h i r d e t é s

Célegyenesben a világ leghosszabb alagútja

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Célegyenesben a világ leghosszabb alagútja

2015. szeptember 06. - 11:27
0 komment

Utolsó fázisába érkezett a munka a svájci Gotthárd-bázisalagútnál. Az építkezést 1999-ben kezdték, jövő nyáron pedig már a tervek szerint megindulhat benne a vasúti forgalom

- írja a totalcar.


Forrás: totalcar.hu

A teljes hossza 57 kilométer, az átadás után pedig 240 km/h körüli sebességgel közlekedhetnek benne biztonsággal a szerelvények. Ez azt jelenti, hogy a svájci Zürichből az olaszországi Milánóba – illetve vissza – egy órával rövidül majd a jelenleg négy óránál is hosszabb vonatos utazás.


Forrás: tunneltalk.com

Nem kis munka volt persze az alagút kialakítása: 31 millió tonnányi földet és sziklát mozgattak meg az évek során. Az eredmény azonban magáért beszél: a Gotthárd-bázisalagút letaszította a trónról a japán Szeikan-alagutat, és három kilométernyivel átvette a vezetést a világ leghosszabb alagútjainak ranglistáján.

A teszteket október elsején már meg is kezdik, és hónapokig próbaüzemben működik majd az alagút. Az első utasok 2016. június 16-án szelhetik át.

 

totalcar.hu (Címlap: Forrás: niedax-group.com)