h i r d e t é s

Cigánysága miatt nem engedte be egy siófoki biztonsági őr az Aranypánt-díjjal kitüntetett ápolónőt

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Cigánysága miatt nem engedte be egy siófoki biztonsági őr az Aranypánt-díjjal kitüntetett ápolónőt

2022. augusztus 19. - 07:21

A Békés megyei ápolónőt és társát nem engedték be egy helyre sem a siófoki Petőfi sétányon.

Sztojka Edina a gyulai Pándy Kálmán kórház hospice osztályán. - Fotó: MTI/Rosta Tibor

„Álltam ott, mint akit ököllel gyomron vágnak. Megszégyenítve éreztem magam” – írta friss Facebook-bejegyzésben Sztojka Edina, az Aranypánt-díjas, azaz a hétköznapi roma hősöknek kijáró elismerést néhány évvel ezelőtt elnyerő diplomás ápolónő. 2019-ben egyébként nem csak az Aranypánt-díjat nyerte el, hanem a Békés Megyei Hírlap szavazásán az Év embere voksoláson végzett előkelő helyen. 

Sztojka Edina a Narancs.hu-nak elmondta, másodmagával indultak el, hogy lazítsanak és megigyanak néhány alkoholmentes koktélt. 

Az első helyre, ahová be akartunk menni, azzal utasítottak vissza bennünket, hogy ott már minden hely foglalt, miközben teljesen nyilvánvaló volt: rajtunk kívül boldog-boldogtalan bemehetett, és oda ülhetett le, ahova akart.

– mondta az ápolónő a lapnak, és hozzátette: akkor még nem esett le neki a tantusz, ezért elmentek egy másik helyre. A szórakozóhelyen azonban egy jól megtermett, izmos biztonsági őr minden felhang nélkül, Edina szerint kicsit bocsánatkérőn közölte velük:

Őszinte leszek, nem jöhettek be, mert cigányok vagytok. Sajnálom.

A rövid beszélgetésből még kiderült, hogy korábban romák verekedtek a helyen, s hogy nem érdemes a többi helyen sem próbálkozniuk, mert a visszautasítás különböző formáival fognak majd találkozni.

„Ha ebből ott és akkor ügyet akartam volna csinálni, megtehettem volna. Ám akkora volt a mélyütés, hogy ezt nem tettem, de egyet aludtam a történtekre, és úgy gondolom, meg kell szólalni az ügyben, hogy ez a többi romával ne történhessen meg. Itt roppant primitív általánosításról és ki kell mondjam, rasszizmusról van szó” – mondta a portálnak Sztojka Edina. (rtl.hu)