h i r d e t é s

Compliance, azaz megfelelés, de kinek?

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Compliance, azaz megfelelés, de kinek?

2020. január 22. - 17:56

Van egy csúnya szó, ami divatba jött: compliance, azaz megfelelés. Mások megmondják nekünk, hogy minek kell megfelelnünk. A dolgoknak, folyamatoknak is előírják a megfelelési rendjét. Majd bukik a rend és jön egy másik, aminek újból meg kell felelni. Mikor felelhetünk meg magunknak? Miért kell egész életünkben más megfelelésébe illeszkednünk. De ha már illeszkedünk, miért nem olyanba, ami harmonizál velünk és örök?

Forrás: Mihálffy Balázs

A matematika, geodézia és absztrakt tudományok már ősidők óta felfedezték, hogy egy stabil külső pont nélkül nem lehet távolságot, helymeghatározást végezni. Kiválasztanak egy szilárd hegyet, magassági pontot és ahhoz képest határozzák meg egy telek, birtok helyét a térképen. Vagy a naphoz, éjjel a csillagokhoz viszonyítva tájékozódnak. Tehát emberi hibáktól mentes objektumokról beszélünk, ugye? Ehhez képest a compliance viszonyítási alapja mindig emberi hibákban dúskáló szabály. Ha ennek ideig-óráig megfelelek, saját hibáimon kívül még az abban rejlő hibákat is magamra aggatom.

Hadd idézzem fel Bagdad elestét (1258). Ekkorra a muszlimokat megosztotta a hatalom. Számtalan kalifátusban élték gyönyörökkel teli életüket. A kalifák nem az államot és hitet egy kézben tartó erőskezű uralkodók voltak többé, hanem verselő, finomlelkű poéták lettek, akikre inkább művészeteket kellett volna bízni, nem Ummát. De Umma sem volt már. A nacionalizmus darabokra szabdalta azt, amit az Iszlám korábban egybekovácsolt. Nemzeti függetlenség szintjén vonultak be az ellentétek népek, törzsek, családok közé. Persze, mind külön kalifátust akart. Bagdadban ekkor Musta’sim volt a kalifa. Dzsingiszkán érkezését félvállról vette. Pedig Dzsingiszkán erővel jött. Jelszava: egy a nap, kán is egy! Ő volt az igazodási pont. Ő volt a compliance a mongolok számára! És hozzá lehetett igazodni, mert stabil volt.

Amikor a mongolok Bagdad határához értek, Musta’sim éppen egy hastáncosnő táncában gyönyörködött. Egy mongol megfeszítette íját és a palota ablaka felé lőtt. A nyílvessző átment a függönyön és megölte a hastáncosnőt. Musta’sim reakciója csak annyi volt: hozzatok egy másik hastáncosnőt! Egy ilyen Ummát töröltek el a mongolok! És most kizárólag az akkori közerkölcsről beszélek, nem a tudományos vívmányokról. De ez az Umma kiérdemelte az eltörlést! A Muszlimok büntetése ebben a világban jön el:

Abu Musza nyomán, Allah Prófétája (béke reá) így szólt: „Népem (Ummám) kegyben részesül. Büntetése nem a Túlvilágon jön el. Büntetése az evilági Fitna (ármány, megpróbáltatás), földrengés és gyilkosság (vérfürdő).” Forrás: Abi Dawud Szunna 4278

Majd a mongolok Mekka és Medina ellen fordultak azzal a szándékkal, hogy megsemmisítik az Iszlám otthonát. Ha nem születik újjá a Muszlim egység, akkor ez a terv megvalósul. Muzaffar Kutuz, Mameluk Szultán, az Ayyubita emírek összefogásával Ain Dzsalutnál 1260-ban megsemmisítő vereséget mértek a mongol seregre.

Mi szimbolikája mindennek a mában?

Eltunyultunk, vezetőink az Iszlám lejáratói. Az a tudós nemzedék, akikre még büszkék lehettünk, áldozatul estek az ISIS-nek, Al-Kaidának és a többi Iszlámot lejárató bűnszövetkezetnek. Moszul utcáinak fáin lógtak a síita és szunnita tudósok, akik a toleranciát tanították. Maradt a selejt. A selejt mögé beállt az a világ, akinek érdeke, hogy Iszlám címszó alatt selejt terjedjen, amitől félni, rettegni kell. Így eladható a félelem és a selejt-Muszlimok, maguk mennek a játékba!

Eközben pedig vérfürdő Jemenben, Szíriában, Irakban, Afganisztánban. Kínában egyedül kétmillió ujgur van koncentrációs és átnevelő táborokban.

Mi lenne, ha Európában százezer ember koncentrációs táborba kerülne? Hagyná ezt Európa? Íme, itt van a Próféta (béke reá) szavainak beteljesülése, a Kis Jelek. A Fitna, ami átszövi a világot és ebből nem maradtunk ki, sőt élen járunk. Földrengések. Az elmúlt 20 évben megfigyeltétek-e, hogy hány természeti csapás, földrengés, cunami sújtott le Muszlim országokra? És vérfürdő. Nincs vége. Folytatódik.

Ezek szellemében kérdezem, minek kell megfelelnünk? Milyen compliance az, amit szem előtt kell tartani? A választ mindenki tudja.

Hála Istennek, azért az emberek belsőjében tovább él az, ami velünk teremtett és bennünk működő kód. Erre hagyatkozva újjáéledhet isten igazsága.

Címkék: