll, ám a kisebb gyermekeknek is kedvezünk a felfújható ugráló akadálypályával.

Akadályra fel a Force Gym csapatával!
A részvétel díjtalan!

Helyszín: Béke tér

 

M

június 16., vasárnap 19.00

„Komolyzenét könnyedén” - Nyáresti koncertek a Szent István parkban

Művész Szimfonikus Zenekar

A zenei együttest az utóbbi években többször hallhatta a közönség, számos operabemutatójuk alkalmával az AJAMK PénteK13 programsorozatán. Ez alkalommal egy könnyed, a nyárestéhez illő klasszikus-romantikus válogatással készültek, Antonín Dvorak és Edvard Grieg dallamait adják elő. Karmester: Gulyás Nagy György

17.30-tól a gyermekeknek kézműves foglalkozás

A részvétel díjtalan!

Helyszín: Budapest XIII. kerület, Szent István park

 

M
június 27., csütörtök 15.00-19.00

Lakóközösségi Napok

Óriásnagyító, Camera obscura, ördöglakat, elkapóka és más „furfangos játék” várja a látogatókat, de a kisebbek a gyűrűs pecát, a karikadobást és a kézicsocsót is kipróbálhatják. Interaktív utazásra is jelentkezhetnek az érdeklődők, régi idők felszereléseivel. Az óvodások sátrában bábtanulásra hívjuk a gyerekeket, szülőket Brumm- Brumm Brunóval és Kori bácsi bábjaival. Az ingyenes egészségügyi szolgáltatások kínálata: vérnyomás, vércukor, koleszterinszint mérés, elsősegélynyújtással kapcsolatos bemutató, hallás-és látásélesség vizsgálat, ízületi problémák kezelése, preventív jellegű egészséges életmód tanácsadás, egészséges ételek, turmixok készítése, kóstolása. A sportot kedvelők kerékpárszimulátor, darts és vívás között választhatnak, a teljesítési színt eléréséért ajándéktárgyakra beváltható tallért kapnak. A Zöld Pont és a Gondos Gazdi is kitelepül játékokkal, tanácsadással, versenyekkel.  A színpadi program közös tornával indul, könnyűzenei és musical egyveleggel, zumbával, néptánc tanulással, revü műsorral folytatódik, a délutánt a Cold Shatterhand zenéjével zárjuk

A programok a SKult13 és a Szociális és Köznevelési Osztály (XIII. Kerületi Szociális Szolgáltató Központ és a Prevenciós Központ) közös szervezésében valósulnak meg.

A részvétel díjtalan!

Információ: Szalkai Lajos +36 30 453 4264, [email protected]

Helyszín: Futár utca (Budapest XIII. kerület, Reiter F. u.- Jász utca között)

 

M

június 30., vasárnap 19.00

„Komolyzenét könnyedén” - Nyáresti koncertek a Szent István parkban

Trio Encuentro

A formáció a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen idén diplomázó zenészekből alakult. A Trio Encuentro előadásában hallhatjuk Joseph Haydn, Franz Schubert és Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics egy-egy művét.

Az együttes tagjai: Tóth Kristóf (hegedű), Agárdi Eszter (gordonka), Szőcs Henrik (zongora).

17.30 órától a gyermekeknek kézműves foglalkozás
A részvétel díjtalan!

Helyszín: Budapest XIII. kerület, Szent István park

 

 

Kiállítások

 

D, F, NY
június 4. – szeptember 9.

Terra-Kotta Egyesület kiállítása

Megnyitó: június 4., kedd 18.00

A Terra-Kotta műhelyébe járók szerelmesei a formáknak, színeknek, tervezésnek, véletlenszerűségnek, hagyományos égetéseknek, vagy épp a rakus égetésnek, obvara égetésnek. Tervezzük, hogy a nyár folyamán havonta frissítjük a kiállítás anyagát, hogy a nyári ráérő időnkben készülő kerámiák is bemutatásra kerülhessenek. A megnyitó látogatóit "frissen sült" rakus kerámiával kínáljuk. A megnyitót 17 órakor az AJAMK udvarán egy raku kerámia égetési bemutató előzi meg.

A részvétel díjtalan!

Információ: dr. Benedek Szilvia Virág +36 30 452 7011  [email protected]

Helyszín: Angyalföldi József Attila Művelődési Központ

 

 

D, F, NY

június 18. – július 19.

Varga Zsófia kiállítása

Megnyitó: június 18., kedd 18.00

Álmok és Ébredések. A kerületben alkotó grafikusművész ezúttal az utóbbi egy évben készült, az eddigi életművében egyfajta kísérletező, új irányt képviselő festményeivel mutatkozik be; a munkák mind technikájukkal, mind sajátos, álomszerű világukkal egyediek és újszerűek, ugyanakkor az érdeklődő laikus közönség számára is felfejthetőek, beszédesek. A művész a vászonra, rézkarcfestékkel nyomott növényi és monotípia elemeket lazúrfestéssel kiegészítve keresi az egyensúlyt a természet által teremtett formák, a véletlenszerűség, és a tudatos alkotói beavatkozás között, a képeken olyan költői szimbólumokat megjelenítve, melyek pontos jelentése nem feltétlenül megfogalmazható, mégis mindenki számára sejthető és mindenkinek ismerős valahonnan, talán az álmaink, a tudattalanunk rejtett világából.

A kiállítást Turbuly Lilla költő nyitja meg.

A részvétel díjtalan!

Információ: dr. Benedek Szilvia Virág +36 30 452 7011 [email protected]

Helyszín: Újlipótvárosi Klub-Galéria

 

D, F, NY

június 19. – augusztus 30.

Papp Ildikó kiállítása

Megnyitó: június 19., szerda 18:00

Az Újlipótvárosi Klub-Galériában június 19-től nyíló Élőhely című tárlat egy grafikai térinstalláció formájában fogalmazza meg korunk embereinek helyhez kötődési viszonyát.

Az itt kiállított munkák a folyamatosan erősödő kivándorlás okait veszi górcső alá, konkrét vallomás-levelek segítségével. 

A részvétel díjtalan!

Információ: dr. Benedek Szilvia Virág +36 30 452 7011 [email protected] 

Helyszín: Újlipótvárosi Klub-Galéria

 

D, F, NY

június 20. – szeptember 8.

Kende Tamás kiállítása

Megnyitó: június 20., csütörtök 17.30

"SRÍ Lanka – egy könnycsepp India arcáról". 

Az indiai szubkontinenstől délkeletre helyezkedik el egy kis csepp alakú sziget Srí Lanka, amely korábban Ceylon néven volt ismert.

Az „Indiai-óceán gyöngyszemének” is nevezett szigetország Magyarország területének kb. 2/3-a, lakóinak száma mára elérte a 22 milliót. A lakosság 75%-a szingaléz népcsoporthoz tartozik, akiknek többsége buddhista vallású. A legnagyobb nemzetiség a Dél-Indiából származó tamilok, akik a hinduizmust követik. A kiállítás mind képi-, mind pedig szöveges információt akar nyújtani az országról, természeti adottságairól, múltjáról és jelenéről, valamint lakóiról.  

A fotók és az információs szövegek Kende Tamás Balázs Béla –díjas filmfotós-fotóriporter munkája.

A részvétel díjtalan!

Információ: Kósa Gergely+36 70 492 0985, [email protected]

Helyszín: RaM - Radnóti Miklós Művelődési Központ

 

Tücsöktanya Családi Játszóház az Angyalföldi Gyermek- és Ifjúsági Házban

Gyermekprogramok

Varázsnapok a Tücsöktanyán

 

június 02., vasárnap

Pünkösdvárás a Tücsökkertben

10.30 a Lóca együttes táncháza

A Lóca együttes 2010-ben alakult Kecskeméten. Célunk, hogy zenés gyermekműsorok keretében néphagyományokat és népszokásokat elevenítsenek fel. Előadásaik a gyermekek aktív részvételére épülnek; s az aktuális ünnepkörhöz, jeles naphoz kapcsolódó mondókákat, népdalokat, népi játékokat és táncot tartalmaznak. Tematikus műsoraik mellett gyakran szerepelnek szerkesztett, zenés népmese feldolgozásokkal is. Dalaikat és történeteiket népi és klasszikus hangszerekkel, illetve hangkeltő eszközökkel megszólaltatott élő zenei kísérettel adják elő. Műsoraik tartalmát az adott korosztály képességeinek megfelelően alakítják ki, így a felhőtlen szórakozás közben fejlődik a gyermekek zenei és ritmusérzéke, és erősödik a közösségi érzésük.

Az együttes tagjai:

Fekete Inci - hegedű, furulya, ének

Nádudvari Róbert - gitár, ének

Almási Krisztián - ütőhangszerek, ének

Ajánlott életkor 3 éves kortól!

10.00-13.00 Állatsimogató, Tücsök Kézműves Műhely, társasjátékkör, játszóház

Belépődíj: 800.-Ft/fő - XIII. Kerületi Kártyával a belépés díjtalan!

 

június 16., vasárnap

10.30 Nyárindító Kifli koncert

A Kifli ideális választás, lehet édes vagy sós, tejes vagy vajas, mákos vagy diós, pont, ahogyan a zene is… vidám és változatos.

Rövid leírás

 1. Speciális formájú pékáru.
 2. 2018 nyarán létrejött formáció, szülők és gyermekek leendő kedvenc zenekara.

A zenekar mottója: Tapasztalat, alázat és elkötelezettség a minőségi szórakoztatás irányába!

10.00-13.00 Tücsök Kézműves Műhely, társasjátékkör, játszóház

Belépődíj: 800.-Ft/fő - XIII. Kerületi Kártyával a belépés díjtalan!

 

június 21., péntek

a ZENE ünnepe

10.30 Bach, Vivaldi, Mozart gyerekeknek

Zenél:

Weidemann-Tóth Krisztina fuvolista

Pataki-Tóth Orsika ének- és gitárművész

Belépés játszóházi belépővel - XIII. Kerületi Kártyával a belépés díjtalan!